Eszkalálódott a helyzet a fronton, számtalan fegyveres összecsapás történik Ukrajnában
A nap kezdete óta már legalább 30 összecsapás történt az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara szerint.
Az oroszok víz alá telepített rakétarendszerei megnehezítik az indítás felderítését.
Az Unian hírügynökség beszámolója szerint Natalja Humenyuk, a dél-ukrajnai védelmi erők egyesített koordinációs sajtóközpontjának vezetője olyan jeleket nevezett meg, amelyek az oroszok azon szándékára utalnak, hogy
„Először is megpróbálnak megfosztani minket az ünnepektől – ez érthető, ilyen az ő terrorista taktikájuk. Másodszor: megfigyelhető, hogy sokáig nem telepítettek rakétákat a Fekete-tengerre, jelenleg azonban három rakétahordozó látható, amelyek közül kettő víz alatt van. Ez bizonyos szempontból megnehezíti magának a rakétaindításnak a felderítését, de még mindig nem teszi lehetetlenné a légvédelmünk számára, ezért készen állunk és reagálni fogunk” – mondta Gumenyuk. Hozzátette, hogy az ukrán hadsereg is rögzítette az ellenséges stratégiai és taktikai repülőgépek előkészületeit egy nagyszabású rakétacsapásra.
Nyitókép illusztráció. Fotó: Anatolii Stepanov / AFP