Debalcevében nincs tűzszünet, a nehézfegyverek is maradnak

2015. február 17. 11:53

Nincs tűzszünet a szakadárok által hetek óta ostromolt Debalceve város körzetében. Az ukrán hadsereg arra emlékeztet, hogy a minszki megállapodás értelmében a nehézfegyverek kivonása a tűzszünet beállta utáni második lépés, így arra egyelőre nem kerülhet sor. Közben brit katonai járművek érkeztek az ukrán oldalra.

2015. február 17. 11:53

Ukrán források közlése szerint támadásba lendültek a kormányerők Kelet-Ukrajna egyes területein, miután az oroszbarát szakadárok szerintük nem tartották magukat a harmadik napja életben lévő tűzszünethez.

A hadműveleti parancsnokság (ATO) egyik szóvivője kedden Kijevben bejelentette, hogy visszafoglaltak egy Donyeck megyei települést Artemivszk és Debalceve között, aminek eredményeképpen helyreállították ellenőrzésüket a két várost összekötő autóút egész hosszán.

Anatolij Sztelmah szóvivő közölte, hogy a szakadárok által napok óta ostromlott és időközben meg is szállt Lohvinove falu körül minden ellenőrző posztot visszavettek az ukrán fegyveres erők, így gyakorlatilag a település visszakerült a kormányerők ellenőrzése alá. A környéket jelenleg is az ukrán tüzérség tartja tűz alatt. Artemivszk városából az újra ellenőrzött úton lőszer- és fegyverutánpótlást, élelmiszert és váltást küldenek a Debalcevét védő egységeknek. Utóbbi települést – amely mély beékelődésként fekszik a szeparatisták területébe – hetek óta támadják a szakadárok.

Andrij Liszenko katonai szóvivő kedden kijelentette, hogy a szeparatisták támadásai miatt továbbra sincs meg az előfeltétele a nehézfegyverek kivonásának a frontvonal közeléből. Ismét emlékeztetett arra, hogy a múlt héten kötött minszki megállapodás előbb tűzszünetet ír elő, és ezt követően a nehézfegyverek kivonását az ütközőzónából.

Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán fegyveres erők főparancsnokságának szóvivője közben arról számolt be, hogy tíz brit – Saxon típusú – páncélozott szállítójármű érkezett a harci övezetbe. Ukrajna nemrég kapta a katonai járműveket Nagy-Britanniától.
A jármű a NATO-szabvány szerinti B7-es páncélzattal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy 7,62 milliméter kaliberig a lövedékek nem hatolnak át rajta, valamint ellenáll a taposóaknáknak is – fűzte hozzá.

A szóvivő tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában öt katona esett el és 14 sebesült meg a kelet-ukrajnai harcok övezetében, többségük Debalceve térségében. Dmitro Timcsuk katonai szakértő, a kelet-ukrajnai harcok övezetében adatokat gyűjtő Információs Ellenállás nevű szervezet vezetője arról adott hírt kedden, hogy Luhanszk megyében a szakadárok önkényesen kikiáltott „népköztársaságának” fegyveresei és az úgynevezett kozák egységek között „benzinháború” robbant ki. A kozákok vonták ugyanis ellenőrzésük alá a megye déli részén lévő benzinkutak mintegy 80 százalékát. A „népköztársaságiak” saját szükségleteik kielégítésére követelik, hogy adják át nekik a kutakban lévő, Oroszországból kapott üzemanyag egy részét. A benzin kétféleképpen kerül a luhanszki kutakba: részben katonai kísérettel tartálykocsikból álló konvojokban érkezik Oroszországból, a másik része pedig a már korábban kialakított csempészvezetékeken keresztül. A kozákok azonban nem akarnak osztozkodni senkivel az üzemanyagon, és az abból származó bevételükön. Minden bizonnyal emiatt égett le a múlt hónapban két benzinkútjuk is – jegyezte meg Timcsuk. 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Himalája
2015. február 17. 14:47
A Debalcsevói katlanba zárt ukrán katonák ellenállását a felkelők nemsokára (lehet 10-20 órán belül) felszámolják. Rengeteg ukrán katona veszíti el fölöslegesen életét. Az ukrán kormány és annak hadvezetése még mindig nem ismeri el a Debaltsevói vereségét, és a katlanba zárt ukrán katonákat azzal hülyítik, hogy majd jön az erősítés, csak tartsanak ki, ahelyett, hogy bevallánák a vereséget, és engedélyeznék számukra a megadást. Ugy látszik, az Ukrán vezetésnek az emberélet nem számít.
pitypang1125
2015. február 17. 14:36
Én sejtettem hogy ez lesz, és szerintem az Oroszok is! I tt az ideje hogy elinduljanak Kijevbe, még nem későő. Most még 2-3 hét alatt elrendeznék, ha megérkeznek a jenki fegyverszállítmányok, akkor egy kicsit elhúzódik, és több lesz az áldozat! Ugyan az mint az előző fegyverszünet esetén, megint csak kihasználták az Ukránok csapat összevonásra az időt! Kellemetlen meglepetés fogja őket érni!!!
Akitlosz
2015. február 17. 13:04
Valami azt súgja, hogy olyan angol NATO járműből lesz hamarosan a szakadároknak is. Érdekes, hogy ezt a hírt közölte a nyugati média, amikor már egy halom NATO hadianyag érkezett Ukrajnába, de azokról hallgattak illetve hazudtak, lásd például a tankok eseteit.
Akitlosz
2015. február 17. 13:01
Debalcsevóról egyetlen szót sem ejt a tűzszüneti megállapodás. Az a terület Új-Oroszországon belül van, Ukrajnával még csak nem is határos, tehát nem vonatkozik rá a tűzszünet. Ha az ukránok haza akarnak menni, akkor azt fegyvertelenül megtehetik. De értelemszerűen minden fegyveres akciót akár kitörésre, akár felmentésre visszavernek az oroszok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!