Katonai korrupció robbantotta ki a legújabb ukrán botrányt: eltűntek a hadseregnek szánt pénzek

Ezúttal is a hadsereget sikerült megrövidíteni.

Ukrajna nyitni szeretne, több engedményre is számíthatnak, akik ukrán állampolgárok szeretnének lenni.
Az ukrán parlament megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy az ukrán állampolgárok más országokban is állampolgárok lehessenek– jelentette be Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő a The Kyiv Independent szerint.
A jogszabályt 243 képviselő támogatta. A törvénytervezet egyszerre szabályozza a többes állampolgárság feltételeit, és egyszerűsíti a külföldiek számára az ukrán állampolgárság megszerzését. A hatálybalépéshez már csak Volodimir Zelenszkij elnök aláírása szükséges, ami formalitásnak tekinthető, mivel a javaslatot maga az államfő nyújtotta be még tavaly augusztusban.
A jelenlegi ukrán jogszabályok eddig nem ismerték el a többes állampolgárság intézményét. Az új törvény emellett új indokokat is bevezet az állampolgárság elvesztésére – például ha valaki orosz útlevelet vesz fel, vagy az orosz hadseregben szolgál.
Ezt is ajánljuk a témában
Ezúttal is a hadsereget sikerült megrövidíteni.
A kormány határozza meg azon országok listáját, amelyek polgárai egyszerűsített eljárással kaphatnak ukrán állampolgárságot. A döntés során figyelembe veszik az adott ország EU-tagságát, valamint azt is, hogy az ország szankciókat vezetett-e be Oroszországgal szemben.
A többes állampolgárságot elismerik azon külföldiek esetében, akik a kijelölt országokból származnak és ukrán állampolgárságot igényelnek, illetve azon ukrán állampolgároknál is, akik ezekben az országokban vesznek fel állampolgárságot. Az új szabályok vonatkoznak ukrán állampolgárok külföldi házastársaira is.
A lépés része Ukrajna azon törekvésének, hogy erősítse kapcsolatait a világ különböző pontjain élő ukrán diaszpórával. Az ENSZ adatai szerint jelenleg mintegy 6,8 millió ukrán menekült és menedékkérő él külföldön. Zelenszkij szerint az új törvény segíti az etnikailag ukrán származású, külföldön született személyek állampolgársághoz jutását is.
Nyitókép: Getty Images / SimpleImages
***