Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.

A rendszer élvezői felszámolják a rendszert

2023. december 22. 20:51

A menekültek jó része elsősorban a fejlett világ nyújtotta jólétért érkezik ide, ám ha a maguk képére formálják, gyorsan eltűnik a jólét és a vonzerő.

2023. december 22. 20:51
Ungváry Zsolt
Vasarnap.hu

„A Brian élete című angol film egyik sokat idézett jelenetében a Júdeai Nemzeti Front kemény csapást tervez a római megszállók ellen. Itt hangzik el az a bizonyos provokatív felvetés: »Mit adtak nekünk a rómaiak?«, azt sugallva, hogy a harc jogos, és az egyoldalú kizsákmányolás ellen fel kell lázadni. Néhányan azonban a kérdést nem költőinek veszik, és sorolni kezdik: utakat, vízvezetéket, egészségügyet, bort, biztonságot, rendet.

Ne feledjük, hogy egy brit alkotást látunk, ahol az író, a rendező nyilvánvalóan a magára mint kultúra- és civilizáció-közvetítő magasabb rendűre tekintővel azonosul, és a romanizált provinciákat a brit gyarmatbirodalommal helyettesíti be gondolatban. Mi magyar nézők is inkább velük azonosulunk, bár a történelemben (akár nyugati – német-osztrák – vagy keleti – török, orosz – példákat vesszük) mi inkább a megszálltak szerepét játszottuk.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Az Európába a hajdani angol, francia, holland, belga, portugál gyarmatokról számolatlanul özönlő bevándorlók ezekről a területekről érkeznek, ahol ezt-azt (utakat, vízvezetéket, francia oktatási nyelvű iskolákat) kaptak, bár egyáltalán nem kérték. A Brian életének készítői úgy vélik, akik a civilizációt, a kultúrát, a demokráciát, a liberalizmust, az iparcikkeket és a védőoltást exportálják, vitathatatlanul a jó oldalon állnak, míg mi (akik sokszor voltunk ennek a viszonynak a másik végén) értjük, hogy ez nem mindig öröm. A radikálisabb migránsok tehát úgy érzik, méltánytalanság történt velük, amiért nem hogy hálát nem kell tanúsítaniuk, de akár a bosszú bármely formája megengedett.

Másfelől aki elfogadja és használja egy adott állam jótéteményeit (vízvezetéket, egészségügyet, oktatást és politikai rendet), az ne panaszkodjon. Ha alternatívát akar állítani (mint mondjuk Nyugat-Európa esetében az iszlám törvénykezés és életmód), ne sunyin és terrorizmussal tegye, felhasználva a befogadó ország infrastruktúráját, hanem nyíltan, a demokrácia szabályai szerint, nyerjen választást a saríát hirdető párton keresztül. Most leginkább az a helyzet, hogy bizonyos politikusok és pártok úgy készítik elő Európa kulturális, sőt etnikai átalakítását, hogy

ezt nem mondják meg a választóiknak, mert ezzel a programmal egyelőre nem nyernének.

A menekültek jó része elsősorban a fejlett világ nyújtotta jólétért érkezik ide, ám ha a maguk képére formálják, gyorsan eltűnik a jólét és a vonzerő, és akkor hova fognak menekülni. (Magyarországra?)

A jelenleg Amerikában élő négerek voltaképpen hálát adhatnak azért, hogy az ükapjukat elvitték rabszolgának, mert az ő életszínvonaluk, egészségügyi ellátásuk, oktatásuk stb. sokkal jobb, mint Afrikában ragadt sokadunokatestvéreiké. Persze, a hajdan elhurcoltakat erről nem kérdezték meg, és amit velük tettek, erkölcsileg semmiképpen sem igazolható. Hasonlóan az őslakos indiánok kiirtásához, tehát morális alapon az USA szinte senkivel (de velünk biztosan nem) szemben sem lehet felelősségre vonó pozícióban.

Érdekes kérdés, hogy a most jólétet élvező leszármazott kaphat-e jóvátételt a felmenői szenvedéseiért, akiknek ez már nem számít; ha viszont megbélyegezzük a jólétet biztosító rendszert (akár fel is számoljuk, többek között a korlátlan beengedéssel), nem járnak-e sokkal rosszabbul a jólétért ide özönlők és a már itt élők is. Felfoghatnák úgy is, hogy felmenőik szenvedése teremtette meg számukra a jólétet, és ezért szerethetnék a mostani rendszert. A középkori jobbágyok leszármazottai sem perlik be az őket elvileg hátrányosan megkülönböztető magyar államot apáik nyomoráért, mert ezzel esetleg tönkre tennék azt az államot, amit őseik is építettek, többek között azért is, hogy a leszármazottaknak jobb legyen.

Mi inkább úgy gondolkodunk: a hőseink, mártírjaink azért haltak meg, hogy mi szabadon, jólétben élhessünk. Ez visszamenőleg is értelmet ad az ő életüknek is (jobbágyoknak és vértanúknak egyaránt), és mégis előre mutatóbb és bölcsebb ez az értelmezés, mint az, hogy tegyünk tönkre mindent, ami most van, mert régen valakiket elnyomtak.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: DIMITAR DILKOFF / AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2023. december 23. 22:49 • Szerkesztve
A "tegyünk tönkre mindent, ami most van, mert régen valakiket elnyomtak" elképzelés összekapcsolódik/ott azzal, hogy az új világ megalkotásához a régit le kell rombolni. Felvilágosodás eszméitől megittasultak könyvégetésbe, templom rombolásba stb. kezdtek. A Kommunista és a Futurista Kiáltvány is a múltat akarta lerombolni és nácik is. A rombolásnak nagy hagyománya van Európában. Amit lerombolnak, megsemmisítenek az az Ő, a szüleik. nagyszüleik és így tovább munkájából épült, az elődeik munkájának a gyümölcse. A múlt eltörlésére, a történetiség tagadása csak egy iszonyatosan buta és műveletlen csőcselék képes!
Válasz erre
2
1
remi
2023. december 23. 10:29
Tévedés, ugyanis a kalifátusban kezdetben még 60-70%-ot kitevő kafír rabszolgák soha nem látott jólétet fognak teremteni az új uralkodó osztálynak. Persze csak egy darabig, mert utána, mivel jajrópában kevés az ásványkincs meg ilyesmi amiből perpill pár muszlim teokrácia, zömében kafír mérnököknek és kafír befektetőknek köszönhetően feneketlenül gazdag, na utána jajrópa lesz a világ legnagyobb pöcegödre.
Válasz erre
2
0
lemez
2023. december 23. 09:37
És formálás közben drasztikus módszerekkel akarnak megvédeni azoktól,akiket ók meghivtak europába.Majd meg fognak védeni tölúk .Ismerjúk a kommunista módszereket.
Válasz erre
0
0
survivor
2023. december 22. 23:27
Itt meg öli egymast a siita,szunnita vahabita.. A török, kurd, arab,perzsa, néger, paki, afgán..
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!