Történelmi csata dúl Oroszországban – Mi lesz ennek a vége?

Nyitókép: Yuri KADOBNOV / AFP

„A nemzetközi jog szerint Ukrajnának abszolút joga volt, van és lesz orosz területeket támadni, légierővel, tüzérséggel, partizánokkal vagy éppen szárazföldi csapatokkal, amíg Oroszország háborút folytat Ukrajna ellen és megszállva tartja annak közel 20 százalékát. A nemzetközi jog tehát ebben az értelemben is teljesen egyértelműen Ukrajna oldalán áll.

Sokkal érdekesebb és bonyolultabb annak felvázolása, hogy mi a katonai és politikai célja Ukrajna vezetésének ezzel hadművelettel, illetve hogy mit mutat az, hogy egy ilyen sikeres támadás lehetséges volt, amikor állandóan arról beszélnek, hogy Ukrajna most már összeomlóban van, és hogy Oroszországot nem lehet katonailag legyőzni.

Lépjünk egy lépést hátra. Azt gondolom, hogy az ukrán elnök stratégiát váltott. Rájött végre arra, hogy maximális programja, a megszállt területek felszabadítása, katonai erővel ebben a szakaszban nem lehetséges. Erre a felismerésre ösztönözte őt a Nyugat valamennyi állama, és ami talán még fontosabb, ez a felismerés egyre inkább elterjed az ukrán közvéleményben is. Úgy látszik, kialakulóban van egy közel-keleti mintára hajazó „land for peace” (területet a békéért) megoldás.

Ennek lényege az lenne, hogy tűzszünetben állapodnak meg a felek – és tudjuk, a tűzszünetek néha évekig, vagy évtizedekig is eltarthatnak. Ennek a megállapodásnak a lényege, hogy Oroszország visszafogja ambícióit és »szerényen« már nem törekszik egész Ukrajna elfoglalására. Sőt, ezen túlmenően talán megelégszik korlátozott területi nyereséggel, nagyjából a Krím, Luhanszk és Donyeck megtartásával.

A megállapodás értelmében ezeknek a területeknek a státusza nyitva maradna, azaz Oroszország úgy értelmezhetné, hogy csak ideiglenesen mondott le az általa annektált Herszon és Zaporizzsja megyéről, Ukrajna értelmezésében viszont csak átmenetileg maradna orosz ellenőrzés alatt a fent említett három megye.

Ez lenne a legfontosabb eleme a megállapodásnak, bár hosszútávon legalább ilyen fontos részének kellene lennie Ukrajna NATO-tagságának felvázolásának is. Ebben meggyőződésem szerint lehetséges lenne egy olyan megoldást találni, amely lehetővé tenné Ukrajna NATO-tagságát úgy, hogy a háborúban megszállt területekre nem terjed ki a közös védelem, közismert nevén az ötödik cikkely garanciái (ún. német megoldás). Ukrajna beleegyezhetne abba is, hogy lemond a nukleáris és más tömegpusztító fegyverek birtoklásáról. Valószínűleg egy, a hagyományos fegyverzetkorlátozást előirányzó megállapodást is tartalmaznia kellene az egyezménynek, és komoly ellenőrzési rendszer kialakítására is szükség lesz. Ezeket a részleteket tulajdonképpen nem lenne nehéz kidolgozni (meg is tesszük hamarosan).

És itt érkezünk vissza Kurszkhoz. Ahhoz, hogy Oroszország, azaz Putyin komolyan fontolóra vegye egy ilyen fegyverszünet elfogadását, meg kell, hogy változzon az a meggyőződése, hogy képes katonailag győzelmet aratni, mert a Nyugat kimerül, Trump győzedelmeskedik, Ukrajna összeomlik, stb. Ehhez Ukrajnának a hadszíntéren is megfelelő feltételeket kell teremtenie. Azaz bebizonyítani, hogy Oroszország nem győzhet, a Nyugatnak pedig addig kell támogatnia Ukrajnát - az eddiginél koncepciózusabban, gyorsabban és erőteljesebben –, amíg szükséges. A »szükséges« nem azt jelenti, hogy győzelmet kell aratni az orosz erők felett. Ez nem lehetséges és nem is lenne igazán kívánatos. A győzelem a hadszíntéren ebben az értelemben azt jelenti, hogy meg kell győzni Oroszországot, hogy nem győzhet ebben a háborúban. Úgy tűnik, hogy Zelenszkij és az egyre nagyobb hatalomra szert tevő Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője azt gondolja, hogy ennek az egyik, ha nem fő módszere az, hogy minél erőteljesebb csapásokat mérjenek az orosz hátországra. Valószínűleg igazuk is van.

Ezért azt gondolom, hogy az ilyen ukrán műveletek erősödését fogjuk látni a következő hetekben. Mostanában például nem szívesen kelnék át a kercsi hídon.”