Káprázatos arca volt

Talán 1969 január vége-február eleje volt. Akkoriban még--lévén "nőtlen" egyetemi hallgató--egy 2 évvel tőlem idősebb barátommal SOKAT TÚRÁZTAM A TÉLI BÜKKBEN, hatalmas nagy hóban és -22 fokos hidegben is. Történt egy ilyen alkalommal, hogy Jávorkútról az ú.n. NAGYMEZŐ felé, ill. azon át gyalogoltunk az Ómassa felé vezető fenyveserdő irányába....tkp.-n már lefelé-hazafelé "araszolva"--merthogy NAGYON HIDEG VOLT! Ilyenkor túrázó embereket NEMIGEN LÁT, sem sík sem "hegyoldalas" terepen az éppen mégiscsak "kimerészkedő" ember. Ami annyit tesz: órákat gyalogolhatsz és NEM TALÁLKOZOL egy teremtett lélekkel sem.Mégis-mégis a hatalmas hómező távoli szélén két kis "fekete pontot" láttunk Tamás barátommal, akik felé közeledtünk a hóban és közeledtek ők is felénk....És ahogyan "látótávolságba" értünk, azt vettük észre, hogy a másik 2 férfi HATALMAS ÉS NAGYON ELEGÁNS IRHABUNDÁKBA ÖLTÖZÖTTEN, valamint vastag PRÉMSAPKÁKBAN jó meleg "FÜLES-RÉSZEKKEL" megáldva nézegettek--nem annyira minket, mint inkább a tájat, és széles gesztusokkal egymásnak mutogatva valamit magyarázgattak-szemlézgettek...gondosan és amolyan fotós szakértelmű vizsla figyeléssel.Azután egymás közelébe értünk, és ahogyan az hegyeken-erdőkben ilyenkor szokás: ISMERETLENŰL IS KÖSZÖNTÜNK EGYMÁSNAK, "JÓNAPOT KIVÁNOK"-KAL.Az egyik férfi a kettő közül akkor ott DÚS, FEKETE SZAKÁLLT VISELT. Miután elhaladtunk egymás mellett a BÜKK-i NAGYMEZŐN, Tamás barátom mondta: "EZ SÁRA SÁNDOR FILMOPERATŐR VOLT!" Utólag én is "észhez kapva" ápercipiáltam az "ilyetén" találkozást Sárával.És a másik a prémbunda alatti CSONTOS ARCÚ, KIUGRÓ ORR ÉLŰ emberrel is: Ő Huszárik Zoltán rendező volt, de ez csak később rögzült bennem. Nyilván, a már akkor "készülő" Szindbád c. filmjükhöz keresgéltek-nézegettek téli-hegyi tájakat. És ezt az elkészült és frenetikus sikerű film azután itt-ott meg is mutatta, 'mindenki által gyönyörködve fogadottan.

Rendíthetetlenül MAGYAR VOLT!! Pedig hányan de hányan akarták elvenni tőle ezt a tudatot! Azok mind percemberek voltak..............ÉS AZOK MA IS!!!

Nagyon-nagyon nagy kár, hogy a magyar szellem hordozói nem élnek 150 évig. Isten nyugosztalja Sára Sándort. Ha másért nem is, de azért mindenképpen, hogy megvédte a Donnál eltűnt nagybátyám becsületét.

Lehet, hogy szép ember volt, ebben a kérdésben nem érzem magam kompetensnek állást foglalni, de hogy operatőrként és rendezőként is egy kimagaslóan tehetséges és hatalmas tudású filmes volt, az viszont bizonyos. A hatvanas években Gaál Istvánnal megcsinálták a Sodrásbant, korszakos film, és Kósa Ferenccel a nem kevésbé korszakos Tízezer napot, nélküle és Morell Mihály nélkül nem lett volna Huszárik Zoltán Szindbádja az, ami végül is lett, a hetvenes években leforgatta a 80 huszárt, a valaha készült legjobb magyar történelmi filmet, s amikor a nyolcvanas években nem hagyták játékfilmeket készíteni, olyan dokumentumfilmeket csinált, mint a Krónika a 2. magyar hadseregről, a Sír az út előttem és a Magyar nők a Gulagon stb. A kilencvenes években ő dolgozta fel játékfilmen először a besúgórendszer működését (Vigyázók) és a szovjet hadsereg állati kegyetlenkedéseit, a tömeges kényszermunkára hurcolásokat Magyarországon 1944-1945-ben (A vád); gyakorlatilag azóta sem senki (csak mostanában kezdenek filmesek újra hozzányúlni a témákhoz). Sára szerencséje volt, hogy vitathatatlanul kiváló operatőr volt és erős és határozott személyiség, tehát nem tudták és ésszerűtlen is lett volna félreállítani, aktív éveit intenzíven végigdolgozhatta, kiváló munkák sora maradt utána, ugyanakkor szerencsétlensége (és mindannyiunk számára nagy veszteség), hogy az az új filmnyelvi törekvés, amit Gaál Istvánnal képviseltek ("bartóki filmnyelv") a hatvanas és részben a hetvenes években, nem tudta magát kifutni, egy-két játékfilmben és néhány rövidfilmben maradt csak nyoma. Érthetetlen (vagy sajnos nagyon is érthető), hogy a mai fiatal filmesek miért nem nyúlnak ehhez a kincshez vissza. Sára Sándor kitörölhetetlenül beírta nevét a magyar filmtörténet legnagyobbjai közé.