Szép kis látlelet: a békemisszión gúnyolódik a brüsszeli lap
Egyszerű konzekvenciát vont le a Politico.
A francia elnök azért sem kapott dicséretet az emberektől, hogy míg a francia városok lángba borultak, ő Elton John koncertjén szórakozott.
Emmanuel Macron francia elnök a tervezettnél korábban távozik a brüsszeli EU-csúcstalálkozóról, hogy visszatérjen Franciaországba, ahol három éjszakán át tartó zavargások zajlottak egy muszlim tinédzser rendőrök általi lelövése miatt – közölte az AFP. Macron a zavargások miatt rendkívüli kormányülést is összehívott. Ugyanakkor kizárta, hogy szükségállapotot hirdetnének ki.
A francia elnököt amiatt is számos kritika érte csütörtök óta amiatt, hogy miközben Párizsban Mad Maxbe illő jelenetek játszódtak le, addig ő a párizsi Accor Arénában, Elton John búcsúturnéján mulatott. Thierry Mariani, a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés európai parlamenti képviselője azt írta:
„miközben Franciaország lángokban áll, Macron Elton Johnnak tapsol”.
A közösségi médiában közzétett videókon országszerte lángoló városi jelenetek voltak láthatók. Lyonban felgyújtottak egy villamost, a Párizs északi részén fekvő Aubervilliers-ben pedig 12 autóbusz égett ki egy járműtelepen.
A francia belügyminisztérium szerint a tegnap esti erőszakos cselekményekben mintegy 249 rendőr sérült meg. Több mint 650 tüntetőt tartóztattak le. Az erőszak Párizs egyes részein kívül Marseille-t, Lyon, Pau, Toulouse és Lille városát is elérte.
***
Nyitókép: Xose Bouzas / Hans Lucas Via AFP