Az EP és a jogállamiság: elefánt a porcelánboltban

„Ítélet született a Sargentini-jelentés ügyében. Az Európai Bíróságnak azt a kérdést kellett mérlegelnie, hogy az Európai Parlament betartotta-e a szavazási szabályokat, amikor Magyarországgal szemben döntött a 7. cikk szerinti eljárást megindításáról. A Szerződés előírja, hogy egy ilyen konkrét eljárásban hozott döntéshez a leadott szavazatok kétharmados többsége szükséges és az összes EP-ben helyet foglaló képviselő többségének is igennel kell szavaznia az állásfoglalás jóváhagyásához. A Bíróság azonban úgy döntött, hogy a tartózkodás nem számít leadott szavazatnak.

(…)

Amikor az EP-ben szavazásra kerül sor, a képviselők háromféle szavazatot adhatnak le: támogat, elutasít vagy tartózkodik. A Bíróság ugyanakkor elfogadta a főtanácsnok érvelését, miszerint a szavazás során a tartózkodó személy „egyszerűen úgy tesz (vagy úgy viselkedik) mintha egyáltalán nem lenne jelen” a szavazás során. Aki már folytatott tárgyalásokat a szavazólista elkészítésekor, pontosan tudja, miért értékelik annyira a tartózkodást az EP-képviselők. Ha valaki nem akar támogatni egy kezdeményezést, ugyanakkor akarat vagy politikai támogatottság hiánya miatt el se szeretné utasítani azt, akad egy nüánszi mozgástér, ami lehetőséget kínál arra, hogy megakadályozza a kezdeményezés elfogadását anélkül, hogy a negatív következményeket vállalnia kellene. Ezt szolgálja a tartózkodás, ettől a lehetőségtől fosztották meg azokat a képviselőket, akik tartózkodtak.

Számos olyan EP-képviselő volt, aki nem értett egyet a Sargentini-jelentéssel, de abban a manipulált és túlzásokkal tűzdelt politikai légkörben, amellyel akkoriban Magyarország szembe találta magát, csak néhány képviselőnek volt bátorsága ellene szavazni. Sajnos ez a mai valóság: azok, akik kiállnak a migráció ellen politikai zsarolás vagy a „cancel culture” áldozatai lesznek. 

Még maga Judith Sargentini is tisztában volt a tartózkodás kockázatával, ezért elegánsan azt tanácsolta az EP-képviselőknek, akik a szavazáskor a „0” gombot szeretnék volna megnyomni, hogy hagyják el a termet és igyanak egy kávét, hogy a szavazataikat ne számolják és így egy kisebb többség is elegendő legyen. Miért akarta Sargentini kiküldeni a tartózkodókat az üléstermen kívülre, amikor a szavazataikat úgysem számolják? Az ok nyilvánvaló: attól tartott, hogy a tartózkodás – mint érvényes szavazat – veszélyeztetni fogja a jelentésének elfogadását.

(…)

Az európai föderalisták és az Egyesült Nemzetek Európája után vágyakozókat egy cél vezeti: meg kell büntetni azokat, akik nem állnak be a sorba.  Ez a cél az EP-ben is jelen van, ahol az egyik liberális EP-képviselő kijelentette, hogy Magyarország megérdemli a büntetést, még akkor is, ha intézkedései nem jogellenesek. Hasonlóképpen a Bizottság egyik tagja megerősítette, hogy a rendelet kulcsfontosságú azon államok büntetése szempontjából, akik kiálltak a sorból. Sőt, az EP szerint nemcsak a Bizottság a Szerződések őrzője, a Parlamentnek is be kell avatkoznia, ha úgy látja. 

(…)

Bármi is legyen, egy valami biztos: az ítélet nem változtatta igazzá a Sargentini-jelentésben szereplő hazugságokat. Csak semmissé nyilvánította azon európai parlamenti képviselők akaratát, akik nem voltak hajlandóak részt venni a boszorkányüldözésben, ezzel pedig megsértették azt a jogot is, hogy az állampolgárokat képviselők saját belátásuk szerint szavazhassanak az EP-ben.”