Elárulta a miniszter: kilép-e Magyarország az Európai Unióból?

2024. szeptember 02. 08:34

Bóka János szerint az uniós tagság nem azt jelenti, hogy kritizálni sem lehet Brüsszelt.

2024. szeptember 02. 08:34

Nyitókép: Bóka János Facebook-oldala

 

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter interjút adott az Indexnek, amelyben számos téma között felmerült Magyarország jövője az Európai Unióban. A miniszter arra a kérdésre, hogy „a konfliktusok és nettó befizetői státusz együttesen végül eredményezheti, hogy a kormány végül kivezeti Magyarországot az Európai Unióból?” A miniszter elmondta, hogy 

Ez egy nem létező politikai vita, nem létező politikai diskurzus”.

Bóka János szerint „a magyar kormányon belül nincsen beszélgetés arról, hogy Magyarország jövőjét az Európai Unión belül vagy az Európai Unión kívül kell elképzelni.”

A kormány egyértelmű álláspontja az, hogy Magyarország európai uniós tagságának nincs alternatívája. A miniszter szerint ennek számos oka van, és azt is hozzátette, hogy a modern magyar identitás szerves részévé vált az európaiság. Azt is hozzátette, Magyarország biztonsága csak egy erős védelmi közösség részeként garantálható, aminek egyik pillére a NATO, a másik pillére pedig az Európai Unió.

Bóka szerint számos gazdasági érdek is az unióhoz fűzi Magyarországot. „A magyar gazdaság és a magyar emberek jólétének az alapját nézve,

egy ennyire nyitott, ennyire exportvezérelt és ennyire külföldi beruházásoktól függő gazdaság esetében elképzelhetetlen a fejlesztési célkitűzéseket megvalósítani úgy, hogy Magyarországnak nincs korlátlan hozzáférése az egységes belső piachoz.

Ez jelen körülmények között csak az Európai Unió tagjaként lehetséges” – jelentette ki. 

Bóka János ugyanakkor azt is hozzátette, hogy ez nem jelenti azt, hogy az Európai Unió működésével kapcsolatban kritikát vagy javaslatokat nem lehet megfogalmazni. Azt is elmondta, hogy ezeket a kritikákat jelenleg az Európai Unió politikailag képtelen feldolgozni, ez pedig az Európa-politika kudarca.

Mindenkit, aki ezeket a kritikákat nyilvánosan, felvállaltan megfogalmazza, igyekeznek az európai politikai közösségből kitolni

Ez helytelen megközelítés, ami sem a tagállamok közötti lojális együttműködést, sem az uniós intézmények sikeres működését nem segíti – fogalmazott a miniszer.

A teljes interjút ITT olvashatja.

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dupree
2024. szeptember 02. 12:38
Én ma már gondolkodás nélkül nemmel szavaznék az unióra.
grammar-nazi
2024. szeptember 02. 10:58
"sexykitty-5000039 Összesen 20287 komment" *** Gratulálok, Mandariner! ***
mandala-3
2024. szeptember 02. 10:16 Szerkesztve
Nehezen érthető az évezredes kényszeres csak a nyugathoz tartozás gondolat a mindenkori elit részéről. Még akkor is ha láthatóan nyírható birkának használnak. Mindenkori kollaboráns elitünk (nemességünk) teszi ezt az országgal,felelősséget semmiért nem vállalva. Például a rendszerváltáskor meg sem próbáltuk az osztrák utat járni. Már előre eladták az országot. Aki pedig ezt szóvá merte tenni ellehetetlenítették.Természetesen a csalás a népszavazással is az árulásukba belefért a gazdasági és politikai elitünknek.
Ati Papa
2024. szeptember 02. 10:09
Józan, tárgyilagos értékelés. Bóka szerint: " Egy ennyire nyitott, ennyire ennyire exportvezérelt, ennyire külföldi beruházásoktól függő gazdaság esetében..." Itt van a bobi elhantolva. Sem a kínai. sem a dél-koreai vagy Japán cégek sem szerelemből jönnek ide, hanem a vámmentes EU piac miatt! Lehet az EU ellen vau-vauzni, de sajnos igazi kutyaszorítóban vagyunk. Ezt az EU is tudja, azért szívathat bennünket kénye- kedve szerint.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!