Végre egy józan hang: drog, mámor, közösségi média

Nyitóképünk illusztráció

***

Limonádépszichológia – tenné le az ember a könyvet úgy a huszadik oldal környékén, amikor már mindent megtudtunk a hatvanas éveiben élő szerzőnő, Anna Lembke pszichiáter irodájának berendezéséről, személyes viszonyulásáról a páciensekhez, vagy éppen egy szexfüggő betegének bizarr történetéről. Letennénk, de kár lenne érte.

Ugyanis aki ezen átküzdi magát – és időnként le-legyűri azokat a részeket, ahol a szerző a könyv nehezen emészthető(nek gondolt) részeit teleszórja habkönnyű és felesleges, önismétlő magyarázatokkal, és bugyuta hasonlatokkal szörnyecskékkel meg baseball-lal – az az olvasó fontos gondolatokba botolhat. Véletlenszerűen, mert nem ez a kötet fókusza, de mégis:

Például, hogy a gyermekeknek nem feltétlenül tesz jót a teljesítmény nélküli, folyamatos pozitív visszacsatolás. A kötetben említett egyik páciensből úgy lett az ágyban fekvő, folyamatosan drogozó, videójátékokon és alkalmi szexen tengődő, megcsömörlött, cinikus fiatal, hogy a szülei „attól féltek, ha bármit is számon kérnek vagy megkövetelnek tőle, azzal »kikészítik«, vagy egyenesen »traumát okoznak« neki. A felfogás, hogy a gyerekek törékenyek és sebezhetőek, modern korunk találmánya” – írja a szerző.

„Manapság azt látom, rengeteg szülő retteg attól, hogy valami olyasmit tesz vagy mond, amivel a gyermek lelkét megsebzi, s emiatt a későbbi élete során sérült, vagy akár mentális beteg ember lesz (…) ma már nem csak otthon próbáljuk megvédeni a gyermekeket a megerőltető pszichológiai élményektől, hanem az iskolákban is. Az általános iskolában minden gyerek kap valamilyen elismerést (…) és semmit nem kell letennie az asztalra”.

S még: „túlpatologizáljuk a gyermekkort, és a mai gyerekek már szinte gumiszobákban nőnek fel, nehogy megsérüljenek. Csakhogy így esélyük sincs felkészülni a való életre (…) úgy fogják érezni, minden automatikusan jár, miközben fogalmuk sincsen saját hiányosságaikról.”

Egy másik, a korszellemnek totálisan ellentmondó gondolatmorzsa pedig a szerekhez való hozzáférésről alkotott konszenzusnak megy neki.

Mindezzel szemben Lembke világosan rámutat:

A nyilvános helyen való lerészegedés, mint az alkohollal kapcsolatos májbántalmak gyakorisága a felére csökkent (…) a szesztilalomnak az alkoholfogyasztással, valamint az ezzel összefüggésbe hozható halálesetekkel kapcsolatos pozitív hatását a mai napig széles körben alábecsülik”. Ugyanez történt az opioidokkal, csak fordítva: az orvosok elkezdték tömegesen felírni az amerikaiaknak, majd sokan a nehezebben beszerezhető, vényköteles szerekről a tiltott verziókra tértek át, „ezzel exponenciálisan növelve a túladagolás veszélyét”.

Ez természetesen nem csak az alkoholra vagy az opioidokra érvényes, sőt. A kötet lényege, hogy bármi képes függőséget okozni, ami hirtelen megemeli a szervezet dopaminszintjét; a csokoládé 55, nikotin 150, kokain 225, amfetamin 1000 százalékkal emeli meg azt, s utána szükségszerűen ennek megfelelő arányban zuhan vissza a jó érzéseket keltő hormon, ami további fogyasztásra és végül függéshez vezet(het).

A szerző saját páciensei eseteivel – az említett bizarr, szexfüggő, egyébként öngyilkossági kísérletekkel is küzdő idősebb férfi, s a szabadjára engedett, céltalan későtinédzser mellett még az amerikai középosztály számos figurája felvonul a seregszemlén – egyfajta önkényszersorozással Lembke maga is szimbolikusan csatlakozik azzal, hogy vall a szoftpornó romantikusregény-rajongásáról.

Maga a kötet egyébként számos különféle függőségi formát végigvesz, és nem meglepő módon a túlfogyasztással és az ezzel összefüggő dopaminszint-fokozással magyarázza ezek kialakulását.

Hiszen eleve többet és hatékonyabban fogyasztunk, mint a világtörténelem során valaha. „A mai kannabisz ötször-tízszer erősebb, mint amit az 1960-as években fogyasztottak”, az amerikaiak az éves burgonyafogyasztásuk kétharmadát chipsekből és egyéb feldolgozott termékekből veszik magukhoz, de nőtt az alkoholfogyasztás és a dohánytermékeken kívül lényegében az összes élvezeti cikk fogyasztása.

S hogy mit ajánl a szerző a függőknek? Az önmegtartóztatás széles skálája mellett bemutatja a végső esetben használható gyógyszeres és műtéti beavatkozásokat azok előnyeivel és hátrányaival egyetemben, részletesen, páciensei példáival alátámasztva.

Egy olvasást mindenképpen megér.