Nikola Gruevszki korábbi miniszterelnök, a jobboldali ellenzék vezetője azt kezdeményezte, hogy a választással egyidőben az érintett városokban tartsanak referendumot a betelepítésről. A macedón választási hatóságok viszont elutasították a javaslatot, mondván, hogy ilyen horderejű kérdésről helyi szinten nem dönthetnek. Az ellenzék szerint a döntéssel a kormány meg akarja fosztani az állampolgárokat a véleménynyilvánítástól egy olyan kérdésben, amely megváltoztathatja egy város etnikai összetételét.
Macedóniában még tavaly decemberben alakult ki komoly belpolitikai válság: az akkor megrendezett parlamenti választásokon bár az országot addig irányító jobboldali VMRO-DPMNE kapta a legtöbb szavazatot, mégis a Zoran Zaev vezette szociáldemokraták kerültek többségbe a törvényhozásban, miután megállapodtak Macedónia népességének mintegy negyedét kitevő albánok által bejuttatott albán pártokkal.
A jobboldali erőkkel szimpatizáló Gjorge Ivanov azonban sokáig nem volt hajlandó felhatalmazást adni a baloldali SDSM-ből és az albán pártokból álló koalíciónak, mondván, hogy az veszélyeztetné a macedón állam egységét. A Zaev-féle koalíciós kormány végül nemzetközi nyomásra májusban kapott felhatalmazást az elnöktől.