Nyitókép: Win McNamee/Getty Images
***
„Miközben az Egyesült Államok egyre multikulturálisabbá válik, ez a sztereotípiákkal szemben korántsem a hatalmon lévő Joe Bident és a Demokrata Pártot segíti. Amellett, hogy mint arról nemrég beszámoltunk, számos fiatal szavazó elégedetlen az elnök számukra túl konzervatív, imperialista külpolitikájával. A legújabb, etnikai kisebbségek politikai preferenciájára vonatkozó kutatások mélyebb, jelentősebb és a demokratákra nézve aggasztó folyamatokat is feltártak.
Röviden: a fekete és latin kisebbségek egyre növekvő mértékben vállalják fel konzervatív nézeteiket, és míg a polgárjogi mozgalmak nyomán az 1960-as évektől ezek a közösségek hagyományosan a Demokrata Párt szavazóbázisai voltak, a más bőrszínű emberektől elkülönült, egymás közötti családi, baráti és rokoni viszonyok az utóbbi években meglazultak, ez pedig érdekes folyamatokkal járt.
A felmérés, amelyet a Financial Times londoni lap oldalain John Burn-Murdoch is kommentált, osztály- és etnikai szempontból is elemezte, miért vezeti jelenleg a legtöbb felmérést ismét Donald Trump elnök pár százalékkal Biden elnök előtt.