Tusk emberének kihívója megüzente: „A politikusok gyerekei menjenek először a frontra”

2025. március 27. 15:03

A Konföderáció jelöltje bár egyetért a nemrég beharangozott katonai kiképzés gondolatával, nem vonna abba be minden férfit.

2025. március 27. 15:03
null

Mint arról a Mandiner is beszámolt, már-már háborús pszichózis kezd eluralkodni Lengyelországban. Felmerült a civilek tömeges kiképzése, és a lakosságot is elkezdték felkészíteni egy esetleges válsághelyzetre. Ehhez kapcsolódóan is fejtette ki véleményét a lengyel Zéró csatornán Sławomir Mentzen, a Konföderáció vezetője és elnökjelöltje. 

A fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő politikus a műsorban Lengyelország biztonsága és a hatóságok által előkészített katonai kiképzés kapcsán erős üzenetet küldött Donald Tusk miniszterelnöknek. Mentzen amellett, hogy hangoztatta eddigi álláspontját, miszerint biztosítani kell, hogy a vezető lengyel politikusok ne akarják háborúkba belerángatni az országot, kijelentette, 

menjenek előbb a politikusok gyermekei a fontra.

„Egy képviselőnek az a dolga, hogy a Szejmben üljön, miközben a gyerekeik helytállnak a fronton. Ha már a szüleik háborút okoznak, akkor elsősorban nekik kellene viselniük a következményeket” – idézte a Do Rzeczy

Bár Mentzen azzal egyetért, hogy a középiskola után legyen katonai kiképzés, de az nem kellene, hogy mindenkit érintsen, mert a hadseregnek erre nincs kapacitása. Majd hozzátette, hogy véleménye szerint ezt a kiképzést meg kellene fizetni.

Sławomir Mentzen a jelenlegi felmérések szerint a harmadik helyen áll az elnökválasztási versenyben a Donald Tusk által támogatott Rafał Trzaskowski és a független, de PiS-es támogatással bíró Karol Nawrocki mögött. Az utóbbi pár hétben támogatottsága megerősödött. Így a következő hetek tartogathatnak még meglepetéseket Lengyelországban – írta a lap.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mango5
2025. március 28. 06:15
Ez nagyon jo... szerintem is ursula es a tobbi eu s politikus gyerekei legyenek az elso sorokban...
rocktoberi-2
2025. március 27. 17:09
Persze. Ukrajnában is így van.
kir2vik
2025. március 27. 17:04
Ja, ezt mi is írogatjuk sűrűn, de még sose olvastam valami reakciót erre az érdekeltektől. Meg se hallják... Mint ahogy egyetlen itteni Ukrajna istenítő mocsok sem válaszolta, hogy ok, holnap megyek.
balika
2025. március 27. 16:53
Ez gondolom az ottani migatyánk embere…🥴
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!