Több államot és erősebb kormányzást akar a világelit, csak nem éppen nemzetállami szinten

Az elit ismét meghatározta, mi a jó a világnak

„Davos, ahol az elit dönt a világ sorsáról”, írtuk korábbi elemzésünkben a Makronómon, ahol beszámoltunk a globális politikai és üzleti elit éves találkozóján megbeszélt, elvileg a világ jobbá tételéért elhangzott gondolatokról.

Az október 13-án megjelent, a G7 csoport által közétett írás új gazdasági alapokra helyezné a világot. A „Globális gazdasági ellenállóképesség: jobban lépünk előre” címet viselő jelentéssel a „fejlett” országok más alapokra kívánják helyezni az általuk eddig dicsért neoliberális értékeken alapuló kapitalizmusrendszert és ezt egy más fajta, kiegyensúlyozottabb és jobban működő rendszerrel helyettesíteni.

A jelentést a G7 gazdasági ellenállóképességgel foglalkozó „tanácsadótestülete” készítette – egy nyolc szakértőből álló csoport, akiket a G7-ek vezetői neveztek ki – amely szerint itt az ideje helyettesíteni a washingtoni konszenzus által fenntartott gazdasági világrendet egy újfajta „egyezménnyel”, amelyet „cornwalli konszenzusnak” neveztek el (a tavaly júniusi angliai cornwall-i G7-csúcson elhangzott kötelezettségvállalások fényében).

Ezzel egy technokrata – az állampolgárok által meg nem választott – bizottság ismét meghatározta, hogyan kellene kinéznie a globális gazdasági rendszernek.

Marianna Mazzucato olasz-amerikai sztárközgazdász is része volt az említett „tanácsadó testületnek”, ugyanis ő Olaszországot képviselte és részletesebben beszámolt az újfajta világgazdasági egyezményről a Project Syndicate honlapján. A sztárközgazdász kiemelte, hogy az utóbbi bő egy évtizedben kétszer is nagyon közel állt a világ a gazdasági összeomláshoz (2008-ban és 2020-ban), ami rámutatott, hogy egy új nemzetközi társadalmi szerződés létrehozására van szükség, ezért is született meg a „cornwall-i” ötlet.

De ezen túlmenően Mazzucato hangsúlyozza, hogy az eddigi kapitalizmusrendszerben a washingtoni konszenzus volt a nagy kakukktojás, amely a Világbankkal (World Bank) és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) csaknem fél évszázadon át határozta meg a világgazdaság játékszabályait: minimálisra csökkentették az állam szerepét a gazdaságban és a dereguláció, a privatizáció és a kereskedelmi liberalizáció agresszív szabadpiaci menetrendjét szorgalmazták a világ államainak számára, ezáltal növelve globális szinten az országok és az emberek közötti egyenlőtlenségeket.

A washingtoni variáns utódjaként

teszi hozzá Mazzucato.

Valóban, ez áll a G7 honlapján megjelent összefoglalóban is. Viszont bármennyire is hangzik jogosnak a régi washingtoni konszenzussal szembeni kritika, a most javasolt rendszer még több globalizációt és erősebb globális kormányzást írhat elő.

A lényeg: másfajta és több globalizáció

Az elitcsoport által megbízott szakértők jelentéséből kiderül, hogy az „új konszenzusnak” célja egy frissített megközelítés biztosítása, amely magába foglalja a 21. század lehetőségeit és kihívásait. 

A konkrét ajánlások közé tartozik a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) alapvető átalakítása, valamint adókedvezmények felajánlása az újrahasznosítási normákat alkalmazó vállalatok számára. 

A globális gazdasági ellenállóképesség hét pillére a G7 által publikált jelentésben. A szakértők szerint a kockázatoknak két különálló csoportja van: környezeti és egészségügyi, valamint társadalmi-gazdasági és geopolitikai. A jelentés kiemeli, hogy ezek leküzdése érdekében szükséges a kormányok közötti nagyobb együttműködés.    

Mazzucato írására visszatérve, a közgazdász rámutat, hogyan működne néhány esetben az imént említett „cornwalli konszenzus”. Például ami a befektetésekre támaszkodó kilábalást illeti, Mazzucato hangsúlyozza, hogy az állami és multilaterális szervezetek támogatásai és befektetései gyors dekarbonizációt követelnének meg a kedvezményezettektől – nem pedig gyors piaci liberalizációt, ahogyan azt az IMF követelte strukturális reformprogramjain keresztül.

Vagyis az IMF helyett, más – valószínűleg nagyobb hatókörű – szervezetek ellenőrzik majd a gazdasági tevékenységeket, hogy azok ösztönözik-e ezesetben a „zöld átállás” agendáját. Ezt Mazzucato is alátámasztja, hiszen hozzáteszi, hogy az új egyezmény előírná az államok számára, hogyan olyan gazdaságpolitikát folytassanak, amivel egy „zöld” gazdaságot lehetne kiépíteni, ugyanis csak ezáltal érhetők el az ENSZ 2015-ben elfogadott Fenntartható Fejlődési- vagy a Párizsi klímaegyezmény céljai.

A szakértő továbbá támogatja Nicholas Stern közgazdász azon ajánlását, miszerint a fejlett államoknak zöld ipari forradalmat kell indítaniuk az ehhez kapcsolódó, a GDP 2 százalékára emelt kiadásokkal, ezáltal 1 billió dollárt kellene évente elkölteni 2030-ig.

Mazzucato szerint az is fontos, hogy hogyan költjük majd el ezt a pénzt: az állami beruházásokat olyan új szerződéses és intézményi mechanizmusokon keresztül kell irányítani, amelyek a rövid távú magánprofit helyett a hosszú távú közérték megteremtését mérik és ösztönzik, írja.

A technokrata csoport által idézett legnagyobb kihívásra – a klímaválságra – válaszul pedig,

Egy olyan, a gazdaság szén-dioxidmentesítésére összpontosító, küldetésorientált kutatóközpont létrehozásáról van szó, amely állami és magánbefektetéseket vonna össze ambiciózus projektekbe és olyan technológiákat fejleszt majd ki, amelyekkel lehetséges lesz a szén-dioxid eltávolítása a légkörből és a nulla szén-dioxid kibocsátású megoldások létrehozása például a hajózás, a repülés, az acél- illetve a cementipar számára.

A University College London közgazdaságtani professzora írása végére kiemeli, hogy csak a megújult nemzetközi együttműködés és a megerősített állami kapacitások összehangolása – egy új, globális konszenzus keretében aláírt új társadalmi szerződés – készíthet fel bennünket az előttünk álló eszkalálódó, egymásra épülő válságok kezelésére.

A „Nagy Újraindítás” nyomában

Amit itt Mazzucato és tanácsadó-társai vázolnak fel, az egyfajta kritikája az eddigi neoliberális értékeken alapuló gazdasági rendszernek, de

Ez a kritikusok szerint teljesen megegyezik a Világgazdasági Fórum (WEF) által erőltetett „Nagy Újraindítás” (Great Reset) agendájával. A koncepcióról korábban részletesen beszámoltunk a Makronómon, rámutatva a davosi elit terveire egy új, globális megoldásokra épülő világrendről. A globalista szervezet nem hagyta abba törekvéseit: nemrég a határok nélküli világkereskedelem alkalmazását sürgette harminc vezérigazgató segítségével – még a világ kormányait is megkérték nyílt levelükben, hogy támogassák a korlátlan globalizációt, számoltunk be a Makronómon.

Már egy újabb könyv is született hasonló gondolatokról (Klaus Schwab – a Világgazdasági Forum igazgatója – „Nagy Újraindítás” című könyve után): Jens Steffek német gazdaságpolitikai professzor frissebb elemzésében mutatta be a globális technokráciát és intézményeket támogató „művét”. A professzor szerint csak ezekben bízhatunk, ha sikeresen szeretnénk megbirkózni a jövő kihívásaival.

Úgy tűnik tehát, hogy erősödik a globalista tábor és annak törekvései egy új, több globalizációt és globális kormányzást jelentő világrend kialakítása érdekében.

(Címlap: MTI / EPA / Julien De Ros)