Ukrán valóság a kék-sárga máz alatt

Hét éve új korszak, új időszámítás kezdődött Ukrajnában. Magyarországról nem látszik, de szembeötlő a 2014-es fordulat: azóta minden nemzeti színekben úszik a padoktól kezdve a korlátokon át a szovjet időkből maradt településjelző betonszobrokig, és fellendült a zászlógyártás iparága is.

Az euromajdannak nevezett, emberéleteket követelő kijevi felzúdulás, a Krím félsziget megalázó elvesztése és a kelet-ukrajnai háború kitörése miatt a lejtőn addig lassan csúszó ország abban az évben nagyobb sebességgel indult meg lefelé. Aki teheti, külföldön keresi a megélhetést, hogy szabaduljon a keleti frontra szólító katonai behívótól, illetve hogy értelmes fizetést kapjon, amelyből az otthoniaknak is küldhet valamennyit. Nagyon sok a kivándorló. Ki hinné, hogy a meglehetősen messze lévő Portugáliába is tízezerszámra jutottak el? Ukrajnában 2001 óta nem tartottak népszámlálást. Rossz nyelvek szerint azért, mert kiderülne, hogy drámai a fogyás. Gazdasági elvándorlás, csökkenő születésszám, az elvesztett területek népessége, háború előli menekülés – Ukrajna szinte mindent felmutat a demográfiai mélyrepülés lehetséges okaiból. Lehet, hogy az 1991-es függetlenné váláskor 52 milliós ország ma kevesebb mint 40 millió embert számlál.

Mostanra legnagyobb szomszédunknál az állam létén kívül nem maradt semmi ünnepelnivaló. Átfestve málladozik a szovjet örökség. Az utód­államok közül talán Ukrajna szakadozik a leginkább látványosan a hivalkodó gazdagság és a látványos nyomor kontrasztjában. Toldozott-foltozott utakon döcögő szovjet autómatuzsálemek és Magyarországon csak ritkán vagy egyáltalán nem látható tanknyi városi terepjárók. Piszkos lépcsőházas lakótelepek és a 2014-ben megbukott elnök napi több tízezer dollárból fenntartott palotája hatalmas parkkal, kikötővel és helikopterleszállóval.