A rendszer élvezői felszámolják a rendszert

„A Brian élete című angol film egyik sokat idézett jelenetében a Júdeai Nemzeti Front kemény csapást tervez a római megszállók ellen. Itt hangzik el az a bizonyos provokatív felvetés: »Mit adtak nekünk a rómaiak?«, azt sugallva, hogy a harc jogos, és az egyoldalú kizsákmányolás ellen fel kell lázadni. Néhányan azonban a kérdést nem költőinek veszik, és sorolni kezdik: utakat, vízvezetéket, egészségügyet, bort, biztonságot, rendet.

Ne feledjük, hogy egy brit alkotást látunk, ahol az író, a rendező nyilvánvalóan a magára mint kultúra- és civilizáció-közvetítő magasabb rendűre tekintővel azonosul, és a romanizált provinciákat a brit gyarmatbirodalommal helyettesíti be gondolatban. Mi magyar nézők is inkább velük azonosulunk, bár a történelemben (akár nyugati – német-osztrák – vagy keleti – török, orosz – példákat vesszük) mi inkább a megszálltak szerepét játszottuk.

Az Európába a hajdani angol, francia, holland, belga, portugál gyarmatokról számolatlanul özönlő bevándorlók ezekről a területekről érkeznek, ahol ezt-azt (utakat, vízvezetéket, francia oktatási nyelvű iskolákat) kaptak, bár egyáltalán nem kérték. A Brian életének készítői úgy vélik, akik a civilizációt, a kultúrát, a demokráciát, a liberalizmust, az iparcikkeket és a védőoltást exportálják, vitathatatlanul a jó oldalon állnak, míg mi (akik sokszor voltunk ennek a viszonynak a másik végén) értjük, hogy ez nem mindig öröm. A radikálisabb migránsok tehát úgy érzik, méltánytalanság történt velük, amiért nem hogy hálát nem kell tanúsítaniuk, de akár a bosszú bármely formája megengedett.

Másfelől aki elfogadja és használja egy adott állam jótéteményeit (vízvezetéket, egészségügyet, oktatást és politikai rendet), az ne panaszkodjon. Ha alternatívát akar állítani (mint mondjuk Nyugat-Európa esetében az iszlám törvénykezés és életmód), ne sunyin és terrorizmussal tegye, felhasználva a befogadó ország infrastruktúráját, hanem nyíltan, a demokrácia szabályai szerint, nyerjen választást a saríát hirdető párton keresztül. Most leginkább az a helyzet, hogy bizonyos politikusok és pártok úgy készítik elő Európa kulturális, sőt etnikai átalakítását, hogy

A menekültek jó része elsősorban a fejlett világ nyújtotta jólétért érkezik ide, ám ha a maguk képére formálják, gyorsan eltűnik a jólét és a vonzerő, és akkor hova fognak menekülni. (Magyarországra?)

A jelenleg Amerikában élő négerek voltaképpen hálát adhatnak azért, hogy az ükapjukat elvitték rabszolgának, mert az ő életszínvonaluk, egészségügyi ellátásuk, oktatásuk stb. sokkal jobb, mint Afrikában ragadt sokadunokatestvéreiké. Persze, a hajdan elhurcoltakat erről nem kérdezték meg, és amit velük tettek, erkölcsileg semmiképpen sem igazolható. Hasonlóan az őslakos indiánok kiirtásához, tehát morális alapon az USA szinte senkivel (de velünk biztosan nem) szemben sem lehet felelősségre vonó pozícióban.

Érdekes kérdés, hogy a most jólétet élvező leszármazott kaphat-e jóvátételt a felmenői szenvedéseiért, akiknek ez már nem számít; ha viszont megbélyegezzük a jólétet biztosító rendszert (akár fel is számoljuk, többek között a korlátlan beengedéssel), nem járnak-e sokkal rosszabbul a jólétért ide özönlők és a már itt élők is. Felfoghatnák úgy is, hogy felmenőik szenvedése teremtette meg számukra a jólétet, és ezért szerethetnék a mostani rendszert. A középkori jobbágyok leszármazottai sem perlik be az őket elvileg hátrányosan megkülönböztető magyar államot apáik nyomoráért, mert ezzel esetleg tönkre tennék azt az államot, amit őseik is építettek, többek között azért is, hogy a leszármazottaknak jobb legyen.

Mi inkább úgy gondolkodunk: a hőseink, mártírjaink azért haltak meg, hogy mi szabadon, jólétben élhessünk. Ez visszamenőleg is értelmet ad az ő életüknek is (jobbágyoknak és vértanúknak egyaránt), és mégis előre mutatóbb és bölcsebb ez az értelmezés, mint az, hogy tegyünk tönkre mindent, ami most van, mert régen valakiket elnyomtak.”

***

***

Nyitókép: DIMITAR DILKOFF / AFP