Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Berlinben meghalt egy kerékpáros, akit talán megmenthettek volna, ha nincs klímatüntetés a városban és időben kiérnek a mentők. Az aktivisták nem értik, miért fordult ellenük a sajtó – de folytatják.

Hétfő reggel, Berlin, csúcsforgalom. A város nyugati részén található Wilmersdorfban baleset történik: egy betonkeverő elüt egy biciklist, aki a teherautó alá szorul, elsőre nem is férnek hozzá a mentők és a tűzoltók. A mentéshez egy különleges járműre van szükség, amivel megemelhetik a nehéz betonkeverőt, de az csak nem akar megérkezni: a dugóban áll a szövetségi főváros nyugati részén futó A100-as autópályán.
Az A100-as, amit berlini városi autópályának is neveznek, a város egyik legfontosabb közlekedési útvonala. Ez az egyik legforgalmasabb autópálya Németországban, egyes szakaszait naponta majdnem 170 ezer autó használja.

De hétfő reggel az A100-ason nem lehetett haladni. A Letzte Generation („Utolsó generáció”) nevű „klímavédelmi” akciócsoport tagjai ugyanis performanszot szerveztek aznapra:
így tiltakozva a belsőégésű motorok használata ellen. A rendőrség kénytelen volt lezárni az autópálya hat sávjából négyet, a mentőjármű pedig a dugóban ragadt.
Nem ez volt az első alkalom, hogy a Letzte Generation hallatott magáról. Az olvasó kitalálhatja: a woke nyelvhasználat és a „klímatudatos” életforma fortélyaiban jártas, öntudatos német fiatalok csoportosulásáról van szó, akik
amiben 100 km/órás sebességkorlátozást követelnek a német autópályákra, kilenceurós tömegközlekedési bérletet akarnak az egész országra – ezzel a kormány a nyáron már próbálkozott, de az eredmények felemás képet mutatnak –; ha pedig a kabinet nem adja a jelét annak, hogy teljesíteni akarja a követeléseiket, akkor október 10-től gondoskodnak „a közrend maximális megzavarásáról”. Például megdobálják krumplipürével a múzeumban kiállított festményeket és ellehetetlenítik a kevésbé „klímatudatos”, dolgozó németek munkába járását.
Hozzá kell tenni, hogy az ukrajnai háború és a koronavírus-válság előtti, lassan feledésbe merülő s talán idilli világban a klímatüntetéseknek valóban volt egy nagy momentuma Németországban. A mostanában sokak örömére kissé háttérbe szorult
így a Fridays for Future ott is nagy népszerűségre és bizonyos fokú befolyásra tett szert. Thunbergnek lett egy német alteregója is Luisa Neubauer személyében, akit a baloldali német sajtó – ideértve a befolyásosabb lapokat és a közmédiát is – a 2021-es választás előtt egészen a nagy pártok kancellárjelöltjeinek szemmagasságáig emelt.
Csakhogy a koronavírus-járvány kitörése kissé megnehezítette a klímatüntetések szervezését. Demonstrálni lehetett ugyan Németországban, de a leghangosabb tüntetések akkoriban korlátozásellenesek – tehát konteósok, tehát szélsőjobboldaliak – voltak, a jóemberkedésre egyébként is hajlamos német „klímamozgalom” pedig nem engedhette meg magának, hogy korpa közé kerüljön, így nem szerveztek nagy klímatüntetéseket.
A járvány után viszont szinte egyből elvonta a média és a közbeszéd figyelmét az ukrajnai háború, így
Mindettől függetlenül az éghajlatváltozás és a globális felmelegedés jelentette kihívásokra azóta sem sikerült megfelelő válaszokat találni sem Németországban, sem máshol, s e tekintetben érthető is, hogy sokan egyre dühösebbek a kormányokra szerte a világon – ez az írás nem is kívánja elvitatni a felháborodás jogosságát (a „klímaaktivisták” önbíráskodásáét viszont annál inkább).
Ez természetszerűleg azt is magával hozza, hogy egyes „klímatudatos” mozgalmak is egyre radikálisabbá válnak, ahogyan azt az Extinction Rebellion példája is szemlélteti – a média és a közvélemény, amelyet már hosszú ideje traktálnak különböző oldalakról az éghajlatváltozás megelőzéséért viselendő egyéni felelősséggel, végső soron Németországban is
Alighanem ez járult hozzá a legnagyobb mértékben ahhoz, hogy a Letzte Generation végül is tényezővé válhatott a németországi közbeszédben.
Ám az elhivatott „klímaaktivisták” mégsem elégedettek. Hiába cserélték „klímaösszeomlásra” a szótárukban a „klímaválság” szót (ami ugye a „klímaváltozás” fokozott alakja), hiába dobálják a festményeket, hiába lógatják le magukat az autópálya hídjáról, a közvélemény és a média döntő része nem áll melléjük.
Sokat mondó, hogy eredetileg még a szélsőbaloldali mozgalmak iránti túlzott kritikussággal sosem vádolható Der Spiegel online kiadása is azzal a címmel számolt be a berlini biciklist ért balesetről és az eset hátteréről, hogy „Agyhalál a berlini kerékpárosnál – egyre nő a nyomás a klímaaktivistákon”, igaz, ezt később arra változtatták, hogy „Semmire sincs bizonyíték, de sokan már így is ítéletet mondtak”. A háttérben a wilmersdorfi kerékpáros balesete áll: a berlini Der Tagesspiegel számításai szerint
ha a Letzte Generation nem akciózik reggel az autópályán.
A biciklist végül nélküle is ki tudták szabadítani a betonkeverő alól. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy először azt hitték róla, hogy a helyszínen életét vesztette.
Az „aktivisták” felháborodott levelet címeztek csütörtökön a hamburgi lap szerkesztőségének, amelyben azt írják, hogy sejtették ugyan, hogy lesznek ellenségeik, na de erre azért nem számítottak.
„Azzal nem számoltunk, hogy az egész médiarendszer ellenünk fordul majd”
– panaszkodnak levelükben az aktivisták, akik ezek szerint nem tudták, hogy a német mainstream média egyébként így működik, csak ennek általában nem ők és elvbarátaik a célpontjai. „Fel lehet érni ésszel, hogy az a média, amely a társadalom felvilágosítását (sic!) tűzi a zászlajára, egy helyzetet ilyen fiktív módon fúj fel, hogy elvegye egy demokratikus tüntetés legitimációját egy válsághelyzetben?” – áll a levélben.
A betonkeverő alól kiszabadított kerékpárost az agyhalál állapotában kórházba szállították – csütörtök este hunyt el. Nem tudni pontosan, hogy túlélte volna-e a balesetet, ha a mentőjármű zavartalanul tud haladni az A100-ason.
A Letzte Generation aktivistái nem érzik magukat felelősnek a halálában: mint mondják, ők eleve azt kérték a rendőrségtől, hogy az egész autópályát zárják le a forgalom elől. „Nem számít, mivel hangolnak ellenünk, semmivel sem tántoríthatnak el attól, hogy az egyetlen erkölcsileg helyes dolgot tegyük” – ígérik (fenyegetőznek?) az aktivisták a Der Spiegelhez eljuttatott levelük végén.
A nyitóképen: német klímatüntetők akcióban (fotó: Letzte Generation Facebook)