Globális problémáink köre néhány éve a tömeges migrációval bővült. Mi a véleménye az olcsó, külföldi munkaerő importálásáról?
A közgazdászok egészen a berlini fal leomlásáig arra törekedtek, hogy egy olyan helyzet jöjjön létre, ahol végre teljes a foglalkoztatottság és ahol az ország az összes elérhető munkaerőt felhasználja a termelésben és ahol munkaerőhiány van. Az volt a gazdaságpolitika célja évtizedeken át, hogy munkaerőhiány legyen, mert ekkor az emberek válogathatnak a nekik kedves szakmák között és a legmagasabban fizető szakmákban helyezkedhetnek el. A kevésbé népszerű szakmákban pedig elkezdhetnek növekedni a bérek.
Ezt a régóta vágyott helyzetet most végre elértük. Erre most a munkaerőhiányt kezdjük fő problémaként emlegetni, miközben korábban épp ezt a sikert akartuk elérni, amit meg akartunk őrizni. A közgazdászok már arról beszélnek, hogy ez mégsem siker, hanem a legnagyobb katasztrófa. A migrációs történetnek ez kulcseleme.
A nyugati világban azt látjuk, hogy a migráció hatására a fizetések csökkentek, a lakásárak pedig elkezdtek növekedni.
Az átlagemberek duplán szenvednek a migráció gazdasági hatása miatt. Alacsonyabbak a bérek és még drágább a lakhatás,
ez a legrosszabb az összes elképzelhető forgatókönyv közül. A tömeges migráció tehát nem megoldás a gazdasági problémáinkra.
A norvég tapasztalat mit mond a migráció gazdasági hatásairól?
Hatalmas problémát jelent a munkahelyi bűnözés és nagyon nehéz már fizikai dolgozót találni, a hatalmas migráció ellenére is. Egyre csökken az érdeklődés a kétkezi munka iránt és a migráció ezen semmit nem változtat. Ellenkezőleg, eltorzítja a munkapiacot. Meg kellene tanulnunk intelligens, gazdasági racionalitással tekinteni a migrációra.
Az olasz tapasztalatok szerint a bevándorlók egyenesen a fekete piacra érkeznek és annak az utánpótlását adják.
Két hatás van.
Beérkeznek a fekete piacra, de ennek hatására az elsődleges munkaerőpiacon is leszorítják a béreket.
Az alacsonyabb bérek miatt még tovább csökken az érdeklődés a fizikai munka iránt, ami nagyon rossz a dolgozó mesterembereknek és a szakembereknek.
A bevándorlóknak köszönhetően egyes szektorokban – felszolgálás, szállodai munkás, fizikai munka – a bérek sokkal lassabban nőnek, mint más szektorokban. Emiatt ezek a szektorok már sokkal kevésbé vonzók a munkavállalóknak a nagyszámú szakképzetlen munkaerőnek köszönhetően.
Melyek voltak a legnagyobb változások a norvég migrációs politikában?
A bevándorlók száma 2015 óta a felére csökkent. Manapaság évente 3500 menedékjogot kérő ember érkezik, míg korábban ez a szám 35 ezer volt évente, de viszonylag magas a családegyesítések száma is. Az Európa felé irányuló bevándorlás többé-kevésbé stabilizálódott, legalábbis már nem növekszik.
A nyomás enyhülése nagymértékben annak köszönhető, hogy az EU keleti és mediterrán határát már szigorúan ellenőrzik.
Azt nem mondanám, hogy nagyot változtattunk volna a norvég politikán, de néhány szigorítás történt. Ma már szigorúbban vesszük a személyek azonosítását és az adminisztrációs folyamatok sokszor hosszabbak és szigorúbbak – erre számíthat mindenki, aki állami segélyeket igényel. Emellett sokkal egyszerűbb már visszaküldeni az embereket oda, ahonnan elindultak.
Kisebb változások tehát történtek, de semmi jelentős. A legfontosabb, hogy a menedékjogot kérők szabad áramlása az EU területén megállt.
A közép-európai határellenőrzéseknek köszönhetően.
A közép-európai országok határellenőrzése és alapvetően a külső határok védelme azért is fontos, mert a problémát helyben, regionálisan kell megoldani, például Ázsiában vagy Afrikában.
Melyek a migráció legfőbb kiváltó okai?
Vannak ugyan menekültek, akiket üldöznek, de általában a jobb élet reménye a legnagyobb, gazdasági indok. Ez egy hosszú távú kihívás, amelyet rövid távon lehetetlen megoldani, mert gyors gazdasági növekedésre lenne szükség azokban az országokban, ahonnan a migráció elindult. A jobb élet reménye teljesen érthető, de a tömeges bevándorlást nem tudják kezelni a befogadó országok.
Hogyan lehet megoldani a problémát?
Egy új Marshall-tervhez hasonló programra van szüksége Afrikának és a Közel-Keletnek. Iparosodás kell a fejlődő országokban is, hogy növekedjen a termelés és ennek hatására elérjünk egy magasabb jóléti szintet. De az is fontos, hogy csökkenjen a születések száma, hogy így stabilabb társadalmakat érjünk el.
Nagyobb szakpolitikai szabadságot kell hagyni a fejlődő országoknak, mint amennyit a neoliberális nemzetközi döntéshozók hajandók nekik adni. Szükségünk van a neoliberális gondolkodásmód új alternatívájára, hogy egy jobb Európát és egy gyorsabban fejlődő harmadik világot építhessünk fel.
Az euróval tett kísérletek nem voltak sikeresek. Új gazdaságpolitikára, új gyakorlatokra, új közgazdasági elméletre és általában is
új közgazdasági gondolkodásra van szükségünk.