„Gondoljanak csak bele, milyen lenne, hogy mondjuk az útlevelünk ügyintézésénél hosszú, tömött sort kellene kivárni, de egy ügyintéző felajánlana egy másik módot. Átmegyünk a saját irodájába, ahol – természetesen jóval drágábban –, de sokkal gyorsabban elintézné az ügyünket. Ezután soron kívül beadhatnánk a papírjainkat, és olyan portréfotó készülne rólunk, hogy még Nánási Pál is megnyalná mind a tíz ujját. Az útlevelet expressz sebességgel vehetnénk át, persze az említett irodában, ahol a pénzt is befizetjük...
Elég furán hangzik mindez, mert ezekben az „üzletágakban” másként működik az „okosság”.
A gyógyításban pedig pont így…
El kellene dönteni, hogy valaki az állami rendszerben gyógyít, és elégedettséggel tölti el a felgyógyult emberek hálás mosolya, vagy inkább a meggazdagodás érdekli, és azért hajlandó kihasználni a szerencsétlen beteget.
A kettő között nem a paraszolvencia jelenti a megoldást…