Ki is igazából Annegret Kramp-Karrenbauer?

Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK) lett a CDU elnöke. Lezárult a Merkel-korszak, vagy egy Merkel nélküli Merkel-korszak veszi kezdetét?

Most úgy tűnik, inkább az utóbbi. A CDU elnökválasztáson ugyanis végeredményben Merkel győzött. Az általa felépített ember, aki az ő politikáját folytatná, lett a párt vezetője. AKK-t nem véletlenül nevezik sokan mini-Merkelnek. A párt küldötteinek döntése bizonyos szempontból érthető, s ennek van egy praktikus és egy érzelmi oldala is. A praktikus az, hogy nem akarnak feszültséget a kancellár és a párt között. Tartanak attól, hogy az esetleges feszültségek miatt a szavazók eltávolodnának a párttól. A döntés érzelmi oldala pedig az, hogy láthatóan úgy élik meg: Merkel vezetése alatt a CDU végig sikeres volt, ezért érdemes ezt az utat járni. Azért gondolom, hogy ez inkább érzelmi, mert ez hosszú időn át valóban így volt, az elmúlt két év azonban már a hanyatlás egyértelmű jeleit mutatja – ezt a pártban sokan csak átmeneti hullámvölgyként értékelik,

Az igazán nagy kérdés az, mi történik akkor, ha a párt támogatottsága stagnál, esetleg tovább csökken. Mit tesz majd akkor AKK? Megy tovább a merkeli úton, vagy szakít az iránnyal, s ezzel együtt Merkellel is azért, hogy a párt és ő maga is eséllyel induljon a következő választáson?

Az elnökválasztás utolsó fordulója meglehetősen szoros volt, köszönőbeszédében viszont AKK a CDU egységére szólított fel, valamint külön kiemelte, hogy számít Friedrich Merz és Jens Spahn munkájára is. Egység lesz vagy belső harc?

Most biztosan kap némi türelmi időt a párt tagságától és a szimpatizánsaitól is. Az első száz nap ezért meghatározó. Ha ez idő alatt fel tudja venni a küzdelmet a negatív tendenciákkal és hiteles politikus képét tudja adni, akkor béke lesz. Ha nem, akkor a kritikus hangok erősödnek majd meg vele és a kancellárral szemben is. Ha így lesz, egyáltalán nem biztos, hogy ő lesz a kancellárjelölt. 

Merkel korábban azt mondta, hogy a pártelnöki és a kancellári poszt elválaszthatatlan. Most mégis elválik a kettő egymástól. Kinek lesz nagyobb befolyása? A frakciót irányító pártelnöknek vagy a kormányt irányító kancellárnak? 

Egy fokozatos befolyásátadást fogunk majd látni. Jelen helyzetben egyértelműen Merkel a befolyásosabb. Azonban mindenki tudja – s mostanra talán mindenki fel is fogta –, hogy Merkel tényleg visszavonul. Azért mondom ezt, mert bár Merkel már a tavalyi Bundestag-választás előtt világossá tette, most fut neki utoljára, azonban a párt mintha nem egészen fogta volna ezt fel. Egészen október végéig, amikor bejelentette, nem folytatja pártelnökként. Sokakban csak ekkor realizálódott, hogy Merkel politizálása sem tart örökké, egyszer ennek is vége lesz. Ez persze érthető, hiszen 18 éven át vezette a CDU-t, így a pártelnöki szék birtokosa az emberek fejében eleve adott volt, sőt,

„Merkel = CDU és fordítva” – így foglalhatjuk össze azt, ami az emberek fejében élt. Most egy ekkora formátumú politikus után kellene valami újat mutatni. AKK befolyása pedig, ha jól végzi a dolgát, idővel növekedni fog, mert mindenki felismeri: az új pártelnökkel érdemes jóban lenni, nem a régivel. Azt pedig nem gondolhatjuk, hogy Merkel és AKK száz százalékban azonos állásponton lesznek minden kérdésben. 

Milyen politikára számíthatunk AKK-tól? Bevándorlás kérdése, ENSZ migrációs paktum?

A helyzet eléggé összetett. Bizonyos kérdésekben Merkel gondolkodását viszi tovább. Ilyen a migrációs politika is. AKK szerint a muszlimok és az iszlám vallás is hozzátartoznak Németországhoz. 2015-ben támogatta Merkel nyitott-kapuk politikáját, véleménye azonban folyamatosan változott és a technikai korlátozás mellett áll. Azért mondom a technikait, mert politikailag ezt nem vállalja fel. Ez a kettősség ugyanaz, mint amit Merkeltől láthattunk az elmúlt egy évben: miközben politikailag nem fogalmaz élesen, sőt, kicsit ide is, oda is beszél, ha a migrációról van szó, technikailag a szigorítás irányába lép el: támogatja az egyre szigorúbb szabályozást. Persze ez egy folyamat, ami abból a szempontból nagyon nem szerencsés, hogy nem teremt tiszta, biztonságos és kiszámítható helyzetet. Ezt a kettősséget mutatja az is, hogy AKK az ENSZ migrációs csomagjáról pozitívan nyilatkozik. Talán abban a tévedésben van, mint a Bundestag többsége, hogy a nyilatkozat aláírása nem jelent majd semmilyen kötelezettséget az ország számára. A tapasztalat azonban azt mutatja, a nem kötelezőből néhány éven belül kötelező lesz, de akkor már késő lesz ezt felismerni.

Érdekes, hogy AKK más kérdésekben kifejezetten konzervatív álláspontot foglal el.

A homoszexuálisok házasodását például ellenezte, s e kérdésben idővel kicsit lett csak megértőbb, nem fordult szembe korábbi álláspontjával. Emellett az abortusz kérdésében is a szigorúbb elképzelések mellett áll. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezekben a kérdésekben bármilyen jogszabályi változás történne Németországban. Csupán annyit, hogy e kérdésekben nem várható még további liberális irányba való tolódás, mert itt ő jelöli ki a határt. Megint más kérdésekben azonban liberális álláspontot visz: ilyen a bérminimum vagy a női kvóták kérdése. 

Európa jövője szempontjából mire készüljünk?

Mind AKK, mind a másik két jelölt pro-Európa politikát képviselnek. Ezzel persze nem mondtunk semmit, mert a CDU vezetőjének ez alapvető érdeke, sőt szinte kötelessége is. Arról, hogy milyen elképzelései vannak az Európa-politika terén, meglehetősen keveset tudunk. Jellemzően nem sokat beszélt az elmúlt időszakban erről. Mindezekből azonban azt látjuk, hogy lényegében ugyanaz várható tőle, mint Merkeltől, de e kérdésben én is kíváncsian várom, mit látunk majd tőle. 

AKK nem csupán pártelnök lett, de vélhetően ő lesz a 2021-es kancellárválasztás CDU-s kancellárjelöltje is. A többi pártból már lehet látni potenciális kihívókat?

Ez egyáltalán nem biztos. Ahogy korábban említettem, ha jól végzi a dolgát, nem fogják támadni. De ha nem jönnek az eredmények, akkor sok kritikusa lesz. Nem automatikus, hogy ő lesz a kancellárjelölt is. Erről a választási kampány előtt egy újabb kongresszus dönt majd. Könnyen lehet, hogy ott is meg kell majd küzdenie a pozícióért, s adott esetben alul is maradhat. Ami a lehetséges és esélyes kihívókat illeti: most nem igazán látni még ilyet. A legnagyobb rivális, az SPD élén szintén egy női politikus, Andrea Nahles áll. Az ő helyzete azonban napról napra bizonytalanabb. A párt fiataljai folyamatosan megkérdőjelezik az általa képviselt irányt. Nem fogadnék rá, hogy ő lesz a szocdem kancellár-jelölt. Az AfD élén két idősebb politikus áll, nekik még meg kell találniuk a hiteles és dinamikus jelöltjüket. Mindezt úgy, hogy a CDU szempontjából szükségszerű, hogy a következő időszakban több konfliktust vállaljon fel az AfD-vel szemben a korábbi szavazóik visszaszerzése érdekében. 

Ezért még meg kell küzdenie.