Topolino kávéfarkincája

Nem függök tőle, és nem éberségre használom. De elbűvöl az íze – és magával ragad, amivel összefügg: egy esti vacsora lezárásához hozzátartozik a csésze eszpresszó, az emésztéshez. Hogyan kezdődött? Otthon gyerekként, szüleim kávé iránti szeretetét látva, az illattal, a kotyogó hangjával, a boltba járással, mert akkoriban, a nem létező szocializmus alkonyi évtizedében az élelmiszerüzletből kifelé menet őrölték a megvásárolt szemes kávét.

Apropó, kotyogós vagy kotyogó. Nem alsóbbrendű faj! A kotyogós szerethető, s lehet egészen remek kávét készíteni vele. Ha pedig kotyogós, akkor csakis a legendás olasz Bialetti cégtől a Moka Express vagy a Brikka – én is tartok otthon ilyet, gyönyörű, klasszikus példányok; ha áram- és gázszünet lenne, hát a kerti tűz fölött is elkészíthetném reggeli kávémat jó minőségben. Barista barátom megtanított apró praktikákra: nem töltünk bele vizet hidegen, s levesszük a tűzről, mielőtt kifolyna a vége. Legyen otthon egy Bialetti! Használja, vagy csak gyönyörködjön az olasz ipari ízlés és formatervezés elnyűhetetlen klasszikusában. Alfonso Bialetti 1919-ben alapította alumíniumcégét a piemonti Crusinallo városkában, a kotyogó forradalmi ötlete 1933-ban született, azóta is szárnyal a kis bajuszos nagybácsi stílusikonjával.

A kávéfőzés megoldandó feladatai mindig ezek voltak: nyomás és hőmérséklet. Ipari forradalma Itáliában zajlott. Van francia meg bécsi kávé, más stílus, más ízvilág és mennyiségek, de most induljunk az olasz minimalizmus útján, aminek vége az a tökéletes főzet, mely úgy 25 másodperc alatt egérfarkinca-vastagságban csorog le a vastag falú csészébe.