A magyar-lengyel barátság jegyében teker Budapestre a lengyel biciklissztár

„Most éppen egy benzinkúton vagyok, tudunk beszélni” – így vette fel a telefont Krzysztof Maksel, ismert országútikerékpár-versenyző, aki akkor éppen félúton járt Varsó és Krakkó között.

A fiatalember, aki a varsói Wacław Felczak alapítvány ösztöndíjasa is, nem kicsi túrára vállalkozott: 1200 kilométert fog megtenni nem egészen négy nap alatt Wacław Felczak történész és az úgynevezett „tátrai futárok” emlékére.

Az 1916-os születésű Felczak a harmincas évek végén a lengyel állam ösztöndíjasaként a budapesti Eötvös Kollégium diákja volt, azonban gondtalan vendégéveinek hamar véget vetett a kitörő második világháború, amelynek első áldozata éppen az ő hazája lett. A fiatal történész így számos társával együtt csatlakozott a lengyel ellenálláshoz ott, ahol a legtöbbet tehette hazájáért:

Így lett Felczak a lengyel ellenállás és az emigráns lengyel kormány közötti titkos futárszolgálat, a „tátrai futárok” budapesti szervezője, akik pénzt és információkat szállítottak nyugatról a megszállt Lengyelország földalatti ellenállási mozgalmának.

Felczak egyébként hamis vádak alapján – valójában egy család nyugatra távozásában segített – megjárta a lengyel kommunista rendszer börtöneit, nyolc évet ült, 1956 őszén szabadult, azonban hazájában maradt, rendszeresen tartott vendégelőadásokat hazánkban, az ő keze munkája a Magyarország története (1983) című könyv is; ’87-ben a budapesti Eötvös Kollégium vendégtanáraként működött, a Bibó István Szakkollégium diákjait ő maga is pártalapításra biztatta (rövidesen megalakult a Fidesz, amely később tiszteletbeli tagjává választotta); 1993-ban hunyt el Varsóban.

Az ő és a futárok emlékére járja be az általuk használt útvonalat Krzysztof Maksel, Varsóból Krakkón keresztül, a túra végpontja Felczak emléktáblájának megkoszorúzása lesz az Eötvös Collegium falán vasárnap.

Mint a Mandinernek elmondta, reggel ötkor indult, elég korán, még sötét volt. Mint fogalmazott, azért csinálja végig a túrát, mert ismeri és szereti Waclaw Felczak munkásságát, „és meg akartam mutatni a családomnak és a barátaimnak, és népszerűsíteni őt, aki nagyon bátor ember volt és jó lenne, ha erről többen tudnának”.

Ami a mostani magyar-lengyel kapcsolatokat illeti, Maksel szerint azok „a közelmúltban nagyon jók, sokkal jobbak voltak, ma is lehetnének jobbak”. Mindenesetre ő úgy véli, mivel sok barátja van Magyarországon, talán hozzájárulhat ahhoz, hogy ismét javuljanak.

Hozzáteszi: „a magyar konyhát is szeretem; ha Magyarországról van szó, két dolog jut eszembe: jó ételek, elmés emberek”.

„Őszintén szólva nagyon szeretem a magyar kultúrát, és ezért is döntöttem úgy, hogy Magyarországra szervezem ezt az utat. Szabad ember vagyok, bárhova mehetnék, de Magyarországra jövök. Jóban vagyok Szalontay Sándorral, nagyon közeli barátok vagyunk, együtt edzettünk, és hát ott van a budapesti Velodrom, Sándor pedig maga is javasolta, eddzünk együtt Budapesten” – foglalja össze.

Ami az átlag lengyelt illeti, Makselnek nincsenek illúziói: szerinte az utca embere nem feltétlenül emlékszik a történelmi kapcsolatokra a két ország között. „Ami engem illet, az én hazám nagyon közel volt az önökéhez, és azt gondolom, hogy nagyon jó partnerségben voltunk és kellene még lennünk”, mondja, citálva az ismert mondást: „magyar lengyel, két jóbarát…”.

(címlapon: Krzystof Maksel indulása előestéjén Varsóban, a Waclaw Felczak Intézet igazgatójával. Forrás: Maksel Facebook-oldala)