Kína lenne az új Atlantisz az USA és Európa között?

A Biden-adminisztráció hivatalba lépése óta az Egyesült Államok lopakodva fokozatosan egyre agresszívabb Kína-politikát folytat, összhangban a Trump-érával. Ellentétben azonban azzal, amikor is az akkori amerikai elnök az Európai Unióra „riválisként” tekintett, (…) az idei G7 alkalmával már „újraegyesülésről” volt szó „annak érdekében, hogy a felek közösen lépjenek fel Kínával szemben” (…).

(…)

Ugyanakkor ahelyett, hogy kifejezetten az Amerikai Egyesült Államok mellé állnának, az európai vezetők a „stratégiai autonómia” jelentőségét hangsúlyozzák. 

(…)

Annak ellenére is, hogy Trump túlzó követeléseit (…) visszavonták, Európa még mindig nem bízik eléggé Amerikában.

(…)

Két robusztus tárgykört érdemes megvizsgálni.

Egyrészt, az észak-atlanti szövetség még nem épült fel teljesen a Trump-korszakot övező bizalmatlanságból, így teljes összhangot tükröző szövetségi politika – már ha volt egyáltalán ilyen – már nem jöhet létre többé. Európa egy része a stratégiai autonómiát akarja erősíteni. (…) Európa nem lát szívesen egy trójai falovat sem – jöjjön az Amerikából vagy Kínából. Talán ez az a lecke, amelyet a Kínával megkötni tervezett, de kudarcba fulladt befektetési megállapodás tanulságaiból, illetve a félszegen fogadott amerikai kezdeményezésekből megtanulhatunk. 

(…)

Másrészt pedig, hogy Kína immáron nyíltan is az atlanti térképen szerepel.