Mark Rutte és a hazai baloldal

„Hadd kezdjem egy egészen meglepő kijelentéssel: nagyszerű fejlemény, hogy Mark ­Rutte holland miniszterelnökből sokadjára is, de talán minden eddiginél nyilvánvalóbban előbújt az egykori gyarmattartó. Így ugyanis teljesen egyértelműen láthatjuk, hogy az úgynevezett uniós magállamok mit gondolnak rólunk, hova tesznek minket a fontossági skálán és úgy általánosságban mit gondolnak a partneri viszonyokról. Aztán azért is kiváló, mert ez vállalhatatlan helyzetbe hozza a magyarországi ellenzéket.

Mert mit lehet ilyenkor tenni? Két dolgot. Kiállni Rutte és az egész brüsszeli elit mellett, és azt mondani, hölgyeim és uraim, kedves választók, mi is azt gondoljuk az országról, hogy térdelni kellene. Nagyon óvatosan fogalmazok, de ennek talán a baloldali szavazópolgárok között sem lenne osztatlan támogatottsága. A másik pedig a mismásolás. De kérem, az is kifejezetten veszélyes. Mert az úgy néz ki, hogy állítunk is valamit, meg nem is. Szidjuk a magyar kormányt, hogy mit képzel magáról, de közben nem nevezhetjük nevén az európai elitet, hiszen ők azok, akik minden magyart szeretnének a térdükön látni. Kellemetlen feladat ez.

Miért hiszem azt, hogy cseppet elszaladt a lendület Mark Ruttéval? Nos, van egy senki által ki nem mondott, de minden nyugati tótumfaktum által tisztelt szabály az Európai Unióban: úgy teszünk, mintha mindenkit egyenlőnek fogadnánk el, de közben egymás között félmosolyokat váltva pontosan tudjuk, hogy ez nem igaz. És itt túlszaladt Rutte a hallgatólagos megállapodáson. Részben talán azért is, mert nem bírta fékezni magát, de látok én itt egy ennél fontosabb indokot: a saját választóinak üzent ezzel. Azoknak a választóknak, akik bár azt gondolják, hogy az elérhető világok legjobbikában foglalnak helyet, mint kifordított Pangloss mesterek, de amikor valaki egy nüansznyival is mást gondol a helyes életről, dühödt forradalmárként reagálnak rá.”