Magyarország célja: a genderelméletek ne váljanak állami doktrínává Európában

"Nemzetközi szintű vita kíséri a magyar országgyűlés által megszavazott pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szabályozást, amely valójában nemcsak a nemi és szexuális kisebbségekről, hanem az emberi jogokról és szabadságról alkotott képünket is súlyosan érinti.

Világszerte nagy visszhangot kapott a gyermekek védelmére irányuló úgynevezett pedofíliaellenes magyar szabályozás mind a média, mind a politika világában. A magyar irány erős kritikákat kapott az Európai Bizottság egyes tagjaitól, így Ursula von der Leyen is kilátásba helyezte, alapos vizsgálat alá vonják a gyermekek védelméről szóló magyar szabályozást. Az Európa Tanács emberi jogi biztosa, Dunja Mijatović egyenesen az LGBTI személyek elleni támadásként értékelte a magyar döntést, amely értékelése szerint szemben áll nemzetközi és európai emberi jogi standardokkal is. 

Az eset - a magyar törvényi szabályozás konkrét jogi és erkölcsi megítélésétől függetlenül is - rávilágít arra, hogy az emberi jogok értelmezési irányai és keretei jelentik ma már a politikai viták egyik legsúlyosabb ütköző zónáját. Valamint, hogy már önmagában például annak a kérdésnek a megítélése is, hogy a gyerek a szülőkhöz, vagy inkább az államhoz tartozik, erkölcsi – világnézeti előfeltevés tárgya – és éppen ezért nemcsak lehet, hanem kell is vitatkozni róla. 

Ideológiamentes gyereknevelés – létezik?

A magyar országgyűlés a kormány javaslatára az elmúlt napokban lényegében egy törvénymódosítási javaslatcsomagot fogadott el, amelynek keretében a gyermekek védelmére hivatkozással több jogszabályt módosítottak. A változtatások között a legnagyobb kritika arra a részre irányult, amely alapján a jövőben a 18 év alattiak számára a pornográfia, valamint az olyan tartalmak, amelyek a szexualitást „öncélúan” ábrázolják, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást (!) népszerűsítik, nem jeleníthetőek meg. 

Lényeges tehát hangsúlyozni, hogy nem általában a homoszexualitásról szóló felvilágosítás, a homoszexualitás ábrázolása, hanem kifejezetten a propagandisztikus népszerűsítést korlátozza a törvény. Ennek ellenére a homoszexualitás külön kiemelését egyes alkotmányjogászok alkotmányellenesnek tartják, mivel a heteroszexualitás és a homoszexualitás között egyes alkotmányjogi érvek szerint nem lehet különbséget tenni. 

A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor bizonyos nemzetközi kritikákra reagálva mindazonáltal kiadott egy magyarázatot is: a nyilatkozat szerint a szabályozás logikája az, hogy a magyar állam elismeri a szülők nevelési jogát a gyermekeik vonatkozásában. Ezért bizonyos erkölcsi kérdésekben – így például a szexualitás terén - a szülőknek van joguk eldönteni, hogyan nevelik gyermeküket. 

Súlyos kritikák mellett egyes szakértők szerint a magyar szabályozás ebben a formájában is tág kereteket biztosít és a tényleges gyakorlat lesz a döntő inkább. A magyar miniszterelnök, Orbán Viktor hivatkozása a szülők nevelési jogára azonban rámutatott az egyre erősödő elvi – elméleti ellentétekre is. 

Miközben ugyanis a magyar Alaptörvény rögzíti, hogy a családi kapcsolat alapja a szülő – gyermek viszony, továbbá, hogy a szülőknek joga van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést, addig számos nyugati országban egyre nagyobb jogi jelentőséggel bír az úgynevezett defamilizáció állami tendenciája. 

A defamilizáció fogalma leginkább az 1990-es évek elején tűnt fel, elsősorban feminista anyagokban. A defamilizáció lényege az állam szerepének megerősítése az anyával és apával szemben a gyermekek nevelése és gondozása vonatkozásában. Elsősorban a skandináv jóléti államok tekintetében láthatjuk ennek a modellnek a működését, az állam erős szerepet vállal a gondozásban, a pénzügyi terhek vonatkozásában, miközben jogi eszközökkel érvényesíti is a gyermekek jogait, akár a szülők erkölcsi felfogásával és nevelési jogával szemben is. Az állam szerepének növelése a szülők szabadságával szemben – éppen az ellentéte annak, amit egykor a liberalizmus hirdetett.

És éppen ez a mozzanat, az állam szerepe különösen jelentős a modern „egyenlősítő” mozgalmak, így a gender-, illetőleg az LGBTI-mozgalom számára is: mivel a nemi egyenlőtlenségek – felfogásuk szerint – pusztán a szocializáció révén alakulnak ki, ezért a szexuális „kisebbségek” egyenlősítésében kulcsszerepet játszik az állami kontroll alatt álló gyermeknevelés és oktatás, a különféle negatív társadalmi – erkölcsi beidegződések kialakulásának „megelőzése” már a legifjabbak között.

A probléma azonban abban áll, hogy éppen a szexualitás és a női – férfi, valamint különösen a szülő – gyermek viszonyt veszik körül a genderelméletek szempontrendszerétől teljesen eltérő erkölcsi felfogásaink és kulturális beidegződéseink. Európában például a kereszténység által is meghatározott erkölcsi felfogás szerint a gyermekeket és fiatalokat nem „hozzászoktatni”, esetleg már fiatal korban szexuális függőségekbe taszítani, hanem a propagandisztikus szexuális ingerektől inkább távoltartani kell. 
A két felfogást nem lehet összeegyeztetni teljesen és mindkettő ideológiai előfeltevéseken alapszik: miközben a „szexuális kisebbségek” egyenlősítésén ügyködő modern politikai mozgalmak szerint a gyermekek emberi joga lenne, hogy megfelelő felvilágosítás és akár a szexualitás megtapasztalása révén kitapasztalhassák és felvállalhassák saját szexuális identitásukat már fiatalon, addig a konzervatív nézőpont alapvetően más: eszerint éppen, hogy az ő személyiségfejlődésüket rombolhatja súlyosan a gyermekek túl korai szexualizálása és egyáltalán, egy gyerek még nem tud tudatos és józan döntést hozni ezekben a kérdésekben – ezért is szükséges a felnőttek, különösen a szülők erkölcsi iránymutatása.

Gender – nyugati államdoktrína? 

A vita kapcsán jól kirajzolódik, hogy napjainkban a politikai csatározások az emberi jogok értelmezési irányvonalaiért zajlanak: bizonyos ideológiai mozgalmak arra tesznek kísérletet, hogy az emberi jogokra hivatkozással saját ideológiai felfogásuknak és politikai érdekeiknek szerezzenek érvényt. 

Nem véletlen, hogy egyes országokban konzervatív társadalmi csoportok szólalnak fel azzal szemben, hogy a genderideológiát amolyan állami doktrínaként érvényesítsék politikai eszközökkel. Miközben tehát Magyarországot azért kritizálják, mert bizonyos konzervatív szempontokat is figyelembe véve az államot a gyermekvédelem és oktatás szempontjából valójában egy viszonylag neutrális szerepbe helyezte, addig számos nyugati „jóléti” országban a helyzet éppen fordított: a „szexuális sokszínűség” jelszava egyre inkább egy általános állami ideológiává válik. Ennek keretében állami támogatásokat juttatnak a szexuális sokszínűséget propagáló szervezeteknek, oktatási tervekbe is felvesznek a szexuális diverzitást népszerűsítő anyagokat, ahogy a közmédia is egyre nagyobb teret biztosít a genderről szóló ideológiai felfogásoknak. 

A valóság az, hogy például azok a szivárványos zászlók, amelyeket a magyar futballcsapat vendégszereplése miatt – meglehetősen provokatív jelleggel - lobogtatnak Németországban, lényegében már egyre inkább egy valós ideológiai-világnézeti különbségre és egyfajta sajátos állami - politikai doktrínára mutatnak.

Ezt a doktrínát tükrözik egyébként egyre jobban az Európai Unió politikái is: éppen egy évvel ezelőtt fogadták el például a gender egyenlőség megvalósítására vonatkozó ötéves programtervezetet, amely már túlmegy a nők és férfiak eszmei egyenlőségének biztosításán. A program az egyenlőséget férfiak és nők, „fiúk és lányok” között valamennyi sokszínűségükben – „in all their diversity” – kívánja megvalósítani. 

Szemléletes példa és máris érthetővé teszi a magyar szabályozás indokait és aktualitását, ha felidézzük: az uniós programtervezet olyan cselekvési terveket ír elő mintaként, mint például a gyerekolvasók és gyermekeknek szóló könyvtárak feltöltése „gender sztereotípiáktól mentes, nyitott, plurális és bátorító gyermekirodalommal”. 

Demokratikus értékvita – a tagállamok között lehetséges

A nagy kérdés, hogy ebben a helyzetben Magyarországnak, vagy bármelyik másik tagállamnak van-e joga még sajátos irányvonalat képviselni az Európai Unió tagállamaként ezekben a kérdésekben?

Fontos látni, a Lisszaboni Szerződést követően is igaz, hogy az Európai Unió olyan nemzetközi szerződések alapján jött létre, amelyek alapján a tagállamok – egy sajátos államszövetség („Staatenverbund”) keretében – bizonyos értékeket ugyan valóban közösnek fogadnak el, egyúttal azonban megőrzik saját alkotmányos identitásukat is. A tagállamok az Európai Unió alapszerződéseit egyenlő rangú felekként írták alá, ilyen módon tiszteletben kell tartani és biztosítani kell a demokratikus értékvita lehetőségét a tagállamok között is. Azonban nemcsak a tagállamoknak, hanem magának az Uniónak is kötelezettsége figyelembe venni saját kulturális sokszínűségét, amelyet egyébként az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikke külön is deklarál. Ez tehát az Európai Uniónak kifejezetten kötelezettsége, márpedig hol érhető tetten leginkább a „kulturális sokszínűség”, ha nem éppen a családokról és gyermeknevelésről szóló erkölcsi felfogások terén?

A magyar szabályozás egyes pontjairól zajlódhatnak ugyan viták, az Európai Unió lazább szövetségi karakterének azonban ellentmond a genderelméletek és a „szexuális sokszínűség” tradicionális európai értékeket és erkölcsi felfogásokat ellehetetlenítő - egyfajta államideológiaként történő -  radikális érvényesítése. És nem sok köze van az emberi jogokhoz, sem pedig az Európai Unió eredeti szerződéses célkitűzéseihez."