Miután ősszel megbukott a baloldali kormány, megtörténhet, hogy a 2015 óta regnáló António Costa szocialista miniszterelnököt jobbról fogják leváltani a hagyományosan erősen balos Portugáliában.
Nyitókép: Rui Rio jobboldali (SPD) pártvezér lisszaboni kampányeseményén (Pedro Fiuza / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Folytatják a portugálok az urnákhoz járkálást: a 2019 októberében megválasztott parlamentjük helyett most vasárnap kereshetnek másikat, miután novemberben megbukott António Costa szocialista kisebbségi kormánya. Az okokról bővebben is írtunk:
amit óriási közalkalmazotti sztrájkok követtek, a szélsőbaloldal a reformok visszavonását követelte, majd ennek hiányában a jobboldallal összefogva leszavazta az idei költségvetést. Ez a gyakorlatban a kormány bukását jelentette, Marcelo Rebelo de Sousa köztársasági elnök ki is írta a választást január 30-ára.
A káoszt azonban nem lehet olyan egyszerűen leváltani: az előző kormány bukását az okozta, hogy Costa Szocialista Pártja (PS) hiába nyerte meg a választást, abszolút többséget nem kapott, a koalíciós partnerként szóba jöhető Baloldali Blokkot (BE) és Portugál Kommunista Pártot (PCP) pedig egyáltalán nem érdekli sem a költségvetési hiány, sem az államadósság, így népjóléti kérdésekben borzasztóan nehéz velük megállapodni.
de a felmérések erre egyelőre nem mutatnak sok esélyt.
A portugál parlament 230 mandátumát az ország közigazgatási kerületeivel egybeeső területi listákon osztják ki, az egyes kerületekben megszerezhető mandátumok száma azok népességével arányos. Emellett négy mandátum sorsáról dönthet a portugál diaszpóra – kettőről az európai, a másik kettőről az Európán kívüli. Ennek következtében a választási rendszer – akárcsak maga Portugália – borzasztóan vízfejű, csak Lisszabon és Porto együtt 88 mandátum sorsáról döntenek. Nem csoda, hogy minden pártvezér a lisszaboni vagy portói listán indul. A kisebb pártok számára egyébként is a nagyvárosi listák jelentik az egyetlen esélyt a mandátumszerzésre: hiába nincs hivatalosan belépési küszöb, egy négymandátumos körzetben elvesznek egy 5-10 százalékot szerző párt szavazatai. Így tehát a rendszer valamelyest a nagyobb pártoknak kedvez, a stabilitás irányába, felfelé korrigálja a támogatottságukat – de az eddigi két választás alapján kimondható: messze nem eléggé.
Szakértők szerint 41 százalékos támogatottságnál húzódik meg az a határ, amely fölött egy adott párt már feles többséggel számolhat. Ezt az álomhatárt a jelenlegi felmérések szerint egyik párt sem képes áttörni: Costa szocialistái, akik 2019-ben 36,3 százalékot kaptak, most 37 százalék körül állnak a POLITICO közvéleménykutatási átlaga szerint, ami több ugyan az akkori választási eredménynél, de a majdnem két éve állandó 38-40 százalékhoz képest csökkenés.
A legerősebb ellenzéki párt, a csalóka módon Szociáldemokrata Pártnak nevezett jobbközép formáció 27,8 százalékot kapott 2019-ben, most pedig jön föl, mint a talajvíz, a szintén két éve befagyottnak látszó 27 százalékhoz képest 32 százalék körüli a támogatottsága, és a napokban jött ki
A Costára ráunó baloldali szavazók minden bizonnyal a jobbközép riválishoz távoznak, nem pedig a vele és a valósággal egyaránt szakító szélsőbaloldali alakulatokhoz: a Baloldali Blokk a 2019-es 9,5 helyett ma csak 6 százalékot kapna, a kommunisták hat helyett ötöt.
A kisebb jobboldali pártok számára jó és rossz híreket is tartogatnak a felmérések. A Demokratikus és Szociális Centrum – Néppárt névre hallgató kereszténydemokraták, akik a múltkor még 4 százalékot kaptak, 1-2 százalékos támogatottságukkal jelen állás szerint kiesnének a parlamentből. Hűlt helyükön azonban felnőtt két másik jobbos kispárt, a Liberális Kezdeményezés, amely a 2019-es 1 százalékos eredményét 4 százalékos támogatottsággá tornászta fel, és az új európai jobboldal portugál képviselője, a Chega! (Elég!) nevű párt támogatottsága is jócskán megugrott, tőlük a 2019-es 1 százalék után idén 7-8 százalék is várható.
Szembetűnő, hogy a PSD az elmúlt hetekben kitörni látszik a hosszú éveken át tartó népszerűtlenségből, amelyet 2011-2015 közötti kormányzásuknak, konkrétabban az akkor bevezetett megszorításoknak köszönhetnek. Elemzők szerint az igazi fordulópont a decemberi tévévita volt Costa és a szociáldemokraták vezére, Rui Rio között, amelyet az ország majd’ harmada, 3,2 millió fő nézett. Ebből úgy tűnik, mintha a portugálokat ez a választás most jobban izgatná, mint a 2019-es, és mintha előbújtak volna az eddig nem túl lelkes jobboldali szavazók Rióra (és André Ventura Chegájára) szavazni.
A választás kulcskérdése a részvétel lesz: a 2019-es, 48,6 százalékos részvétel rekord alacsony volt, ha ismét ugyanazok mennek csak el szavazni, aligha látszik kiút az abszolút többség hiányában kialakult zsákutcából. A kormány mindent megtesz, hogy mindenki elmenjen, és igyekszik megjelenésre motiválni azokat is, akik félnek a koronavírus okozta fertőzéstől, de azokat is, akik épp karanténban vannak. Január 23-ától, azaz múlt vasárnaptól szavazhatnak előrehozottan azok, akik félnek a tumultustól, a választás napján pedig 18-19 óra között szavazás céljából elhagyhatják lakhelyüket a Covid miatt karanténba szorultak – az egészséges választókat arra kéri a kormány, hogy korábban menjenek szavazni.
így voltaképpen nem velük, hanem a választóikkal szeretne koalíciót kötni – azaz beterelné őket a szocialista szavazók táborába, hogy életében először abszolút többséggel kormányozhasson. E cél mentén a választások előtti utolsó pár hónapban erősen udvarolni kezdett a baloldali szavazóknak, „minden idők legnagyobb minimálbér-emelését” hajtotta végre – itt egyébként egy negyveneurós emeléről van szó havi 705 euróra (kb. 250 ezer forint), bár tény, hogy Costáék 2015-ös hatalomra kerülése óta a minimálbér valóban 40 százalékkal emelkedett, sőt, a közszférában dolgozók számára a 40 helyett 35 órás munkahetet is bevezették. Emellett a kampányban a szociális háló erősítését ígéri, munkavállaló-barátabb munkajogi szabályozást a kulturális szférában, és 2023-ra 750, 2026-ra 900 eurós minimálbért, négynapos munkahetet mindenkinek, 2024-re ingyenes óvodákat, emellett exportfejlesztést és megújuló energiát.
Costa reményei szerint ez elég lesz ahhoz, hogy kihasítsa magának az abszolút többséghez szükséges támogatottságot a többi baloldali pártéból – ők pedig ettől a tervtől természetesen nem boldogok. João Ferreira, a PCP EP-képviselője szerint „a PS teljes hajthatatlanságot tanúsított, és az elmúlt év során inkább a jobboldallal, a PSD-vel való együttműködést választotta, nem pedig a baloldal erőit”. Arra azonban, hogy a választásokat követően esetleg szorosabb együttműködésre is sor kerüljön, Costa egyelőre nem hajlandó – hiába fejezte ki Rio a nyitottságát egyfajta nagykoalícióra, vagy legalábbis egy PS-kormány külső támogatására. Helyette a miniszterelnök belengette, hogy
– ebből arra lehet következtetni, hogy arra számít, nagyon kevés mandátummal marad csak le az abszolút többségtől, ha egyáltalán lemarad. (Persze ez a szövetség is bírna rizikókkal, hiszen a fővárosi értelmiség által dédelgetett PAN-nal ellentétben a portugálok többsége azért nem veti meg a bikaviadalt, a vadászatot és a horgászatot.)
Hasonlóan nehéz helyzetben van azonban az egyre népszerűbb jobbközép blokk is. Ők cégadót csökkentenének, hogy növekedjen a gazdaság, 2022 júliusa és 2023 decembere között a pandémia okozta károk ellensúlyozására csökkentenék az éttermi áfát, gondoskodnának arról, hogy mindenkinek legyen háziorvosa, és jobban támogatnák az idősgondozás minden formáját. Ez a szocialistáktól átvándorló nyugdíjasokra, turizmusból élőkre és vállalkozókra alapozó politika akár választást is nyerhet, de elég nehezen találna magának szövetségeseket. A kereszténydemokraták éppen kiesni készülnek a parlamentből, a liberálisokkal és a Chegával kapcsolatban pedig ott a privatizáció nehéz kérdése – a PSD-től jobbra mindenki privatizálná legalább a TAP légitársaságot, de a liberálisok még a közmédiát is, belekergetve ezzel a PSD-t egy újabb privatizáló-megszorító, népszerűtlen kormányzásba.
A Chegával emellett vannak egyéb gondjai is a PSD-nek, például a kémiai kasztráció támogatása vagy a bevándorlásellenesség. Bár az Azori-szigeteken a PSD megállapodott a Chegával egy ottani PSD-kormány külső támogatásáról, Rio ezt országos szinten kizárta, egy Venturával folytatott tévévitában úgy fogalmazott, „nem akarok mindenáron hatalomra kerülni”. Ventura azonban, aki saját állítása szerint „bármit megtenne” António Costa eltávolításáért, továbbra is nyitottnak mutatkozott a PSD-vel való együttműködésre a szent cél érdekében, és azzal vádolta Riót, hogy „António Costa miniszterelnök-helyettese szeretne lenni”.
Riót saját pártja tavaly kétszer is megpróbálta leváltani – mindkétszer sikertelenül, s a hosszú ideig botladozó pártelnök az elmúlt népszerűsége az elmúlt hónapokban akkorát nőtt, hogy az már Costa eddig papírformának tartott választási győzelmét is veszélyezteti. Ha azonban nincs szövetséges vagy legalábbis külső támogató, felmerül a kérdés, mi haszna van Riónak az újdonsült népszerűségből – hiszen
s ismét Costán lehet a sor, hogy kotyvasszon magának egy kisebbségi kormányt ismeretlen összetevőkből. A jobboldal addig is köszöni, kivár – és vasárnap minden valószínűség szerint áttör Portugáliábna.
A volt kancelláriaminiszter szerint a Fidesz nyeri a 2026-os parlamenti választást, a nyugdíjas politikai elemző nem akart tippelni, de abban biztos, hogy brutális kampány lesz.
Fejlett demokráciákban példa nélkül álló módon érvénytelenítette egy szabad elnökválasztás eredményét a román Alkotmánybíróság.
Történelmi döntést hozott a román alkotmánybíróság, amikor megsemmisítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét. A hivatalos indoklás szerint a demokrácia védelmében tette, sokak szerint viszont csupán a hatalmát mentő, későn ébredő elit kapkodását látjuk.
És azt a kérdést senki fel sem teszi magának, hogy ez az ország egyébként miért is kap EU-s pénzeket – vagy ha ők kapnak, akkor velünk pontosan mi is a baj. Kohán Mátyás írása.
Európában megy a szokásos műsor, miközben eldőlhet a világ sorsa Trump akcióba lendülésével.
A civil szervezet úgy véli nem igaz, hogy az EU tagállami hatásköröket kíván elvonni Magyarországtól, és ezzel korlátozni kívánja a kormány mozgásterét.
Rodrigo Ballester szerint most dől el, hogy az EU olyan klub lett-e, ahol előírás a liberalizmus, és többé senki sem lehet konzervatív.
