Lejáratás kápóvádakkal – a célkeresztben Fábián Béla

1960 őszén különös kiadványt hozott a posta több magyarországi lap szerkesztőségébe is: a füzetecske egy idős férfi arcképét mutatta szögesdrótok között, a címe pedig ez volt: „Egy mai Káin igazi arca.” A kiadvány a tel-avivi Zik nyomdából került ki, franciául és angolul is megjelent. A füzetecske Fábián Béla ügyvédről és volt nemzetgyűlési képviselőről szólt: azt állította, hogy Fábián „gonosz kápó”, a „nácik talpnyalója” volt Auschwitzban, és számos deportált zsidó haláláért felelt.

Fábián Béla 1889. augusztus 13-án született Feuermann néven a borsodi Tállyán. Ügyvédjelöltként Vázsonyi Vilmos irodájában dolgozott, majd harcolt az első világháborúban, és orosz hadifogságba esett. Itt érte a szovjet forradalom, mely Fábiánt egy életre antikommunistává tette: hazatérve ő írta az egyik első antikommunista könyvet, Oroszország pusztulása a bolseviki uralom alatt, és később még számos kiadványt, melyek a kommunizmus sötét oldalát mutatták be, ezeknek egy része a Rákosi-korszakban indexre is került. Fábián 1922 és 1939 között nemzetgyűlési képviselő volt liberális (Nemzeti Demokrata Párt, illetve Egyesült Szabadelvű és Demokrata Ellenzék) színekben, ilyen minőségében a Horthy-rendszer kérlelhetetlen kritikusa volt, de 1924-ben például az „ébredő magyar” Ulain Ferenccel is párbajozott. Később a pesti neológ hitközség első világháborús veteránokat tömörítő Hadviseltek Bizottságának elnöke lett. Ebben a pozíciójában 

A jelek szerint először Rostás Andor vegyészmérnök 1947-es, cikksorozatban közölt emlékiratában említette meg, hogy Fábián kápó volt. Rostás számos többé-kevésbé ismert közszereplőt, pl. vidéki orvost is megnevezett funkcionáriusként, és nem tűnik úgy, hogy Fábián ellen írta volna cikkét. Az első vádakat Vázsonyi Vilmosné Szalkai Margit fogalmazta meg, aki egy interjújában támadta Fábiánt kevéssé konkretizált módon. A témát a Haladás olyan fontosnak érezte, hogy 1949-ben két cikkben is foglalkoztak vele, februárban és novemberben.

A Haladásban a főszerkesztő, Zsolt Béla egy héttel Kovács cikke előtt is támadta Fábiánt, ekkor még nem a deportálás alatti tevékenységével, hanem a „klerikálfasizmus” zsidó példájaként, Mindszenty József zsidó megfelelőjeként emlegetve őt. Cikke a Mindszenty-per első napján, 1949. február 3-án jelent meg. A Világ kicsivel több, mint egy héttel korábbi, január 25-i cikke szerint pedig New Yorkban gyűlést tartottak Mindszenty mellett, ahol Fábián Béla védte meg a letartóztatott bíborost. (Később Fábián könyvet is írt Mindszenty védelmében „egy modern mártír igazi arca” címmel – az őt gyalázó pamflet nyilván ennek a címére utalt). 

hiszen zsidó vezetőként aktívan támadta a külföldi sajtóban a Szovjetuniót és a magyar kormányt is. 1950 márciusában például azzal vádolta a kommunista magyar kormányt a New York Times hasábjain, hogy „különböző magyar minisztériumokban (...) továbbra is zsidóellenes hozzáállás tapasztalható”. 1951 januárjában azon állítása jelent meg nemzetközi lapokban, hogy „rövidesen sor kerülhet a magyar zsidók deportálására szovjet táborokba”. Az év novemberében kijelentette, hogy az ország vezetői „megátalkodott antiszemiták”, „ideértve a zsidó (származású) vezetőket is”. Talán ezekre is reagálva 1952-ben a volt erdélyi baloldali cionista, Glück Andor által szerkeszett Buenos Aires-i Hatikva melegítette fel a kápó-vádakat. Ezt a lapot Fábián nem tudta elérni, de 1955-ben pert nyert a New York-i Egyleti Élet ellen, mely azzal vádolta, hogy kápó volt Buchenwaldban. A perben komoly összeget, 100 ezer dollárt ítéltek meg neki kárpótlásként, ám a lap addigra megszűnt, így az összeghez sem jutott hozzá. A cikk szerzője Halmi József, a tanácsköztársaság volt támogatója, baloldali cionista újságíró, egyben a Hatikva rendszeres szerzője volt.

1959 májusában Gyáros László – a spanyol polgárháború és a magyarországi szovjet hadműveletek félkarú, zsidó származású veteránja, ekkor a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, lényegében a kormány szóvivője – külföldi újságírók előtt tartott sajtótájékoztatót, melyen egy – valószínűleg beépített – kérdező Fábián magyar kormánnyal szembeni támadásairól érdeklődött. Válaszában Gyáros arról kezdett beszélni, hogy „mindazok, akiket Fábián Béla személye érdekel, jól tudják (...) Fábián, mint az auschwitzi, birkenaui és többi más zsidó és cigánytábor »kopója« (sic!) működött és igen sok ember halálának okozója volt”. Hivatkozási alapja a Hatikva 1952-es cikke volt. Nyilatkozatát számos lap lehozta, de a „kápó” szót egyedül a Népszabadság találta el.

Így értünk el az 1960-as pamflethez, melyet megküldtek magyar szerkesztőségeknek. A kiadvány mindössze három tanú vallomását közölte aláírva, fakszimilében (noha ez sem számított sokat, hiszen nem bíróság előtt tett vallomásokról volt szó). Ők Bencze József és Nyirő Aladár orvosok, illetve Farkas Lajos újságíró voltak. Mind a három személy azonosíthatónak tűnik, noha nem is lett volna értelme aláírásos iratot közölni kitalált személyektől. Közülük a legismertebb nyilván Bencze volt, aki orvos és orvostörténész, az MTA Orvostörténeti Bizottságának tagja – és persze 1920-tól a munkásmozgalom aktív tagja, 1945-től párttag – volt. Bencze szerint a táborban szorulása volt, és Fábián megtagadta tőle a hashajtó gyógyszert. Nyirő vallomása szerint 1944. július 7-én deportálták Szombathelyről, és három hónapot töltött az auschwitzi cigánytáborban, ahol Fábián kápó volt. A történet több ponton sántít, mert ugyan kerülhettek zsidók a cigánytáborba, de a szakirodalom egyezik abban, hogy a tábort augusztus 2-án felszámolták, így három hónapot nem tölthetett ott az orvos. Farkas Lajos egy ismert rabbira, az újpesti Friedmann Dénesre hivatkozott, aki állítása szerint elmondta neki, hogy Fábián megtagadta gyermekétől a szilárd ételt. Sajnos ezt a rabbi nem erősíthette meg, mivel ő és gyermeke is elhunyt a holokausztban. 

Egy bizonyos Hirsch Imre szavai szerint – aláírt vallomás nélkül – például Fábián egy barakkban raboskodott Fuchs Jenő olimpiai bajnokkal, aki ételt kért tőle fiának. Erre reagálva állítólag Fábián fél órán át verte Fuchsot. A történet súlyosan elítélendő lenne – ha igaz volna, csakhogy Fuchsot sohasem deportálták, a holokausztot a budapesti gettóban vészelte át. A kitaláció persze kényelmes volt, hiszen Fuchs 1955-ben meghalt, s így már nem cáfolhatta a legendát.

Egyértelmű, hogy a pamflet az állambiztonság megrendelésére készült. Fábián aktájában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában 1961-ben utaltak rá, hogy „1960 elején Tel-Avivban kezdeményezésünkre a Külügyminisztérium egy angol nyelvű brosúrát adott ki Egy modern Cain igazi arca címmel, melyben lelepleztük Fábián tevékenységét a koncentrációs táborokban”. Egy 1961-es tervezet Fábián „további kompromittálásának” tárgyában született, e szerint „a kompromittálásának szükségessége alaposan indokolt”. Egy 1963-as irat szerint Fábián „annyira lejáratta magát” a kápóvádakkal, hogy már az emigrációban is súlytalan politikusnak számít. Az iratokból az is kiderül, hogy a kápós pamflet valódi szerzője Bányász Rezső kommunista történész, politikus volt (ekkoriban a külügy sajtóosztályának munkatársa, később washingtoni, írországi, majd kanadai követ).

A lejárató kampánynak komoly hatása volt. Egy kanadai zsidó lap „magyar ex-náci ügynöknek” nevezte, az izraeli lapok pedig megírták, hogy kikeresztelkedett. „A vád, hogy gyilkos lennék, nem dühít fel annyira, mint ez a vád. (...) Zsidónak születtem és zsidóként halok meg” – nyilatkozta erre Fábián. Ennek ellenére tudomásunk szerint a cikkekre és a kiadványra Fábián egyszer felelt nagyobb terjedelemben, a Délamerikai Magyarság hasábjain, 1961 őszén. Ez inkább ellentámadásnak nevezhető: a Hatikvát szerkesztő Halmit volt horthysta ügynöknek és kommunista kémnek nevezte, megerősítette saját antikommunista álláspontját, és felidézte, hogyan nyert pert az Egyleti Élet ellen. Érdemes jelezni, hogy cikkében egyetlen helyen sem cáfolta, hogy kápó lett volna – vagy azért, mert rangon alulinak érezte a vádra való reagálást, vagy pedig azért, mert a vád igaz volt.

A kiadványt 1960 októberében bizonyosan megkapta az Új Élet hitközségi hetilap, mely kritikátlanul át is vette annak tartalmát. A Hétfői Hírek bulvárlap szintúgy foglalkozott a kiadvánnyal, a cikk címe „Ez egy becstelen áruló hű portréja” volt. A lap főszerkesztője ekkor Parragi György, a Magyar Nemzet volt munkatársa, maga Mauthausen – nem zsidó – túlélője volt. A Hétfői Hírek bevonása kétségkívül mutatja az állami akaratot a vád terjesztése mögött, noha kérdéses, hogy a vidéki lapok Gyáros nyilatkozatának közlésén kívül miért nem szálltak be a kampányba.

Fábián ügyét 1962-ben újból elővették a lapok, a „további lejáratás” tervének megfelelően. Érdekes módon átfedés volt azon lapok és személyek között, akik két éve, illetve újra foglalkoztak az üggyel. Az Ország-Világ hasábjain – mely a Magyar-Szovjet Baráti Társaság hetilapja volt – 1962 februárjában Parragi személyesen írt cikket Fábián ellen, állítása szerint „a napokban kaptunk Tel-Avivból egy ottani kiadásban megjelent francia nyelvű könyvecskét, amelynek címe magyarul: »Egy mai Káin igazi arcképe«”. De ez persze nem lehetett igaz, hiszen tulajdon lapja nem egész két évvel korábban már egyszer részletesen írt az ügyről. Az Új Élet egy hónappal későbbi, „Fábián Béla – Az SS-ek bizalmasa” című cikke pedig azzal kezdődött, hogy a szerkesztőségben most vették kézhez a Fábiánt támadó kiadványt – de ez sem lehetett teljesen igaz, hiszen a lap már két évvel korábban írt arról.

A volt képviselő a Puerto Rico-i San Juanban hunyt el 1966. december 23-án, New Yorkban van eltemetve. Szerencséjére a Zsidó Távirati Iroda (JTA) által kiadott Daily News Bulletin, mely korának legolvasottabb zsidó hírforrása volt, nem tett említést a kápóvádakról. Nekrológjának címe így szólt: „Elhunyt Dr. Fábián Béla, magyar-zsidó vezető – küzdött az antiszemitizmus ellen.”

Fotó: Fábián Béla az emigrációban. Forrás: Family Search