Oroszországig menekült a volt osztrák külügyminiszter

2023. augusztus 08. 19:28

Karin Kneissl esküvőjén Vlagyimir Putyin volt a díszvendég korábban, még táncoltak is.

2023. augusztus 08. 19:28
null

Karin Kneissl az oroszországi Petrusovóba költözött, miután fenyegetések és az Oroszországgal való viszonya miatti vádak után elhagyta Ausztriát. Kneissl 2017 és 2019 között volt az osztrák diplomácia vezetője, a Meduza tudósítása szerint a politikus ismerősei segítettek neki házat bérelni a Rjazanyi területen. A volt tárcavezető kifejtette, nagyon szép helynek tartja Petrusovót és nagyon nehéz volt 60 évesen hátra hagynia korábbi életét. 

Kneissl akkor került be a világ szinte minden híroldalára, mikor a 2018-as esküvőjén ott volt Sebastian Kurz akkori kancellár mellett Vlagyimir Putyin orosz elnök is, akivel még táncolt is kicsit. A politikus tagja volt a Rosznyefty orosz kőolajcsoport igazgatótanácsának, ám a háború kitörése után erről a posztról lemondott. 

A volt külügyminiszter egy korábbi interjújában hangoztatta, hogy a fenyegetések következtében hagyta el hazáját, először Libanonban élt, idén költözött Oroszországba. 

Nyitókép: Roland SCHLAGER / APA / POOL / AFP

 

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alenka
2023. augusztus 09. 16:20
Asszonyom,gratulálok: a lehető legértékesebb döntést hozta meg ...boldog,hosszú életet kívánok...
falcatus-2
2023. augusztus 09. 13:02
palicsi-2 T. Péter 2023. augusztus 09. 11:58 Az alapfok az mit is jelent? Beszéli az adott nyelvet, vagy nem beszéli?" Péter barátunkő annyira csőlátó, hogy a cső egyik végén sem képes kilátni. Fizetett, képzett gondolatrendőr.
falcatus-2
2023. augusztus 09. 09:22
Egy szutyok: a rosznyeft igazgatótanácsába meg nyilván a két szép szeméért ültették be." Kneissl 8 nyelven beszél, köztük héberül és magyarul is. Ausztriában ma is rendkivül népszerű. Számos nyugati egyetem oktatója. Miután Junckert élesen kritizálta brüsszeli viselkedéséért(az EU császárának nevezte) persona non grata lett. Franciaországban pl.megtagadták tőle a munkavállalást és bankszámla nyitást. A háború kitörése után SMS-ekben halálosan megfenyegették...nyilván a két szép szeméért.
helemba
2023. augusztus 08. 21:56
Bránerzsóti, danika, Menczer stb. Petrusovo rátok vár! Gyönyörű hely a rjazanyi vároblasztyban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!