Totálisan csődöt mondott a neoliberális világrend: kiderült, hogyan győzhetett ilyen simán Trump
„Míg a világ legtöbb részét az instabilitás jellemzi, Magyarországon lassan 15 éve politikai stabilitás van” – írta Orbán Balázs.
Kamala Harris a Capitoliumban újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy alkotmányos kötelességét teljesítette, amikor levezető elnökként közreműködött a Donald Trump elleni elnökválasztási veresége hitelesítésében.
A szenátorok és az alsóházi képviselők ülésének kezdete után megerősítette Donald Trump választási győzelmét az amerikai Kongresszus. Az ülést épp Trump riválisa, az egykori demokrata elnökjelölt Kamala Harris vezette le, aki alelnökként egyben a szenátus elnöke is.
„Ma is azt tettem, amit egész pályafutásom során: komolyan vettem az esküt, amit már számos alkalommal letettem, arról, hogy támogatom és védelmezem az Egyesült Államok alkotmányát. Ez az eskü magában foglalta ma azt is, hogy alkotmányos kötelességeim szerint biztosítsam, hogy az amerikai választók szavazatait elismerjük” – mondta a The Guardian szerint az alelnök.
Nagyon is hiszek abban, hogy Amerika demokráciája csak annyira erős, amennyire hajlandók vagyunk harcolni minden egyes emberért, azért, hogy tiszteljék demokráciánk fontosságát. Ellenkező esetben nagyon törékeny, és nem lesz képes ellenállni a válságos pillanatoknak. Ma Amerika demokráciája helytállt.
A hitelesítési folyamat gyorsan véget ért, mert egy államból sem emelkedett szóra egyetlen demokrata törvényhozó sem, hogy kifogást emeljen az eredmények ellen.
Donald Trump még nem reagált nyilvánosan a kongresszus által hitelesített választási győzelmére.
Ezt is ajánljuk a témában
„Míg a világ legtöbb részét az instabilitás jellemzi, Magyarországon lassan 15 éve politikai stabilitás van” – írta Orbán Balázs.
Nyitókép:AFP