Német-francia ellentéttel az új Európáért

Többek között nemrégiben a Foreign Policy cikke is a német-francia kapcsolatok romlásáról számolt be. Pedig egy jól működő német-francia kapcsolat az európai integráción belül kulcskérdés.

Jelenleg azzal vádolják Németországot, hogy a polgárok és az ipar számára nyújtott energiatámogatási csomagjával, a Kínával folytatott folyamatos egyoldalú alkukkal, valamint az Ukrajnának nyújtott elégtelen anyagi támogatással Európában megszokottól eltérő magatartást tanúsított. Ezen egymással összefüggő esetekkel elérték, hogy a franciák októberben egy közös parlamenti ülést is lemondtak.

Visszatérő ellentétek

A problémák ugyanakkor nem újak: időről-időre eddig is döccenők jelentkeztek a két ország között. Megoldásuk pedig prioritást élvez más országok konfliktusainak kezelésével szemben.

A jelenlegi nézeteltérések nagy része nem meglepő, viszont van egy – talán nem is triviális – mélyebb ellentét a két ország között. Ezt ráadásul lehetséges, hogy nehezebb is lesz feloldani.

A francia-német érdekütközések valójában normálisnak mondhatók. Ha belegondolunk abba, hogy az európai egységfolyamat kialakulását megelőzően a két ország három háborút is vívott már az európai hatalomért: 1870-1871 között, az első világháborúban 1914-1918 között és a második világháborúban 1939-1945 között. Éppen ezek a konfliktusok az okai annak, hogy az európai egyesülés a két erős ország közötti konfliktusok kezelésére összpontosított, nem pedig az egyéb országokat érintőkre vagy legalábbis csak részben. Az Európai Unió centrális elemeként ma is él annak biztosítása, hogy ez a két ország békésen oldja meg a konfliktusait. Ez már mintegy hét évtizede működik.

A jelenlegi konfliktusok forrása nagyrészt a körülményekre vezethető vissza. A világ változásával az Európai Unió is kénytelen a változásra. Az Unióban jelenleg a fő probléma, hogy nem találnak kompromisszumot az energiapolitika, a költségvetés, a biztonság és a háború okozta egyéb területeken. Ezek viszont természetes ellentétek, minden ország saját érdekkörébe tartozó tényezők mentén.

Ami komolyabb problémát okozhat a jövőben, hogy a két ország között eltérőek a hosszú távú stratégiai érdekek is. Ez az eltérés az Európai Unió egyik alapvető funkciójához vezethető vissza: a német dominancia megakadályozására.

Az eddigi recept már nem működik

Eddig ez sikeresen működött: a második világháborút követően a németek zöme a világ legnagyobb pacifistájává vált, a Bundeswehr kiugróan alulfinanszírozott volt. Ez megmagyarázza, hogy a németek miért használják kereskedelmi kapcsolataikat politikai változások előidézésére. Ez eddig bevált a számukra. Mindeközben viszont Franciaország egyre inkább lemarad gazdaságilag: a francia pénzügyi stabilitás a német eurógaranciák függvénye, de a franciák fokozatosan vették át Európa kül-, biztonság- és védelempolitikájában az irányító szerepet.

Ez a hallgatólagos munkamegosztás hosszú éveken keresztül megfelelt mindkét félnek, hiszen mintegy kiegészítették egymást. Németország figyelmen kívül hagyta a geopolitikát, helyette a kereskedelemre fókuszált, Franciaország, mint a kontinens egyetlen nukleáris hatalma, amely jelentős hadsereggel az ENSZ Biztonsági Tanácsában is helyet kapott, inkább a geopolitikára fókuszált. A háború ezt bontotta meg: a németek számára egyrészről probléma, hogy nem tudják folytatni a növekedési modelljüket a szankciók és az orosz gázellátás leállása miatt. Évek óta először fordul elő, hogy Németország, mint az EU központi gazdasági szereplője többet importál, mint exportál.

A másik probléma a védelem: a németek rádöbbentek, hogy a NATO védi Európát, nem pedig a franciák. Scholcz élesen szembehelyezkedik Macron stratégiai autonómiáról vallott koncepciójával, mert nem akarja, hogy az európai biztonság és védelempolitika francia vezetéssel valósuljon meg, így inkább az USA-val igyekszik szorosabbra fűzni a kapcsolatokat. Scholz részéről érdekes lépés, hogy az euroatlanti integrációra helyezi a hangsúlyt, miközben előzetes egyeztetés nélkül járt Kínában.

Bizalmatlan franciák, önfejű Scholz

Franciaország bizalma megrendült a németekben: előzetes egyeztetés nélkül utazott Scholcz Kínába, a németek amerikai F35-ös vadászgépeket vásároltak, nem pedig francia gépeket. A franciák elégedetlenségét zömében az váltotta ki, hogy előzetes egyeztetés nélkül tesznek a németek egyoldalú kezdeményezéseket, holott Macron számos európai kezdeményezését reakció nélkül hagyták az európai egységről. A franciák szerint ez a német hozzáállás egoista, rövid távú és figyelmen kívül hagyja az alapvető európai érdekeket.

Az integráció alapjait kell újragondolni

Igaz, hogy a múltban számos alkalommal kerültek felszínre a németek és a franciák közti feszültségek, de ezeket az akkori vezetők rendre úgy oldották meg, hogy előrelépést tettek az európai integráció felé. Ez történt például 1989-ben, amikor leomlott a berlini fal, és egyesült a két Németország (NSZK, NDK). Ekkor a franciák egy sokkal nagyobb Németországgal találták szembe magukat. Az akkor francia elnök, Mitterand és a német kancellár, Helmut Kohl meggyőzte a többi 10 uniós tagállamot, hogy alapjaiban kell újragondolni az európai integrációt. Többek között ez a felismerés vezetett a közös valuta, az euró létrehozásához.

Európa számára a jövőben kulcskérdés lehet a német-francia viszony kimenetele, habár már nem bírnak akkora jelentőséggel a kontinensen, mint az európai egység kezdetekor, de még így is elég domináns szereplők, főleg a Brexit utáni Európában. Könnyen lehet, hogy az európai integrációt ismét az alapjaiban kell újragondolni, mint azt kezdeményezte Mitterand és Helmut Kohl 1989 után. Kérdés viszont, hogy Macron és Scholz képes-e megállapodni egy ilyen volumenű reformban, meggyőzve a 25 másik állam vezetőit ennek szükségességéről és helyességéről.

Borítókép: MTI/EPA/Olivier Hoslet