Trianon 100 – A történelem nem ért véget

Száz éve született a diktátum, amely azóta kíséri a magyarság minden gondolatát, izgágaságát, tévedését. Trianon a mindennapjaink része, nemzeti trauma, gyász és emlékezet, vágyakozás, felelősség, tudat- és létállapot. Feldolgozásában nem segít, hogy Trianont és mindent, ami utána történt, sokszor egyszerűsített értelmezési keretben szemléljük. Mintha a történelem véget ért volna.

Amikor nagy sóhajok, önmarcangolás és a felelősök keresése közben visszatekintünk a magyarság számára valóban tragikus 20. századra, rendre elfelejtjük: történelmünk során már számos kiütéssel felérő csapást mértek ránk, de mindig felálltunk, és újraépítettük hazánkat. Miért lenne ez ma másként? A túlélés és az országépítés művészete a génjeinkben van.

Amíg a nagy sztyeppe vándorló népei közül több száz tűnt el a történelem süllyesztőjében, addig a nyelvében és kultúrájában a latin, a szláv és a germán népességtől különálló magyarság nemcsak hazát alapított, és felvette a kereszténységet Európa szívében, hanem századokon át sikerrel védte ki a magyar állam felszámolására és betagolására irányuló folyamatos nyugati, birodalmi törekvéseket. A nyugati nyomás, a keleti pogány népek pusztító hadjáratai és a sokszor véres belháborúk ellenére – a konokság is a magyar virtus része – a Magyar Királyság a 14. századra a kontinens egyik legerősebb független államává vált. Négytrianonnyi évszázad sikere volt ez. Melyik korábban nomád, pusztai nép tudott felmutatni hasonló teljesítményt?

Ugyanúgy leírtak minket ötszáz évvel a honfoglalás után a világ leghatalmasabb birodalmával, a bevehetetlen Konstantinápoly legyőzőjével szemben is. A Magyar Királyság mégis háromtrianonnyi évszázadon keresztül küzdött az Oszmán Birodalom ellen, előbb a Balkánon, majd a déli végein, végül a Kárpát-medence szívében. S bár Budát másfél trianonnyi századon át a török bitorolta, a Balaton pedig két birodalom határaként szolgált, rajtunk nem tudtak átgázolni. A történelem nem ért véget sem Mohácsnál, sem Budánál.

S vajon milyen jövőt jósoltak az európai stratégák az 1650–70-es években a két birodalom felvonulási területén már gyakorlatilag négyfelé szakadt, széttagolt, elgyengült, felekezetileg és politikailag is megosztott magyarságnak? Mégis, alig kétszáz évvel a pusztító 17. század, több elbukott felkelés és szabadságharc után a magyarok egy nagy európai birodalom társnemzeteként készülhettek a millenniumra. Nemcsak túléltük, hanem meghaladtuk Mohácsot. Több mint tíz generáció, magyar hősök és ország­építők százezreinek munkája, hite, akaratereje volt benne.