Ennyi volt a válság?

„2018-19-ben lassulás jelei látszanak/látszottak a világgazdaságban, de semmiféle igazán mély probléma nincs, csak karcolások. Igaz, hogy Európában néhány ország növekedése nulla közelébe lassult, de

és deflációs spirálról szó sincs: a fejlett országok maginflációja nem tér el lényegesen az elmúlt 10 év átlagától. Ennek ellenére mit látunk? Kamatvágások a teljesen értelmetlen és káros mínuszba, pénznyomtatás újraindítása: morfium a karcolásra.

A reálgazdaságra ezek az intézkedések nem nagyon hatnak, talán egy egészen kicsit segítenek, de még jobban belehajszolják a világ megtakarítóit az egyre drágább ingatlanokba és részvényekbe, mivel annak egyszerűen nem marad alternatívája: vagy elrohad a pénzed a bankban, vagy beszállsz valami kockázatos eszközbe. Ebből a szempontból

nem kell értelmetlen kockázatot vállalni, és ez valószínűleg az ingatlanpiaci emelkedésből is kifogja a szelet. Ezzel szemben mit látunk pl. Németországban? Leviszik mínuszba a kamatot, majd megy a sipákolás, hogy miért emelkednek annyira a lakásárak, és miért nem jutnak a fiatalok lakáshoz, majd megoldásként megpróbálják betiltani a lakbér-emelkedést, ami csak ahhoz vezet, hogy kevesebb lakást építenek, és még kevésbé lesz lakás a fiataloknak. Ahelyett, hogy megemelnék a kamatokat, aminek hatására a lakosságnak nem kellene kényszerűen reáleszközökbe, elsősorban ingatlanba menekítenie a pénzét, így felhajtva az árakat. Szerintem ezen a ponton a kamatemelés sokkal jobbat tesz a gazdasággal, mint a kamatcsökkentés (ja, hogy a szent tőzsdék esetleg beesnének ebben az esetben? Hát tényleg)”