Amikor egy forintért lehetett kocsikázni a budai Várban

Nyitófotó: Fortepan/Kiss László/Dabasy Fromm Géza felvétele

1852-ben a Pesti Napló számolt be arról, hogy a budai Vár bástyáin minden szerdán és pénteken katonai térzene hallgatható este hat és nyolc óra között. „E térzenék, mint tudjuk, a múlt években is látogatottak voltak, gyűlvén hallgatói mind Pestről, mind Budáról” – írta a lap a nemes kezdeményezésről.

Négy évvel később aztán a Hölgyfutár arról is beszámolt, hogy hamarosan akár világítás mellett is zenélhetnek a katonák. A cikkből kiderült: egy társaság vállalta, hogy légszeszvilágítással látja el a Vár főbb épületeit, de csak akkor, ha a Lánchíd, valamint az Alagút kivilágítását is ők intézhetik, mert csak így kifizetődő számukra az üzlet.

Egy évvel később a Budapesti Hírlap festői képekkel ecsetelte, milyen lesz a kivilágított budai Vár: „Amennyiben a bástyafal körös-körül számos légszeszcsillárral lesz megvilágítva, s így mint egy égőfényű gyémántokkal kirakott fejedelmi korona fog Budapest felett lebegni, melynek úszógyöngysorát a Lánczhíd lámpasorai képzik.”

A Fővárosi Lapok írta meg 1865-ben, hogy Őfelsége három téli hónapot fog Buda várában tölteni. A lap azt is megtudta, az élelmezési tisztek utasítást kaptak 370 paripa eltartásáról gondoskodni. 1867-ben pedig a Politikai Újdonságok című lap számolt be arról, hogy a királyi udvari istállóban két lovat is maga Ferenc József nevezett el. Az egyiket Kicsinynek, a másikat pedig Rákosnak. A névválasztásnak háttere is volt, Erzsébet királyné ugyanis az elmúlt nyáron azzal a hátassal lovagolt ki Rákosra.

Izgalmas témáról írt 1869-ben a Hon című lap is, méghozzá a bérkocsik árjegyzékéről. A cikkből kiderült, hogy ha 1869-ben valaki kocsikázni szeretett volna egy keveset, akkor egylovas bérkocsi esetén negyedóráért 25 krajcárt kellett fizetni, fél óráért pedig negyvenet. Azt is papírra vetette az újság, hogy a bérkocsi nem kötelezhető arra, hogy a Várba is bemenjen, de ha megteszi, a kocsis ezért nem kérhet felárat.

Persze a lap külön kihangsúlyozta, hogy ebben nincs benne a lovak etetésére szánt két óra. Ami viszont minket a legjobban érdekelhet: 1869-ben a kétlovas, romantikus bérkocsikázás a budai Várba egy forintba került.

Egy 1870-ben megjelent cikkből arra is választ kaphattunk, hogy mennyien éltek a budai Várban. Nos, a népszámlálásból kiderült, hogy 5243 ember lakott akkoriban a Várnegyedben, köztük Mária Valéria főhercegnő. És ha már statisztikák… 1886-ban az Ország-Világ jegyezte fel, a budai Váralagút egyhavi forgalmát. Ezek szerint októberben 158 ezer 890 gyalogos ment át az Alagúton, valamint 32 ezer egyes vagy kettes fogat. Mindez több mint 5700 forint bevételt eredményezett, hiszen az átkelés pénzbe került. Három évvel korábban a Pesti Napló azt is megírta, hogy 1882-ben 8 milliónál is több átkelés történt a hídon.

Fotó: Fortepan/Kiss László/Dabasy Fromm Géza felvétele

A korabeli lapok természetesen azt is megírták, ha valami rendkívüli történt a Várban élőkkel. Így 1873-ban a Pesti Hírlap számolt be arról, hogy a budai Várban tartott heti vásáron járt szerencsétlenül egy zöldségárus nő, aki a hideg miatt „parázzsal telt csuprot” hozott magával. Egy rossz mozdulatnál azonban a tartó felé ért a ruhája, amely lángra kapott, az árust pedig súlyos égési sebekkel szállították a lakására.

Az asszony felépült, ellenben a Vár aljában kószáló és garázdálkodó róka sokkal rosszabbul járt. 1890-ben a Budapesti Hírlap írta meg, hogy

ráadásul a riadalomra kiérkező gazdasszonynak is nekiugrott, s megszaggatta a szoknyáját. A vörös bundást végül egy jól irányzott lövéssel terítette le a ház ura.

Így teltek tehát a mindennapok a budai Várban és környékén a 19. század második felében, amikor még pénzért lehetett átkelni a Lánchídon és az Alagúton, és amikor a rókák még sűrűn portyáztak a Várhegy környékén.