A 21. század hidegháborúja: USA vs. Kína

"Nem kis döbbenetet okozott, és azóta sem hangoztatják Philip Davidson admirálisnak, az ázsiai és nyugat-csendes-óceáni amerikai flotta parancsnokának baljóslatú elemzését és kijelentését, amit 2019 júliusában a Colorado állambeli Aspenben a szokásos éves Biztonságpolitikai Fórumon tett egy jövőbeli potenciális kínai-amerikai katonai szembenállás, „forró” konfliktus, sőt akár háború kimeneteléről.

Davidson admirális értékelése szerint, az Egyesült Államok tömegpusztító fegyverek bevetése nélkül (ami majdnem teljesen kizárt a kölcsönös pusztulást hirdető MAD doktrína jegyében) nem tudná feltartóztatni az évről-évre védelmi technológiai ugrást végrehajtó erőteljes kínai előre nyomulást. Ez egyet jelentene Tajvan, a vitatott dél-kínai-tengeri szigetvilág, sőt akár Japán külső szigeteinek megszállásával is, és az amerikai csendes-óceáni haderőt jó esetben csak Guamig, rossz esetben egészen Hawaiig visszaszoríthatnák a kínaiak. Természetesen egy kínai katonai győzelem nem Kalifornia és Washington kínai bevételét jelentené, hanem az amerikai dominancia megszűnését, illetve radikális feleződését, visszaszorulását a kulcsfontosságú indo-pacifikus óriástérségben, amely a legutóbbi 2018-as amerikai Nemzeti Védelmi és Biztonsági Stratégiában az egyik fő stratégiai prioritású amerikai befolyási és működési területként lett nevesítve.

Az amerikai külpolitikai prioritások és stratégiák ismeretében, és a fentiek alapján sem meglepő, hogy a 2020-as elnökválasztás egyik legfőbb külpolitikai témája a Kínához fűződő demokrata, illetve republikánus párti hozzáállás, megközelítés kérdése az elnökjelöltek személyes elképzelései, narratívái mentén. Bár e kérdés másodlagosnak tűnik a nagy megosztó belpolitikai kérdések mellett, de amint az elemzésünk végére érve tapasztalhatjuk, mégiscsak fajsúlyos témának számít, amely jelentős mértékben meghatározza az Egyesült Államok és a világ jövőjét is a 21. században.

 Az egyre fejlettebb kínai védelmi technológia és annak hátterében lévő gazdasági potenciál mellett a távol-keleti geostratégia és a földrajzi környezet is a kínai dominancia lehetséges győzelme mellett szól – mindezekre úgyszintén rámutatott több elemzésében is a híres amerikai védelmi kutatóintézet, a kaliforniai Rand Corporation.

Megállapításaik szerint az óriási térbeli távolságok még a 21. század korszerű haditechnikai színvonala mellett is komoly logisztikai, utánpótlás-vonal biztosítási gondokat jelentenek a sokat tapasztalt és óriási erőforrások felett diszponáló amerikai hadvezetésnek, főleg egy hasonló nagyságrendű és fontosságú konfliktus esetén. Hasonló helyzetben érthető módon nagyban felértékelődnek az olyan regionális szövetségesek, mint Japán, Dél-Korea vagy akár az óriási méretű regionális hatalmi ellenpólus India, Kína legfőbb déli opponense.

A drámai amerikai presztízsveszteség mellett egy ilyen baljóslatú, de abszolút reális forgatókönyv megvalósulása beláthatatlan következményekkel járna a nemzetközi kapcsolatok amúgy is kaotikus világára, illetve az amerikai és a vele szövetséges nyugati világ gazdasági, katonai és politikai érdekérvényesítő képességére, különösen a közeli Japán, Dél-Korea, illetve Ausztrália és Új-Zéland biztonságára és gazdasági politikai stabilitására egyaránt.

Feltehetőleg a kis Kínaként funkcionáló, mindössze 24 milliós Tajvan gyorsan elveszne egy ilyen háborús szembenállásban az óriási anyaországa ellenében, bár komoly ellenállást lenne képes kifejteni néhány napig, érthető okokból nem sokáig tudná feltartóztatni a kínai néphadsereget számottevő külső segítség nélkül.

2020-ra kisebb szenzációként bejelentett hír szerint az óriási kínai néphadsereg északi, keleti és déli tengeri flottájához tartozó felszíni hajóinak száma elérte és lekörözte az amerikai flotta egységeinek számát, nevezetesen 335 korszerű fegyverzetű, multifunkcionális kínai hadihajó állt szemben 293 hadrendben álló amerikai hajóval a Csendes-óceánon. Nick Childs, a londoni Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézetének (ISSI) Kína-szakértője szerint a kínai haditengerészet 2005 és 2019 között mintegy 55%-kal növelte egységeinek kapacitását és számát, továbbá drámai módon megnőtt a kínai haditengerészet hadászati és taktikai ütőképessége, hiszen egy évtized alatt, tulajdonképpen mindenkit leköröztek a világon fejlesztésben és hajóépítésben.

A The National Defense-nek nyilatkozó James Fanell parancsnok, a csendes-óceáni amerikai flotta egykori hírszerzési főnöke szerint az amerikai haditengerészet 2030-ra tervezi visszavenni a számbeli fölényét a kínaiaktól, bár várhatóan a kínaiak sem állnak le a fejlesztésekkel ennek tudatában, hiszen a terveik szerint akkor már 450 felszíni hadihajóval és mintegy 110 támadó tengeralattjáróval fognak rendelkezni. A kínai hadipari fejlesztések volumenére jellemző az a döbbenetes adat, miszerint 2014 és 2019 között annyi hajót építettek (tonnában), mint a teljes japán vagy brit haditengerészet hajókapacitása. Az egyetlen kvázi behozhatatlannak tűnő amerikai fölény az óriási flotta zászlóshajók, a repülőgép-hordozók tekintetében figyelhető meg az Egyesült Államok részéről (félig vicces amerikai katonai zsargonban csak „300 yardnyi, avagy 100 ezer tonnányi diplomácia” becenévvel illetve az elrettentő monstrumokat). Ezekből az úszóváros-szerű hajóóriásokból jelenleg 12 amerikai (közel 1200 4. és 5. generációs haditengerészeti vadászgéppel) néz szembe mindössze 2 jóval kisebb kapacitású, dízel meghajtású kínai repülőgép-hordozóval (körülbelül 120 db 5. generációs kínai lopakodó képességű J-20 csatarepülőgéppel és csapásmérő katonai drónnal a fedélzetükön).

A rövid és közép távú kínai stratégiai elképzelésekben nem szerepel az amerikaihoz hasonló, óriási és költséges hordozókra épülő flotta létrehozása és világóceáni dominancia (egyelőre), hanem inkább a kettős szigetgyűrű-rendszer stratégiai védelme és a kizárólagos gazdasági érdekérvényesítés katonai megjelenítése egészen Japánig, illetve a Fülöp-szigetek, Indonézia vonaláig, de nem tovább. Mindazonáltal 2025-re további két nagyobb, 80 ezer tonnás repülőgép-hordozó megépítése és hadrendbe állítása is szerepel a kínai védelmi technológiai fejlesztési tervekben, miszerint James Fanell parancsnok értékelése alapján Kínának egy 6 hordozóból álló flotta létrehozása lehet a reális középtávú célja Amerika feltartóztatása és visszaszorítása céljából."