„Tűhegynyi lyukon át hatol be a fény” – nagyböjt I.

„Vannak bűnök, amelyeket nemhogy említeni, de amelyekre még csak célozni sem szabad. Mindenkinek saját becsülete, s nem egy esetben másoké is, azt követeli, hogy bizonyos dolgokról csupán a gyónás szentségében nyilatkozzék. Rousseau szégyenletes önvádjai e tekintetben nem lehetnek irányadók. Az embernek – amint a Szélső-Keleten mondják – nem szabad »elvesztenie arcát«, mert akkor erkölcsi halottá válik, szavának nincs többé súlya, és nem tud vele többé semmi jót tenni. Következőleg csupán olyan bűneimről beszélhetek, amelyeket a világ nem tekint becsületbe vágónak. Elég lelki fájdalmat okoznak nekem azok is.

Három évig voltam rabja a morfiumnak, s egy hajszálon múlott, hogy nem lettem alkoholista.

Pooley és Blackwater, akikkel Rómában angol nyelvgyakorlat céljából tartottam egy ideig barátságot, nagy mesterei voltak az ivászatnak, s engem is nem egy versenybe vittek bele. Szerencsémre a gyomrom sose bírta jól a bort, s Isten kegyelmén kívül bizonyára ez volt a megmentőm.

Pazarló voltam és uralkodó. A vonaton első osztályon utaztam, és nem vettem észre ezen eljárásom nevetséges voltát. Nem jutott volna eszembe, hogy hiszen társadalmi állásomnál fogva legfeljebb a másodikba illek bele. Különben is szokásom volt a gavalléroskodás: mutatni, hogy van miből, s ez ha valakihez, szerzeteshez semmiképpen nem illik.

Viszont pedig, ahol illett volna a zsebembe nyúlnom, nem tettem. Nem fukarkodásból, hanem valami, előttem most érthetetlen oktalanságból. Például szünidőre eljártam a rokonokhoz nyaralni. Két-három hetet is töltöttem náluk anélkül, hogy eszembe jutott volna hozzájárulni a háztartási költségekhez. Pedig voltam olyanoknál is, akik erre határozottan rászorultak volna. Ezek az emlékek is az én kínzó kísértéseimhez tartoznak.

Néha hallatlan kíméletlenségre voltam képes. Egy francia cisztercita páter jött egyszer Rómába valami ügyben a generálatushoz. Szegény öreg generálisunk már egészen tehetetlen volt, s én intéztem mindent. Mivel törvény, hogy szerzetesnek Rómába jönni a generális előzőleg megkért engedélye nélkül nem szabad, nem eresztettem be az illetőt a lakásba, hanem az utcán beszéltem vele, és ráparancsoltam, hogy a legközelebbi vonattal induljon hazafelé, ami teljesen indokolatlan merevség volt. Igaz, amikor azt mondta, nincs útiköltsége, én azonnal megadtam neki a saját zsebemből, de azért kegyetlenség volt ily módon hazazavarni azt a szegény embert, akinek talán először és utoljára lett volna alkalma láthatni Rómát.”

(Részlet Szeghy Ernő kármelita szerzetes [1872-1952] Gondolatok az élet késő alkonyán című könyvéből)

*

Fotók: R.J.
A sorozat képei lyukkamerával [camera obscura] készültek. A sötét cipősdobozba egy tűhegynyi lyukon át hatol be a fény, így a fényérzékeny papíron a kép negatívja jelenik meg. A negatív felvételek pozitív megfelelői előhívás után, digitális utómunkával jöttek létre. A képek élessége a lyuk átmérője, az expozíciós idő és a fényviszonyok függvénye. A kísérletezésekből is váratlan szépségű felvételek születhetnek.
(Sorozatszerkesztő: Kemenes Tamás)