Amerikai közgazdász: Régóta tervezte a harmadik világháborút Amerika és Oroszországgal kezdte

Biden elnök és az Egyesült Államok nemzetbiztonsága Kínát tekintik a legnagyobb ellenségnek. Teszik ezt annak ellenére, hogy Kína segített az amerikai vállalatoknak csökkenteni a munkabéreket. Ennek eredménye persze az lett, hogy az USA gazdasága a kínai iparosítás javára deindusztrializálódott, az amerikai nemzeti ipar pedig jelentős részben elsorvadt. Kína növekedése egyben rámutathat, hogy szocialista politikákkal is teremthető jólét, véli a közgazda. Az eredmény szerinte a gazdasági rendszerek összecsapása – a szocialista iparosodás viaskodik most a neoliberális pénzügyi kapitalizmussal.

Hudson szerint

Az USA stratégiája az, hogy elszakítsa Kína legvalószínűbb gazdasági szövetségeseit, különösen Oroszországot, Közép-Ázsiát, Dél-Ázsiát és Kelet-Ázsiát. Amerika fő kérdése az volt, hogy hogyan álljon neki a nagy feldarabolásnak és elszigetelésnek, és végül úgy döntött, hogy Oroszországgal indítja ellenfeleinek leszalámizását. Oroszország tűnt a legnagyobb lehetőségnek az elszigetelődés megkezdésére, mind Kínától, mind a NATO eurózónájától. Ezért egyre súlyosabb szankciók sorozatát dolgozták ki Oroszország ellen, hogy megakadályozzák a NATO-t a vele való kereskedelemben. A geopolitikai földrengés beindításához pedig már csak egy casus bellire volt szükség, véli a közgazdász.

Háborús ürügyet találni pedig elég könnyű feladatnak tűnt. Az eszkalálódó új hidegháborút persze a Közel-Keleten is kirobbanthatta volna Amerika – az iraki olajmezők amerikai elfoglalásával szembeni ellenállás okán, Irán és az azt gazdaságilag segítő országok elleni vagy a kelet-afrikai feszültségek kapcsán. Mindezekre a területekre puccsok, színes forradalmak és rendszerváltások tervei készültek, és Amerika afrikai hadserege különösen gyorsan épült ki az elmúlt egy-két évben.

és ez kínálta a Kínával, Oroszországgal és szövetségeseikkel szembeni konfrontációban a legnagyobb első győzelem lehetőségét.

Így az orosz ajkú donyecki és luhanszki régiókban elkezdték fokozni a harcokat, és amikor Oroszország még mindig tartózkodott a válaszlépéstől, a közgazdász szerint már tervek készültek a nagy leszámolásra, amit február végén kezdtek volna meg. „Az Isten szerelmére, ez az ember nem maradhat hatalmon” – jelentette ki egyébként Biden március végén. A mondat kapcsán elemzők rámutattak, hogy Amerika tényleg hosszú évek óta igyekszik megdönteni az orosz kormányt. 

A közgazdász arról beszél, hogy a két kelet-ukrajnai tartományt Oroszország lényegében megelőző védelemben részesítette. Ez nyilván konfliktushoz, majd az ukrán hadsereg, haditengerészet és légierő katonai megsemmisítéséhez vezetett.

E szankciókat ráadásul Nyugat-Európa is kötelességtudóan követi. Ahelyett, hogy a Nyugat orosz gázt, olajat és élelmiszert vásárolna, ezeket az Egyesült Államoktól fogja megvenni, a meredeken növekvő fegyverimportról már nem is beszélve, aminek nagyon örülnek a globális fegyvergyártók.

Az euró leértékelődik majd a dollárral szemben 

A szankciókat bevezető háborút megelőzően a Kína és az oroszok felé irányuló európai kereskedelem és befektetések Németország, Franciaország és más NATO-országok részére is kölcsönös jólétnövekedést ígértek. Oroszország bőséges mennyiségű energiát biztosított versenyképes áron, és ennek mennyisége az Északi Áramlat 2 révén ugrásszerűen növekedett volna.

Európa a növekvő importkereskedelem kifizetéséhez szükséges devizát az Oroszországba irányuló még több ipari termék exportjával és az orosz gazdaság fejlesztésébe történő tőkebefektetésekkel, például a német autógyárak és pénzügyi befektetések kombinációjával tudta volna megszerezni. Azaz az Oroszország felől megugró energiaimport, az unió oldaláról az oroszok felé irányuló befektetéseket hozta volna. Az unió technológiája, tőkéje és vállalatai összekapcsolódtak volna az orosz nyersanyagokkal. 

Ez a kétoldalú kereskedelem a befektetésekkel együtt most leállt, és még sok-sok évig pangani fog, tekintettel arra, hogy a NATO elkobozta Oroszország euróban és brit font sterlingben tartott devizatartalékait, miközben az amerikai propagandamédia szítja az európaiak oroszellenességét, véli a szerző.

Az orosz helyett a NATO-országok amerikai cseppfolyósított földgázt fognak vásárolni, de ehhez dollármilliárdokat kell költeniük a megfelelő kikötői kapacitás kiépítésére, ami talán 2024-ig is eltarthat. (Addig is sok szerencsét!) Az energiahiány pedig tovább emeli a gáz és az olaj világpiaci árát, hívja fel a figyelmet Hudson.

Emellett a NATO-országok fokozni fogják a fegyvervásárlásaikat az amerikai állammal összefonódott amerikai hadiipari komplexumtól. A majdnem pánikszerű fegyvervásárlás tovább emeli a fegyverek árát.

Nem utolsó sorban pedig az élelmiszerárak is emelkedni fognak, egyrészt az Oroszországból és Ukrajnából érkező import leállításából eredő kétségbeejtő gabonahiány, másrészt a gázból előállított nitrogéntrágya hiánya miatt.

A kérdés az, mivel fogja Európa egyensúlyba hozni az Egyesült Államokkal szembeni kötelezettségeit? Mit kell exportálnia, amit az amerikai gazdaság elfogad, miközben a globális szabadkereskedelem gyors haldoklása mellett Amerika protekcionista érdekei egyre nagyobb befolyással bírnak? 

De mégis mit tehet Európa?

Hudson itt szerény javaslatot tesz. Most, hogy Európa nagyjából megszűnt politikailag független állam lenni, kezd inkább Panamára és Libériára hasonlítani. Olyan nemzeti lobogóval ellátott offshore bankközpontokra, amelyek nem igazi „államok”, mert nem bocsátanak ki saját valutát, hanem az amerikai dollárt használják.

Mivel az euróövezetet olyan monetáris bilincsekkel hozták létre, amelyek a GDP 3 százalékának határán túl korlátozzák a pénzteremtési képességet, miért nem dobják be egyszerűen a pénzügyi törülközőt, és fogadják el az amerikai dollárt, mint Ecuador, Szomália, a Turks- és a Caicos-szigetek? Ez biztonságot adna a külföldi befektetőknek a valuta leértékelődése ellen az Európával folytatott növekvő kereskedelemben és annak exportfinanszírozásában.

Európa külföldi adósságának dollárköltsége az olaj, a fegyverek és az élelmiszerek tekintetében, melyet az Egyesült Államokkal szembeni, egyre növekvő kereskedelmi deficitjének finanszírozására vett fel, a jövőben robbanásszerűen megnő. Az euróban kifejezett költségek még nagyobbak lesznek, mivel csökken a valuta árfolyama a dollárral szemben. A kamatlábak is emelkedni fognak, ami lelassítja a beruházásokat, és még inkább függővé teszi Európát az importtól. Az euróövezet gazdasági árnyékövezetté válik, jósol sötét jövőt a volt Wall Street-i elemző.

A dollár a globális déli valutákkal szemben

Az „ukrán háború” által kiváltott új hidegháború a harmadik világháború nyitányává válhat, és feltehetően legalább egy évtizedig, talán két évtizedig is eltarthat, mivel az USA a neoliberalizmus és a szocializmus közötti harcot egy világméretű konfliktusra terjeszti ki. Az Egyesült Államok stratégái Európa gazdasági meghódítása mellett (mert azzal nem elégednek meg) az afrikai, dél-amerikai és ázsiai országokat is be akarják zárni.

Az energia- és élelmiszerárak meredek emelkedése keményen sújtja az élelmiszer- és olajhiányos gazdaságokat. Ráadásul ezen bukott államok kötvénytulajdonosoknak és bankoknak fennálló, dollárban denominált külföldi adósságai egyszer esedékessé válnak, miközben a dollár árfolyama emelkedik saját valutájukkal szemben. Sok afrikai és latin-amerikai ország, és különösen Észak-Afrika választás elé kerül. Vagy éhezik, vagy csökkenti a benzin- és villamosenergia-felhasználását, esetleg dollárt vesz kölcsön, hogy fedezze a függőségét az USA által dominált világkereskedelmi rendszertől.

Szó volt arról is, hogy az IMF új SDR-eket bocsát ki a növekvő kereskedelmi és fizetési hiányok finanszírozására. Az ilyen hitelek azonban mindig feltételekhez kötöttek. Az IMF saját politikája szerint szankcionálja azokat az országokat, amelyek nem engedelmeskednek az USA politikájának. Az első amerikai követelés pedig az lesz, hogy ezek az országok bojkottálják Oroszországot, Kínát és a kialakulóban lévő kereskedelmi és valuta-önsegélyező szövetségüket. „Miért adnánk nektek SDR-eket vagy nyújtanánk nektek új dollárhiteleket, ha ezeket egyszerűen Oroszországban, Kínában és más, általunk ellenségnek nyilvánított országokban fogjátok elkölteni?” – kérdezik majd az amerikai tisztviselők az amerikai irányítású nemzetközi pénzügyi szervezetekben.

Legalábbis ez a terv. Hudson nem lepődne meg, ha valamelyik afrikai ország lenne a „következő Ukrajna”, ahol az amerikai proxy-csapatok (még mindig rengeteg vahabita szószóló és zsoldos van) harcolnának azon országok hadseregei és lakossága ellen, amelyek orosz gabonával akarják táplálni magukat, és orosz kutakból származó olajjal vagy gázzal akarják működtetni gazdaságukat. Arról ne is beszéljünk, hogy ha részt vesznek Kína új selyemút kezdeményezésében, ami végül is a kiváltó oka volt annak, hogy Amerika elindította új háborúját a globális neoliberális hegemónia megőrzéséért.

A világgazdaság a közgazdász szerint lángba borul, és az Egyesült Államok katonai válaszlépésre és fegyverkezésre készül, miközben óvja saját olaj- és mezőgazdasági exportkereskedelmét, fegyverkereskedelmét, valamint azt követeli az országoktól, hogy válasszák ki, melyik oldalára kívánnak kerülni az új vasfüggönynek.

De mi lesz ebből Európa számára? A görög szakszervezetek máris tüntetnek a bevezetett szankciók ellen. Magyarországon pedig Orbán Viktor miniszterelnök most nyerte meg a választásokat egy alapvetően EU- és USA-kritikus világnézet alapján, kezdve azzal, hogy az orosz gázért akár rubelben is fizetne. Vajon hány ország fog még sorra kerülni – és mennyi időbe telik majd?

Mit jelent ez a globális dél országai számára, amelyeket megszorongat Amerika?

India már közölte is az amerikai diplomatákkal, hogy gazdasága természetesen kapcsolódik Oroszország és Kína gazdaságához. Valószínűleg Pakisztánban is így gondolkodnak. 

Az Egyesült Államok szempontjából csak arra kell választ keresni: „mi haszna van a helyi politikusoknak és a klientúra oligarcháinak, akiket mi jutalmazunk az országaik kiszolgáltatásáért?"

Az amerikai diplomáciai stratégák már a tervezés szakaszában úgy tekintettek a közelgő harmadik világháborúra, mint a gazdasági rendszerek háborújára.

Azoknak a vezetőknek, akiket az Egyesült Államok beavatkozása győzött meg. Például azzal az 5 milliárd dollárral, amellyel Victoria Nuland helyettes államtitkár dicsekedett, ennyit fektettek be ugyanis nyolc évvel ezelőtt az ukrajnai neonáci pártokba, hogy feltüzeljék a mai háborúvá fajult ellenségeskedést.

A politikai beavatkozás és a médiapropaganda közepette mennyi időbe telik majd, amíg a világ többi része rájön, hogy globális háború van készülőben, és a harmadik világháború a láthatáron? Az igazi probléma az lesz Amerika számára, hogy mire a világ megérti, hogy mi folyik, a globális törés már lehetővé teszi Oroszország, Kína és Eurázsia számára, hogy létrehozzon egy valódi, nem neoliberális Új Világrendet, amelynek nincs szüksége a NATO-országokra, melyekkel szemben elvesztette a bizalmat és a kölcsönös gazdasági előnyök reményét.

zárja gondolatait az amerikai közgazdász.