Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Aggályainak adott hangot szerdán Londonban egy magas rangú amerikai külügyi illetékes a brit-EU viszonyrendszerről rendezendő esetleges népszavazás miatt.
Philip Gordon, az amerikai külügyminisztérium európai ügyekért felelős helyettes államtitkára – aki a brit kormány EU-ügyi államtitkárával, David Lidingtonnal tárgyalt szerdán Londonban – a megbeszélés előtt újságíróknak kijelentette: az Egyesült Államoknak bővülő kapcsolatrendszere van az Európai Unióval mint intézménnyel. Utóbbi mind erőteljesebben hallatja hangját a világban, és Amerika érdeke az, hogy Nagy-Britannia is erőteljesen hallassa hangját az EU-ban. Gordon szerint ugyanakkor az EU-n belüli tárgyalások hagyományosan sokszor „befelé forduló” jellegűek, és a referendumoknak is gyakran az a következményük, hogy az érintett ország „befelé fordulóvá válik”. Az amerikai külügyi illetékes ezzel egyértelműen azokra a mind élesebb vitákra utalt, amelyek a brit belpolitikában zajlanak az unió és London jövőbeni viszonyáról, különösen a kormányzó brit Konzervatív Párt EU-szkeptikus jobbszárnya által mind nagyobb erővel követelt, e viszonyrendszerről szóló népszavazásról.