Nagy-Britannia lángokban: mi áll a hirtelen támadt rasszista dühöngés hátterében?

2024. augusztus 06. 09:14

A 2000-es évektől Nagy-Britannia fehér etnikai többsége és a különböző etnikai kisebbségek közötti konfliktusok egyre inkább eldurvultak, a közbeszédben az „etnikai csoport” fogalmát tabusították.

2024. augusztus 06. 09:14
null
Tóth Csaba Tibor
Tóth Csaba Tibor
Mérce

Nyitóképen: Brit rohamrendőrök Southportban. Fotó: Peter Powell / AFP

„A magyar újságolvasó alig figyelhetett fel rá, de augusztus 2-a óta a Londonon kívüli angol világ éppen káoszba és etnikai villongásokba fordul. A kiváltó ok egy július 29-i, brutális gyermekgyilkosság a Liverpool melletti Southportban. Egy támadó itt egy gyermekrendezvényen késelt meg három angol gyermeket, akik rövidesen belehaltak a sérüléseikbe.

A megrázó tragédia után a rendőrség jó ideig korlátozta a gyilkosságot övező információk nyilvánosságát. Így a közösségi médián, és főként az egyre inkább a szélsőjobboldali propagandához igazodó Elon Musk által irányított egykori Twitteren – amit ma már X-nek neveznek – álhírek zuhataga kezdett terjedni. Ahogyan a Prospect magazin erről beszámolt,

először egy nem létező, de valódinak tűnő tévécsatornát megszemélyesítő Twitter-fiók, a »Channel3 Now« írta azt, hogy az elkövető »egy muszlim menekült«, akit »Alinak« hívtak. Mire pedig a hivatalos rendőrségi kommunikéből kiderült, hogy egy Cardiffban született, fiatal, fekete és nem muszlim férfi volt a gyilkos, már késő volt. Ahogyan egy hasonló incidens után az írországi Dublinban történt 2023 novemberében, itt is utcára vonult a szélsőjobboldal.

Csakhogy azóta sem mentek haza. A magát Tommy Robinson néven feltüntető, ismert szélsőjobboldali, iszlámellenes aktivista, Stephen Yaxley-Lennon először a tragédia helyszínén, Southportban rendezett nagy tüntetést. Itt helyi és más helyekről érkezett hívei is azonnal egy mecset körül kezdtek gyülekezni, a gyilkosságért a menekülteket és a főként pakisztáni és bangladesi eredetű muszlim közösségeket kezdték okolni. Utcai harcok törtek ki, a tüntetők a helyi mecsetet és az utcán lévő többi házat is megrongáltak. A főként kisebbségiek által lakott környéken a sokszor szemmel láthatóan is az újfasiszta mozgalomhoz tartozó, fehér angol tüntetők az utcán szembejövő fekete bőrű és barna bőrű embereket vették körbe, néhány esetben pedig súlyosan bántalmazták is őket.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Süsüke
2024. augusztus 20. 10:36
Úgy úgy, a migránsok által az őslakosok ellen elkövetett rasszista terorr valtotta ki az önvédelmet!
Skulo
2024. augusztus 20. 10:15
Gyarmatosítás. Az uralkodó osztály vitte a lóvét a plebs a balhét.
polárüveg
2024. augusztus 07. 12:16
"Nagy-Britannia lángokban: mi áll a hirtelen támadt rasszista dühöngés hátterében?" Az Angliába beköltöző migránsok által az angol fehér őslakosság ellen elkövetett rasszista terror, rasszista bűncselekmények, és a rasszista migránsoknak kedvező sajtó, rendőrség, bíróság miatt. A már nyilvánosságra került 1900 évek első felében készült Kalergi-tervben leírt népkeveredés erőszakos végrehajtása az angol őslakosságon, ami miatt az őslakosság vadászni fogja a felelősöket. Kalergi maga írja le, hogy kik karolták fel a tervét. Meg se lepődünk: bankárok voltak. Így alapozták meg a "nyitott határok" Soros György által is képviselt, fehér civilizáció elleni gyilkos tervét. E civilizációgyilkos tervet ma már az állam erőszakszervezete és az EU bürokráciája segíti, mint azt a nyugati országok helyzete mutatja.
Ati Papa
2024. augusztus 07. 11:41
Tóth Cs. Tibor nagyon elfogult véleménye ellenére az Angolok végre kezdenek ébredezni. Itt az ideje, hogy egyre több "Tomi Robinson néven feltüntető ismert szélsőJOBBOLDALI iszlámellenes aktivista" kerüljön elő a rendőrség most még brutális fellépése ellenére is. "A gyilkosságokért a menekülteket és főként pakisztáni, bangladesi (volt még néhány náció!) eredetű muszlim közösségeket kezdték okolni." Ők nem hülyék és nemOrbán Viktorra kenték ezt is! Tót Cs Tibor elfogult picsogása ellenér is úgy látszik, hogy afagyi elkezdett visszanyalni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!