„Száz hrivnyáért dartsokat lehetett dobálni Putyin képmásaira” – helyszíni riport az ostromlott Odesszából

Palotai Mónika és Veres Kristóf írása

***

Éjjel kettő volt, amikor a telefonunkon a légoltalmi alkalmazás riasztása felvert minket az álmunkból. Egy pillanattal később az utcai szirénák is bekapcsoltak, a mélyről induló, fokozatosan hangosodó búgás néhány másodperc alatt fülsiketítő sikollyá élesedett, ezután metsző csönd, mielőtt a hangszórók újrakezdték a ciklust.

„Az oroszok a kikötőt lőtték”

Két nappal azután érkeztünk Odesszába, hogy az oroszok felmondták a fekete-tengeri gabonaegyezményt, és újra rakétákkal és kamikaze drónokkal kezdték támadni a kikötővárost. Az ukrán főváros szinte áttörhetetlen légvédelmi „vaskupolája” alatt eltöltött 10 nap nagyrészt elaltatta az éberségünket, ugyanúgy reagáltunk mintha még Kijivben lettünk volna. Becsuktuk az ablakokat, vártunk néhány percet, amíg elhallgattak a szirénák – utóbbiak csak a légiriadó kezdetét és végét jelzik –, majd visszafeküdtünk aludni. Körülbelül 10 perccel később hófehér fényár töltötte be a szobát, 

Azonnal kiugrottunk az ágyból. Miközben felkaptam a hátizsákom kipillantottam az ablakon. A légvédelmi zárótűz vörösen pislákoló lövedékeinek százai szaladtak az ég felé a messzeségben, a narancsszínben lüktető horizont előtt. Egy légvédelmi rakéta fénycsóvája lövellt a csillagok felé: a levegőben fehéren felvillanó robbanás gomolygó fekete füstoszlopokat rajzolt ki a lassan aláhulló égő rakétaroncs mögött. Az oroszok a kikötőt lőtték. Robbanások moraja üldözött minket a lépcsőn lefelé rohanva. Az óvóhely felé vezető út sebtében nyomtatott A4-es papírlapokkal volt kitáblázva. Amikor az előző reggel megérkeztünk a hotelbe, Andy, a kijivi útikalauzunk felhívta a figyelmünket arra, hogy egyedül ezek a táblák voltak ukránul, a hotelben minden más felirat (továbbra is) oroszul volt. 

Ahogy a rakéták és drónok záporoztak Odesszára, úgy érkeztek lassan egymás után az emberek az óvóhelyre. Egy középkorú nő egy csecsemővel, idősebb férfiak munkásruhában. Se pánik, se rohanás, csak sztoikus belenyugvás. A körülöttünk ülők egy része keresztbe tett kézzel aludt a félhomályban, mások unottan nyomogatták a telefonjaikat. Senki sem beszélt. Az egész jelenet, egy álmos előváros vasútállomásának várótermére emlékeztetett egy novemberi hajnalon. Körülbelül egy fél óra alatt az óvóhely megtelt „ingázókkal.”

„Robbanást jelentettek Odesszában MOST”

Elővettük a telefonjainkat és elkezdtük olvasni a légitámadásokra specializálódott Telegram- és Twitter-csatornákat. „Robbanást jelentettek Odesszában MOST.” Az, hogy légiriadó idején óvóhelyen keresünk-e menedéket vagy sem, minden esetben egy összetett döntés, amelynek meghozatalakor több faktort kell mérlegelni.

2022 kora szeptemberében – amikor először voltunk a háborús Ukrajnában –, az alábbi tanácsot kaptuk: kerüljétek a városközpontokat, ugyanis azok a fő célpontok! A külvárosok sokkal biztonságosabbak. A 2022 őszén és telén adományozott nyugati légvédelmi rendszerek azonban felborították ezt az egyenletet. Az ukrán fegyveres erők ezeknek az eszközöknek a jelentős részét a nagyobb városok centrumainak oltalmára csoportosították, míg a külső kerületek és az agglomerációk védelme kevésbé hatékony. Továbbá, a légvédelem olykor csak a külvárosok fölött tudja befogni a rakétákat és a drónokat, ilyen esetben az égő roncsok ezekre a területekre hullanak. Kijivi tartózkodásunk idején Andy külön felhívta a figyelmünket 10 emeletes társasházának néhány betört ablakára Sofiivska Borschahivka-ban, az egyik Kijiv közigazgatási határához simuló városkában.

„Már több, mint egy órája tartott a támadás”

Egy robbanás annyira közel történt a hotelünkhöz, hogy a pincében is tisztán hallottuk. Jóllehet a városközpontok általánosságban a legvédettebbek, de az oroszok mindenüket kilőtték Odesszára, amilyük csak volt. Kijevben Maksym Skrypchenko, a Transatlantic Dialogue Center nevű agytröszt elnöke humorosan azt mondta, hogy az ukrán fővárosban a legbiztonságosabb hely a parlament épülete, és annak környéke. No nem csak a hatékony légvédelem miatt, hanem a kínai nagykövetség közelsége miatt. Az oroszok ugyanis nem mernék a sokszor igen pontatlan rakétáikkal ennyire közel célozni a pekingi kormányt képviselő épülethez. Mit ad Isten, Odesszában a hotelünk a helyi Konfucius Intézet tőszomszédságában volt – érkezésünk után máris nagyobb biztonságban éreztük magunkat. Csak az óvóhelyen töltött éjszaka utáni reggelen tudtuk meg, hogy az éjjeli rakétacsapásokban az odesszai kínai konzulátus épülete is szenvedett kisebb károkat. 

Már több, mint egy órája tartott a támadás. Andy már rég elbóbiskolt egy karosszékben mellettünk, nekünk továbbra is a torkunkban dobogott a szívünk. Az „Ukrajna Frontvonalai” nevű Twitter-csatorna szerint az oroszok újabb és újabb hullámokban támadták rakétákkal és drónokkal Odesszát, Mikolajivet és Chornomorskot, azokat az ukrán kikötővárosokat, amelyek korábban a gabonaegyezmény védelme alá tartoztak.

Sok minden megváltozott Odesszában mióta legutóbb ott jártunk 2023 januárjában. Amikor a kocsink lassítva közeledett a városhatár mellett felállított katonai ellenőrzőponthoz, meglepődve tapasztaltuk, hogy a szolgálatban lévő bakák már nem vizsgálnak át tüzetesen minden járművet, csak szúrópróbaszerűen ellenőrzik az autókat. Kijivben is hasonló változásokat tapasztaltunk. A fővárosi hotelünk előtti térről eltűntek a gépkarabélyokkal járőröző katonák, a tankcsapdákat és homokzsákokat a szikrázó napsütésben muskátlit ültető munkások váltották fel. Az utakat és járdákat is mindenhol javították, toldozták-foltozták a nyüzsgő nagyvárosban. Az útjavítások, és a gombamód szaporodó virágok, sövények és facsemeték miatt Volodymyr Zelensky ukrán elnök többször élesen kritizálta Kijev polgármesterét, Vitalij Klicsko-t. Az ukrán államfő szerint ugyanis háború idején nem virágágyásokra és kátyúzásra kellene pazarolni a városi költségvetés szűkös forrásait. A részleges útlezárások csak tovább rontották a borzasztó forgalmi dugókat Kijivben: szinte minden megbeszélésünkre 10-20 perc késéssel értünk oda. Odesszában még élesebb volt a normalitáshoz való visszatérés.

„A tél most véget ért”

Januárban az Operaház környéke megerősített katonai bázishoz hasonlított, a minden utcasarkon strázsáló katonák még az Opera homlokzatát sem engedték lefényképezni. A kultúra lángja azonban még azokon az áram és fűtés nélkül töltött sötét téli hónapokban sem aludt ki. Egy januári délutánon a ködszitálástól iszamós macskaköveken botladozva a telefonunk beépített zseblámpájának fényénél kerülgettük a járdán fülsüketítőn bömbölő hordozható generátorokat, hogy eljussunk az Odesszai Operaházba a Sevillai borbély előadására.  

A tél most véget ért: Ukrajna elektromos hálózata újra éjjel-nappal működött, a generátorok bőgése helyett szökőkút csobogását hallottuk az Opera előtt. A katonák is eltűntek – szabad volt újra fényképezni! A Szergej Eisenstein 1925. évi filmje által világhírnevet nyert Patyomkin-lépcsőket azonban továbbra sem lehetett látogatni. Azonban még ez a korlátozás is normalitást sugárzott. Szögesdrót, betonpillérek és tankcsapdák helyett pusztán egy méter magas, zenei fesztiválokról ismert hordozható alumínium-kerítés és kopott rendőrségi szalag jelezte, hogy a területre nem szabad belépni. 

A nyüzsgő, zsúfolt Kijiv nem okozott meglepetést, azonban érkezésünk előtt azt gondoltuk, hogy Odessza – hasonlóan a keleti iparvároshoz, Dnipróhoz – nyomasztóan üres lesz. A Fekete-tenger gyöngyszeme azonban nyüzsgött az élettől. A Városkertben nevetgélő kisgyerekek szaladgáltak a szökőkutak között, árusok minden sarkon vattacukrot és lufikat kínáltak. Egyetemisták hordái ittak és énekeltek a tömött bárok teraszain és a macskaköveken. Hosszú sorok kígyóztak az élőzenét is felvonultató éttermek előtt. Semmi sem utalt arra, hogy Odessza immár harmadik napja az orosz rakéták és drónok egyik legfontosabb célpontja volt. 

Egy dolog hiányzott látványosan Odesszából: Nagy Katalin orosz cárnő (1762–1796) szobra, amit még 2022 decemberében távolítottak el a városi szervek. A teljeskörű orosz invázió kezdete óta földcsuszamlásszerű változás következett be Ukrajnában az orosznyelvű kulturális hagyatékhoz való össztársadalmi hozzáállásban.

A társadalmi attitűdben bekövetkezett ilyen durva változás mindig eredményez konfliktusokat, főleg egy olyan alapvetően oroszul beszélő városban, mint Odesszában. Alig három órával azelőtt, hogy a szirénák megszólaltak, belebotlottunk egy gitáros utcazenészbe, aki orosz dalokkal szórakoztatta a vele éneklő, köré gyűlt fiatalokat. Andy, a kijivi útikalauzunk – aki egyébként maga is énekes – azonnal felháborodott. „Ez az orosz Polina Gagarina egyik száma! A háború kezdete után a Z betűt viselve énekelt egy Putyint támogató nagygyűlésen!” Valóban, a 2022 márciusában tartott rendezvény után Gagarinát kitiltották Észtországból és Lettországból. A 2015. évi Eurovízió ezüstérmes énekese Kanada szankciós listáján is szerepel „orosz dezinformáció és propaganda terjesztése” miatt. Andy megpróbált beszélni a gitárossal, azonban ő nem értette a problémát. „Ez csak egy népszerű pop szám, nem látod, hogy mindenki énekel?” Az éneklés nemsokára átváltott ukránra.

Azok az előadók, akik nyíltan elítélték az orosz inváziót kivételt képeznek a tilalom alól. A jogszabály azonban nyilván nem vonatkozik az utcai éneklésre – magyarázták a kiérkező rendőrök. Azt persze mindenkinek magában kell eldöntenie, hogy mennyire felel meg a jóízlésnek Putyin mellett kiálló zenészek dalait énekelni két orosz rakétacsapás között.

„Mintha mi sem történt volna az éjjel”

A Telegram- és Twitter- csatornák körülbelül hajnali fél négykor hallgattak el, ez azonban még egyáltalán nem jelentette a légiriadó végét, csupán azt jelezte, hogy az oroszok már nem lőnek ki újabb rakétákat és drónokat. Vártunk 15 percet, majd csatlakoztunk a hotel előtt cigarettázókhoz. A városra kísérteties csönd telepedett, a hűvös szellő mintha égett gumi szagát sodorta volna felénk. A harmadik cigarettát szívtuk, amikor a szirénák monoton, magas frekvenciájú sivítása tudatta velünk a légiriadó végét. Mire visszamentünk az óvóhelyre, hogy összeszedjük a dolgainkat a fürdőköpenyes szőke nő eltűnt a párnáival együtt. Felkelltettük Andyt és visszamentünk a szobáinkba lefeküdni. 

Alig 4 órával később tökéletesen felöltözött, mosolygó személyzet szolgálta fel nekünk reggelire a szirnikit – palacsintatésztával kevert túróból sütött pogácsaalakú kis tortácskákat. Odessza ugyanaz a nyüzsgő, élettel teli város volt – mintha mi sem történt volna az éjjel.

„Dartsokat lehetett dobálni Putyin és más orosz vezetők képmásaira”

A tengerparton lévő Arcadia sétány már délután háromkor egy fesztiválra hasonlított leginkább, a bárokból bömbölő diszkózenére koktélokkal a kézben táncoltak a fiatalok az utcán.

Helyette 100 hrivnyáért (950 Forint) dartsokat lehetett dobálni Putyin és más orosz vezetők képmásaira. Az üvöltő zene majdnem teljesen elnyomta az este hét körül felbőgő légoltalmi szirénákat. Az ukrán légvédelem ezúttal csak két orosz bombázót észlelt a naplementében csillogó habok fölött. Az őrült tánc így folytatódott – egészen a kijárási tilalomig, amikor az emberek „csöndes estét” kívántak egymásnak. 

Nem tudtunk megszabadulni az érzéstől, hogy az óvóhelyen töltött éjszakák és a heves tengerparti buli a nyári naplementében kéz a kézben járnak. A koktélok és a vad tánc mégsem egy Danse Macabre, hanem sokkal inkább annak az életnek az megünneplése, amelytől a háború nem tudja megfosztani az ukránokat. Egyfajta biztonsági szelep a stressz ellen. Egy gyors csobbanás az illanó normalitás habjaiban, ami felfrissíti a lelket a nyomasztó éjszakák előtt, amikor hullócsillagok helyett rakéták szelik át az égboltot. Végezetül

Vajon a béke e szilánkjaihoz való görcsös ragaszkodás az, ami miatt az ukránok folytatni tudják a küzdelmet nap nap után?

Nyitókép: Oleksandr GIMANOV / AFP