Az EU ebben a formájában csődbe jutott és szétrohadt, csak addig maradjunk benne, ameddig érdemes – Fricz Tamás a Mandinernek

A 2023-as év rendkívül nehéz lesz, a világ harmada recesszióba süllyedhet – állítják az elemzők. Vajon Magyarország kivétel lehet? Mennyire sikerül(t) ügyesen manővereznie, megfelelő döntéseket hoznia az Orbán-kormánynak a háború kitörése óta? Mire számíthatunk idén kül- és belpolitikai szinteken – nagy vonalakban?

Meggyőződésem szerint az Orbán-kormány elsődleges szempontja mindig is a magyar érdekek képviselete, nem pedig valamilyen nemzetközi elvárásnak való megfelelés. Ez határozta meg a lépéseit a háború kitörése óta is. Ahhoz, hogy a gazdasági érdekeinket hatásosan képviselje a kormány, vállalnia kellett a konfliktusokat azzal az Európai Unióval, amelynek a háborúhoz való hozzáállása homlokegyenest ellentétes a magyar szempontokkal. Brüsszel már a kilencedik szankciónál tart Oroszországgal szemben, amelyek igazából hatástalanok, viszont sokat ártanak Európának, különös tekintettel az energiahordozók terén. A kormány ügyes politizálással elérte azt, hogy ránk ne vonatkozzanak az olajembargó szabályai, közben sikerült benne is maradni az európai közösségben – ha még lehet így nevezni egyáltalán az uniót. Tény viszont, hogy

mert természetesen nehezen nyelik le, sőt egyáltalán nem képesek elfogadni, hogy mi külön utakon járunk. A képlet egyszerű: Brüsszel és a meghatározó súlyú tagállamok, de sajnos a balti államok és Lengyelország is a háború folytatását szorgalmazzák, és ha jobban belegondolunk, az unió lényegében véve már harcoló fél az ukránok – bocsánat: amerikaiak... – oldalán, míg mi semlegesek maradtunk – ez pedig nem kis különbség köztünk és az unió fősodra között.

Mi békét akarunk, Brüsszel a háború folytatását; éppen most jelentette a soros elnökséget betöltő svéd kormány, hogy az ukránoknak győzniük kell ebben a háborúban. Nos, ez elég nagy eltérés köztünk és az unió között… Ebből súlyosabb kenyértörés is lehet köztünk és Brüsszel között.

Ön szerint az ellenzék milyen mértékben lesz képes akadályozni a közeljövőben a kormány tevékenységét? Milyen eszközei vannak ehhez?

A baloldali, balliberálisnak nevezett ellenzék megítélésem szerint erős identitásválsággal küszködik, nem pusztán a súlyos mértékű választási vereség, hanem az azóta felszínre került, guruló dollároknak nevezett botrány miatt is. Egyszerre küszködik az ellenzék politikai, ideológiai, szervezeti, s most már morális válsággal is. Persze úgy tesznek, mint a béka, aki felfújja magát, hogy veszélyesnek látszódjon, holott jelen pillanatban a kormánykoalíció számára nem jelentenek valódi kihívást, nincsenek partiban. Sőt, ahogyan további információk felszínre kerülnek a külföldről származó pénzek eredetéről, illetve használatáról,

A másik dolog: mindenki arról beszél, hogy itt van a nagyon erős DK a nagyon tehetséges Gyurcsány Ferenccel, aki majd maga köré gyűjti az összes ellenzéki pártot, s egy közös csapatban akár még erőre is kaphatnak. Ez szerintem óriási tévedés. Éppen ellenkezőleg áll a helyzet: amíg a baloldali ellenzék nem tudja elvágni a Gyurcsány Ferenchez vezető köldökzsinórt, addig tartósan és biztosan garantált a jelentéktelenségük és esélytelenségük.

Ha egyszer rájön az ellenzék nem DK-s része, hogy kizárólag Gyurcsánnyal szakítva indulhatnak el a megtisztulás és megújulás nagyon is nem rögös útján, na akkor lesz érdemes újra beszélni róluk. Jelenleg csak kávét vagy capuccino-t érdemes kérni a kormányoldalnak, és tény, hogy jobboldalról nézve az a tökéletes állapot, amíg Gyurcsány uralja a baloldalt.

„Magyarország [a nemzeti konzultáció keretében] az EU-ban elsőként kérdezte meg a polgárok véleményét a szankciókról. Az eredmények magukért beszélnek: 97% elutasítja Brüsszel elhibázott szankcióit” – fogalmazott pár napja Orbán Balázs, aki szerint „Brüsszelnek felül kell vizsgálnia szankciós politikáját, és új stratégiát kell találnia”. Az Európai Bizottság azonban elutasította az eredményt, mondván, „a megkérdezett polgárok nagyon alacsony arányban vettek részt a konzultációban”. Ön szerint pontosan mire lesz/lehet elég a konzultáció eredménye? Valós lehetőség, hogy számottevő hatást gyakoroljunk ezen az úton – vagy bármilyen más eszközzel – az EU-s döntéshozatalra?

Brüsszel érvelése egyszerre nevetséges és szánalmas. Egyfelől ugyanis, ha ők kezdeményeztek felméréséket, azok iránt az európai polgárok teljes érdektelenséget mutattak, mégis úgy hivatkoznak ezekre, mintha nagy érdeklődés övezte volna ezeket a kérdéseket. A mi konzultációnk viszont mindig nagy érdeklődés mellett zajlanak, a szankciókkal kapcsolatos válaszok száma is jóval meghaladta az egymilliót. Itt arra hívnám fel a figyelmet, hogy amikor 2012 januárjában megszerveztük a CÖF-fel, Bencsik Andrással és Bayer Zsolttal az első Békemenetet, akkor utána személyesen számolt be nekünk Orbán Viktor, hogy

a magyar kormánnyal való egyezkedések során, s a további Békemeneteknek is erős hatása volt az unióra. Tény azonban, hogy a brüsszeli elit mára már olyan mértékben vált a amerikai demokrata-neokon, illetve a globalista, davosi-nak is nevezhető elit kiszolgáltatottjává, hogy már nem érdeklik őket a tények, csak az, hogy megfeleljenek a globalista érdekeknek és érdekköröknek, hiszen maguk is tagjai ezeknek a köröknek. Lásd éppen Ursula von der Leyen-t, aki négyszer vett részt a Bilderberg Bizottság ülésein, jó viszonyban van Klaus Schwabbal, a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) elnökével, egyben a WEF kuratóriumának a tagja, és természetesen Soros Györggyel is kiváló kapcsolatokat ápol. Mi várhatunk tőle és a többi brüsszelitától, akik hasonlóan be vannak kötve a globális elit hálózataiba?

Mindenesetre a világnézeti túloldalon is egyre többen vélik úgy, hogy az Oroszországgal szembeni nyugati szankciós politika – egyelőre – csúfos kudarcot vallott. Az egyik nagy nevű EU-s liberális politikus, Guy Verhofstadt nemrég egyenesen úgy fogalmazott: „a szankciók eredménye nulla”. Más kérdés, hogy szerinte a helyzetet még keményebb szankciós fellépéssel lehetne orvosolni. És Ukrajnának küldött tankokkal és további fegyverekkel stb...

Erről beszélek: az uniós elit nem az európai polgárok érdekeit képviseli, akiknek a többsége nyilvánvalóan békét szeretne, illetve azt, hogy megszűnjenek az értelmetlen, öngyilkos szankciók és a fegyverszállítmányok, amelyek lényegében – bárhogy is szépítjük – harcoló féllé teszik az uniót. De már Annalena Baerbock, a német zöld külügyminiszter is megmondta, hogy

amíg nem nyeri meg a háborút Ukrajna – vagyis az Egyesült Államok.

Egyébként érdemes tudni Baerbock-ról, hogy – sok más európai politikus mellett – ő is részt vett a WEF Joung Global Leaders programjában, amelyben az a cél, hogy a fiatal politikusokat, közéleti szereplőket a globalista pénzügyi elit céljaihoz „érzékenyítsék” – a globalisták célja pedig egyértelműen Oroszország szétzúzása, mert Oroszország az útjukban áll.

Mit gondol a Bizottság azon tervéről, melynek értelmében az úgynevezett közérdekű alapítványi fenntartásba kerülő egyetemek hallgatói a továbbiakban nem vehetnének részt az Erasmus-programban? Az ellenzék természetesen máris kongatja a vészharangot, Ablonczy Bálint például úgy véli, „lényegében a magyar egyetemek Európai Unióból való kiléptetésével egyenértékű az ösztöndíj- és kutatási programok finanszírozásának felfüggesztése”.

Az Erasmus+ és a Horizont nevű kutatási programokból való kizárásunk

Egyrészt természetesen azért, mert az oktatás, a kultúra abszolút tagállami hatáskör; hogy mi hogyan szervezzük meg az oktatási rendszerünket, abba nincs beleszólása az uniónak. Vagyis amikor ezt teszi a Bizottság, akkor lényegében véve elképesztő jogsértést követ el, szembe megy az uniós alapszerződésekkel, a lisszaboni alapelvekkel. Ez elfogadhatatlan.

Arról már nem is beszélve, hogy természetesen ez a kettős mérce immáron sokadik esete, hiszen számos országban tagjai miniszterek, politikusok az egyetemi kuratóriumoknak, tanácsoknak, felügyelő bizottságoknak stb. Ez provokáció velünk szemben, ami sajnos azt mutatja, hogy 2023-ban további támadásokra számíthatunk a Bizottság – és persze a Parlament – részéről is. Ennek egyik jele például az úgynevezett „horizontális feljogosító feltétel” fogalmának megalkotása, amellyel a Bizottság arra utalhat, hogy a jogállamisági feltételeket horizontálisan kiterjesztheti szinte bármire, például a gyermekvédelmi törvényt is megtámadhatják és annak megszüntetését feltételként állíthatják a nekünk járó pénzek kifizetéséhez. Nehéz év lesz ebből a szempontból is 2023...

A legutóbbi beszélgetésünkkor úgy fogalmazott: „ha Brüsszel átlép egy határt, nem feltétlenül kell tovább erőltetnünk ezt a kapcsolatot”. Nos, eljöhet 2023-ban ez a bizonyos határ? Mely ügyben vagy ügyekben válhat végletesen kiélezetté a konfliktus?

Igen, én azt gondolom, hogy semmilyen olyan szervezetben sem lehet és nem szabad bent maradni, amelyik önmagunk meghasonulására, identitásunk elvesztésére, kultúránk, értékrendünk megtagadására akar kényszeríteni bennünket. Tisztázzuk: egy házasságban sem kell bent maradni akkor, ha az már semmilyen jelét nem mutatja annak, hogy az valódi házasság, de egy baráti társaságból, egy klubból is ki kell lépni akkor, ha a klub szabályait a vezetők önkényesen megváltoztatják a mi kárunkra, és ebbe nem hagynak beleszólást. Tehát: amíg lehet, maradjunk az unióban, de tényleg csak addig, amíg lehet és érdemes. Utána minek?

Viszont – ahogy azt legutóbb is jeleztem – hiszem és azt látom, hogy mind a Parlament, mind a Bizottság elveszítette a tekintélyét és legitimitását, s az utóbbi hetekben, a korrupciós ügyek nyilvánosságra kerülésével az erkölcsi hitelességét is. Tehát igazából egy olyan hangulat alakult ki az utóbbi időszakban, hogy

ami alatt azt értem, hogy az uniót ebben a formájában meg kellene szüntetni, és radikális reformokkal újjáéleszteni, amelyben az ever closer unió helyett az ever less union, tehát a minél szorosabb unió helyett a minél lazább unió válna a meghatározó irányvonallá, amely a nemzetállamok demokratikus döntéshozatalára épülne, és nem a Bizottság önkényes döntéseire. Egyben abbahagynánk az ideológiai és kulturális, értékrendi erőlködéseket egymás meggyőzésére, helyette a kölcsönösen előnyös gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokra koncentrálnánk, a többi pedig a független európai államok kölcsönösen előnyös szerződésein, spontán szerveződésein alapulna. Vagyis az unió ebben a formájában csődbe jutott és szétrohadt, ideje egy új, szuverén államok közötti laza, pragmatikus együttműködési formát keresni.

Éppen most zajlott az egyéves konferencia-sorozat az unió jövőjéről, tehát éppen itt lenne az ideje a teljes újragondolásnak. Ezt akár kezdeményezhetnénk mi is...

(A nyitóképet Fricz Tamás bocsátotta rendelkezésünkre)