Új kormányfőt nevezett ki Bassár el-Aszad

2020. augusztus 25. 18:23

Az miniszterelnök, Arnúsz a jelenleg részben iszlamisták és ellenzéki fegyveresek uralta északnyugati Idlíb tartományból származik.

2020. augusztus 25. 18:23

Bassár el-Aszad szíriai elnök kedden Husszejn Arnúsz ügyvivő miniszterelnököt bízta meg kormányalakítással a július 19-i parlamenti választások eredménye nyomán.

Arnúszt júniusban jelölte ki ügyvivő miniszterelnöknek a szíriai államfő, miután a gazdasági nehézségek, az üzemanyagválság és a száguldó infláció miatt kirobbant demonstrációk hatására menesztette a négy éve hivatalban lévő Imad Mohammed Deeb Hamisz kormányfőt. Arnúsz ezt megelőzően 2018 óta a vízügyi tárcát vezette. A politikus szerepel a szankciókkal sújtott szíriai tisztségviselők amerikai és európai uniós listáján is. Arnúsz a jelenleg részben iszlamisták és ellenzéki fegyveresek uralta északnyugati Idlíb tartományból származik.

A július 19-i voksoláson alacsony részvétel mellett a kormányzó Baasz Párt és szövetségesei győztek. Az emigráns ellenzék „bohózatnak” minősítette a szavazást.

Ez volt a harmadik nemzetgyűlési választás Szíriában a polgárháború kilenc évvel ezelőtti kitörése óta. A konfliktusban becslések szerint 380 ezren vesztették életüket, és több millió ember volt kénytelen elhagyni a lakóhelyét.

A választásokon nem vehettek részt a külföldön élő szíriai állampolgárok.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!