Eső után köpönyeg? Már a német elnök is migráció visszaszorítását szorgalmazza

2024. szeptember 01. 20:51

Megrendítette a német közvéleményt a legutóbbi, iszlamista háttérű késés támadás.

2024. szeptember 01. 20:51
null

Nyitókép: Antonio Sempere / AFP

Pár éve még senki nem gondolta volt Európában, hogy a „Willkommenskultur-t” egykor meghirdető német politikai mainstream egyszer majd szabadkozni fog a migráció korlátlan támogatáséval kapcsolatban. Frank-Walter Steinmeier német államfő azonban most kijelentette, hogy Németországnak továbbra is segítenie kell a menekülteket, de „nem bármi áron” – írta meg a Világgazdaság.

Az elnök a vasárnap Solingenben tartott megemlékezésen is felszólalt, ahol a nyugat-németországi városban augusztus 23-án történt, feltehetően iszlamista indíttatású késes támadás áldozatai előtt tisztelegtek az ország vezetői. 

Szükség van olyan intézkedésekre, amelyek visszaszorítják az illegális migrációt

– hangsúlyozta Steinmeier.

A támadás, amely három ember életét követelte és nyolcat megsebesített, a Solingen megalapításának 650. évfordulója alkalmából tartott fesztiválon történt. A város színházában tartott megemlékező ünnepségen az államfő „megkönnyebbülését és háláját” fejezte ki, amiért a sebesültek közül senki sincs életveszélyben. Ugyanakkor kiemelte, hogy 

intézkedéseket kell kidolgozni az illegális migráció visszaszorítására.”

A támadással egy 26 éves szíriai állampolgárt gyanúsítanak, akit a helyszínen őrizetbe is vettek. Kiderült, hogy a gyanúsítottat tavaly ki akarták toloncolni Bulgáriába, de nyoma veszett. Steinmeier az eseményen élesen kritizálta a támadót, mondván: „Egy rettenetes bűntény miatt gyűltünk ma össze, amelyet egy olyan ember követett el, aki a tudomásunk szerint védelmet keresett és talált itt, de borzasztóan visszaélt ezzel a védelemmel. Ez tűrhetetlen.”

Az államfő továbbá hangsúlyozta, hogy Németország „jó okból olyan ország, amely védelmet nyújt a politikai üldöztetés és a háború elől menekülőknek”. Ugyanakkor figyelmeztetett: 

csak akkor tudjuk ezt fenntartani, ha azok, akiknek nincs jogcímük a különleges védelemhez, nem terhelnek túl bennünket.”

Steinmeier szerint „mindent meg kell tennünk”, hogy betartassuk a határátlépési szabályokat, és az elkövetkező években ezt kell elsődleges feladatnak tekintenünk.

Az elmúlt napokban Olaf Scholz kormánya új korlátozásokat vezetett be a fegyverhasználattal kapcsolatban, valamint további intézkedéseket ígért a kitoloncolások megkönnyítésére. Pénteken már meg is kezdődött a bűncselekményeket elkövető afgán állampolgárok visszatoloncolása hazájukba. Scholz kijelentette, hogy Németországnak tanulnia kell a solingeni támadásból, ezzel tartoznak az áldozatoknak és hozzátartozóiknak is.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tututcsillag
2024. szeptember 02. 06:27
Egy biztos! A Német politikai elit egyetlen tagjával sem fogok GERINC tornán találkozni, mert nekik nincs!!! De ha intézkedéseket tesznek a befogadás ellen akkor nem 200 millió euróra kell büntetni őket, hanem minimum 200 milliárdra, és teljes vagyonelkopzásra, illetve börtönbüntetés a minimum...
bagira004
2024. szeptember 02. 01:50
rockercicc 2024. szeptember 01. 22:59 Nomád ázsiai cigányok nem menekültek .
bagira004
2024. szeptember 02. 01:47
Németek euból a zsidókat nomádokkal kiüldözték , de nem gondolták ők is a zsidók sorsára jutnak .
laurahann
2024. szeptember 01. 23:15
Hazug nácigci!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!