Magyarország segít

Az utóbbi két hétben döbbenetes képeket láthattunk a Törökországot és Szíriát sújtó földrengésről. Összedőlt házak, holttestek, sebesültek mindenütt. Felemelő volt viszont látni a mentőakciókban részt vevők munkáját, ahogyan a romok alól életben lévő csecsemőket, gyermekeket, felnőtteket sikerült kimenekíteni. Megkönnyeztük, ahogyan imádkozó emberek adták kézről kézre az összedőlt házból kihozott, rugdalózó, meztelen csecsemőt, vagy ahogy a reményt táplálták kezüket kintről szorongatva azokban, akikhez még nem jutottak el a téglánként, kődarabonként haladó segítők. Az emberiség ilyenkor a jobbik arcát képes megmutatni: félretéve a politikai, vallási ellentéteket segítik egymást, imádkoznak, mindent megtesznek a közös túlélésért.

Bárcsak ugyanezt tapasztalnánk meg a háborús konfliktusok kezelésében is! A sok tízezer áldozatot követelő orosz–ukrán háború esetében sincs különbség a fiaikat és lányai­kat sirató ukrán és orosz édesanyák, a férjüket gyászoló feleségek között. Tudomásul kell vennünk: nincs különbség civil és katonai áldozat között, minden emberveszteség egyaránt fájdalmas és elfogadhatatlan. Így van ez még akkor is, ha nekünk, magyaroknak nyilván a kárpátaljai testvéreink értelmetlen halála a legkeservesebb.