Az elvtárs, aki kellemetlenné vált – Gerhard Schröder portréja

„Hozzatok már egy üveg sört, különben sztrájkba kezdek” – Gerhard Schröder egykori szociáldemokrata kancellár ezzel a mondattal örökre beírta magát a német politikai kultúra nagykönyvébe. Dalok, könyvek születtek e szállóige kapcsán, de a korábbi német kormányfő neve mégsem emiatt fordul elő mostanában a német lapok hasábjain. Az SPD egyetlen élő exkancellárja – Helmut Schmidt 2015-ben hunyt el –

ami az ukrajnai háború nyomán kialakuló, egyre aggasztóbb maximákba bocsátkozó nyugat-európai mainstream tükrében korunk egyik leglevakarhatatlanabb stigmájává vált.

Egy felemelő felemelkedési történet

Pedig Schröder alighanem Németország utolsó régi vágású szociáldemokrata kancellárja volt, akire az SPD mint nagy előképre is tekinthetne. Az 1944-ben született Schröder nem ismerhette meg az édesapját, aki a román fronton esett el. Gyermekként a világháború után koldusszegénnyé vált családok sorsában volt kénytelen osztozni: a családnak nem volt pénze a gyerekek taníttatására, így a fiatal Gerhard – Gerd – csak estin tudott érettségihez jutni huszonkét éves korában. Még ugyanebben az évben, 1966-ban megkezdte jogi tanulmányait a göttingeni egyetemen. Schröder még tanulmányai alatt összeházasodott első feleségével, akivel 1972-ben el is váltak az útjaik. Az egykori kancellár azóta háromszor nősült meg – aktuális felesége a dél-koreai Kim So-yeon, akivel 2018-ban keltek egybe. Az államvizsgát követően Schröder ügyvédként helyezkedett el: végső soron igazi társadalmi mobilitástörténet az övé.

Gerd Schröder pártbéli karrierje valamivel simábban alakult. Tizenkilenc évesen lépett be a szociáldemokrata pártba, ahol ügyesen helyezkedve előbb az ifjúsági szervezetben, majd a „nagy pártban” jutott magasra. A szocdemek már 1986-ban Alsó-Szászország miniszterelnökeként látták volna Schrödert, de akkor még alulmaradt a tartományi választáson, s végül csak négy évvel később foglalhatta el a kormányfőnek kijáró bársonyszéket Hannoverben. Schröder azonban ennél is magasabbra tört, s már a kilencvenes évek elejétől bejelentkezett az egész SPD vezetésére – akkoriban még mindhiába. A széljárás csak az évtized második felére vált számára kedvezővé, hiszen 1998-ban pártja őt jelölte kancellárnak, s ezt a bizalmat sikerült is megszolgálnia. A csonka családból származó Gerhard Schrödert 1998. október 27-én nevezték ki Németország kancellárjává.

A nagy változások kancellárja

Szinte sorsszerű volt, hogy

Elődje, Helmut Kohl akkor már másfél évtizede volt német kormányfő, ám – érdemei elismerése mellett – kormányzása az utolsó években a hatalomhoz való görcsös ragaszkodás méltatlan játszmájává fajult. Csakhogy Németország ekkoriban új kihívásokkal állt szemben: egyrészt kiderült, hogy az újraegyesítés sokkal nagyobb terheket jelent majd a gyakorlatban, mint azt eredetileg várták, másrészt az az időszak is elérkezett a nemzetközi porondon, amikorra elkerülhetetlenné vált, hogy Németország nagyobb szerepet vállaljon Európa sorsának alakításában. Az egykori Jugoszlávia területén pusztító háború zajlott, miközben egy sor posztkommunista közép- és kelet-európai állam igyekezett felvételt nyerni az Európai Unióba, s ez afféle hídországként komoly feladatok elé állította Németországot.

Schröder a Zöldekkel közösen alakított szövetségi kormányt, amire addig még nem volt példa az ország történetében. Ennek a kabinetnek pedig meg kellett lépnie egy sor olyan reformot, amelyek megítélése azóta is mélyen megosztja a német közvéleményt: ilyen volt például a németországi segélyezési rendszert alapjaiban megváltoztató Hartz-reform is, aminek a visszásságait afféle félig elvégzett házi feladatként a követő német kormányok is megörökölték. Hasonló jelentőségű lépés volt a délszláv háborúba történő beavatkozás is, hiszen a német hadsereg azelőtt évtizedekig nem tevékenykedett az ország határain kívül.

Azonban mégsem ezek a lépések azok, amik mostanában újra a közérdeklődés középpontjába helyezik Schrödert. A nehéz sorsú kancellár kormányzása alatt ugyanis

ami nem utolsó sorban a Schröder és Vlagyimir Putyin közötti barátságnak is köszönhető volt.

Ennek a détente-nak számos jele van a mai napig is, de talán egy sem olyan egyértelmű, mint az Északi Áramlat gázvezeték megépülése. Ezen a vezetéken keresztül Németország közvetlenül importálhatja az orosz földgázt, ami azóta is óriási tüske például a lengyelek körme alatt.

Az oroszok jóindulata később közismerten jól jött Schrödernek, aki 2005-ben, második kancellársága idején elveszítette a Bundestag bizalmát kormányfőként. Abban ez évben ezért előre hozott választást írtak ki Németországban, amit Schröder legnagyobb bánatára végül a kereszténydemokraták nyertek meg Angela Merkel vezetésével. Gerd Schröder azonban nem zuhant túl kemény talajra,

– s éppen ezek a pozíciók azok, amik miatt az Ukrajna elleni orosz támadás után Schrödert egyre többen kritizálták még a párttársak közül is.

Támad a párt

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az egykori kancellár ellen valóságos boszorkányüldözést indítottak saját párttársai: Schrödertől előbb az egykori kancellároknak járó irodákat és beosztottakat vették el, majd az SPD arra is kísérletet tett, hogy kizárja soraiból a volt kormányfőt.

Tény, hogy Schröder szoros oroszországi kapcsolatai napjainkban nem tartoznak a legjobb ajánlólevelek közé, bár egy nemrég született bírósági ítélet szerint az önmagában még nem számít az SPD szabályzata elleni vétségnek, hogy a párttagok közül valaki jóban van Putyinnal.

s így egyáltalán nem biztos, hogy Schröder végleg a párt tagja maradhat – fellebbviteli szintek elvégre még léteznek.

Az biztos, hogy a jelenleg radikálisan ukránpárti fősodrú német média folyamatos kritikája hosszú távon Schröder maradék megbecsültségét is aláássa majd. A kérdés az, hogy az SPD és a párthű média kivel küzd most valójában: Schröderrel vagy a saját, időközben kellemetlenné vált orosz kapcsolataival.

A nyitóképen: Gerhard Schröder beszédet tart (Fotó: JULIAN STRATENSCHULTE / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE)