Az is bűncselekmény, ha elrejtve adunk hálapénzt
A kezelés után legfeljebb egyszer és csakis olyan tárgyat fogadhat el az orvos, amelynek értéke nem haladja meg a minimálbér havi összegének öt százalékát.
Mi sem egyszerűbb. Állami költségre üzemeltetni egy magánvállalkozást. Nagy okosság nem kell hozzá, komoly befektetés sem, csak gyomor, meg bőr, de jó vastag.
„Gondoljanak csak bele, milyen lenne, hogy mondjuk az útlevelünk ügyintézésénél hosszú, tömött sort kellene kivárni, de egy ügyintéző felajánlana egy másik módot. Átmegyünk a saját irodájába, ahol – természetesen jóval drágábban –, de sokkal gyorsabban elintézné az ügyünket. Ezután soron kívül beadhatnánk a papírjainkat, és olyan portréfotó készülne rólunk, hogy még Nánási Pál is megnyalná mind a tíz ujját. Az útlevelet expressz sebességgel vehetnénk át, persze az említett irodában, ahol a pénzt is befizetjük...
Elég furán hangzik mindez, mert ezekben az „üzletágakban” másként működik az „okosság”.
A gyógyításban pedig pont így…
El kellene dönteni, hogy valaki az állami rendszerben gyógyít, és elégedettséggel tölti el a felgyógyult emberek hálás mosolya, vagy inkább a meggazdagodás érdekli, és azért hajlandó kihasználni a szerencsétlen beteget.
A kettő között nem a paraszolvencia jelenti a megoldást…
Felháborító az a gondolat, hogy plusz pénzért kapjanak jobb ellátást az arra áldozó betegek a kórházakban. Mert ezek szerint lehet jobb is a szolgáltatás. De minden biztosított számára legyen az, hiszen egyszer már fizetett érte. Aki magasabb minőségre vágyik, és hajlandó meg is fizetni azt, az menjen magán intézményekbe.
Az orvos is. Ilyen egyszerű."
Az anyag megjelentetését a Splendidea Communications Kft. támogatta