Azon túl, hogy egészen kínos, hogy a németországi politikai establishment teljes egészét tíz hónapja kollektív pszichózisban tartó ukrajnai háború közepén kiderül, hogy a BND egyik munkatársa éppen a patás ördöggel egy szinten kezelt Oroszországnak kémkedik Berlinben, a német szolgálattal szembeni politikai és nemzetközi bizalmat az a szerdán nyilvánosságra került információ sem erősíti, hogy a németek maguktól nem vették észre Carsten L. tevékenységét. A Spiegel információi szerint
a BND-t egy nyugati társszolgálat értesítette a soraiban működő kettős ügynökről,
miután olyan információkra bukkantak a szóban forgó orosz titkosszolgálatnál, amik egyértelműen csak a németektől származhattak.
A német hírszerzés belső vizsgálata Carsten L. mellett egy másik lehetséges kettős ügynököt is talált a rendszerben. Őt az tette gyanússá, hogy a szolgálati számítógépén megnyitott egy sor, az L.-lel szembeni nyomozás szempontjából releváns dokumentumot. A nyomozók azonban abból indulnak ki, hogy ez a második személy maga vélhetően nem kémkedett az oroszoknak, inkább arról lehet szó, hogy Carsten L. szerette volna ráterelni a gyanút.
Nem ez az első ilyen ügy a BND-nél