Boot hangsúlyozta, hgy vissza kell szorítani az oroszokat. Majd arra is rámutatott, hogy „az ukrán katonák fáradtak és csüggedtek. Utánpótlás nemigen akad, hiszen a szolgálat meghatározatlan időre szól és nincs elég lőszer.
A vezetés pedig gyenge, akárcsak a kiképzés.
A hadkötelezettség korhatárát ugyan nemrég levitték 25 évre, de az még több hónapba telik, amíg az új egységek csatasorba állnak”. „Segít viszont, ha a nyugati hatalmak saját irányítókat vezényelnek ki, és nem az ukrán alakulatok mennek nyugatra, hogy ott felkészítsék őket” – tette hozzá.