A Majdan népe

„A Majdan népe azonban meglehetősen vegyes. Mint ilyenkor mindig, a derékhadat most is a fiatalok, a diákok adják. S az ő spontán felháborodásuk tökéletesen érthető is, hiszen számukra a legtöbb lehetőséget elvitathatatlanul az európai út rejti. Ők már látták, hogy másképp is lehet élni, s szabadulni akarnak a korrupció, a nepotizmus, az oligarchák és a pénztelenség béklyójából. Az ő dühük őszinte, nemzedéki, s még nem keveredik átláthatatlan ideológiai katyvasszá.

Mint az úgynevezett narancsosoké, akik már megmutathatták, mire képesek – ennek eredménye Janukovicsék visszatérése –, a történtekben pedig újabb lehetőséget látnak a visszatérésre. Őket az ukrán megosztottságból táplálkozó, a »kékekkel«, a keletiekkel szemben táplált düh vezérli. Már elfelejtették, hogy mennyire csalódtak Juscsenkóban és Timosenkóban, Janukovics pedig mindig is irritálta őket. S újra reménykednek, hiszen a porondon új vezetők állnak, akiket az elégedetlenség kitörése hozhat valóban helyzetbe.

Kiváltképp Vitalij Klicskót, aki még nem járatta le magát, így aztán lehet benne bízni, ráadásul ő itt, a téren érezheti magát elemében. A parlament, a tévéviták nem az ő világa, számára a ringet idéző Majdan igazi lehetőség a kiugrásra. Mint ahogy Oleh Tyahnyibok is kilubickolhatja magát a rombolásban, amely az ő pályája. S mielőtt Európa megörülne e rasszista, antiszemita, a kisebbségeket gyűlölő szélsőjobboldali nacionalista mozgósítóerejének, gondolhatna egy pillanatra arra is, hogy milyen értékek mellett szokott oly hangosan kiállni. De erre most, úgy látszik, nincs idő, hiszen meg kell buktatni az ügyeletes gonoszt, ami felülír mindent.”