Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Tóthné Libor Mária, vagy ahogy a legtöbben ismerik: Limara a kenyérsütés nagyasszonyaa magyar interneten. Közel százezren követik a Facebookon, tanulják el módszereit, az otthoni kenyéralkotás ősi szenvedélyének hódolva.
„Ha ennek az egésznek más haszna nincs is, az emberek végre megtapasztalják, milyen az igazi kenyér. Ezentúl majd nem elégszenek meg az iparilag előállított, kenyérnek eladott valamivel” – vallja a koronavírus okozta sütéslázról Tóthné Libor Mária. A ma már háromkötetes családanya tizenkét éve csapott fel házipéknek, blogot indított, mostanra kilencvenötezer fős közösséget épített maga köré az interneten, ahol együtt tanulnak, kísérleteznek és fedezik fel a házi péktermékek minden titkát. Akadnak a követők közt nagymamák, akik az unokáknak szeretnék megmutatni a régi ízeket, illetve – különösen az utóbbi hetekben – egyre több fiatalasszony, lány is, akik először próbálkoznak a konyhában kelt, kovászolt tésztákkal.
„Amióta itthon is kitört a járvány, naponta százával válaszolok a levelekre, kérdésekre egy-egy recept, módszer kapcsán. Sok emberben benne van, hogy ha kenyér van, minden van. Ahogy a régi mondás tartja, ha kenyér van otthon, már három dolgot ehetsz: a kenyeret, a héját és a belét” – fejtegeti Limara a hirtelen jött fellángolás okát. Hiszen nézzük meg, a jóléti, békéhez szokott társadalomban mi fogyott el elsőként a boltok polcairól: a liszt, az élesztő és a cukor. Úgy látszik, ha elfelejtettük is, mi mindent jelent egy vekni kenyér, a zsigereinkben pontosan tisztában vagyunk vele.
Éppen úgy, ahogyan a kenyér több, mint tápanyagforrás, a kenyérsütés is túlmutat azon, hogy holmi hasznos tevékenységként gondoljunk rá. Helyesebb érzékeny, teremtő folyamatnak látni, ahol odafigyeléssel és türelemmel dolgozva életre hívhatunk valamit a két kezünk munkájával. Mint megtudom, nem minden sütés egyforma: egy gluténmentes kenyér elkészítésében például közel sincsen annyi öröm, mint egy jóféle fehér kenyérében. Limara átéléssel azt mondja erről: előbbit „csak felfújja az élesztő, de nincsen benne élet. Egy rendes kenyér beszél az emberhez, mikor kivesszük a sütőből, a héja lassan megreped, ropogni, pattogni kezd. Ez a legszebb muzsika a világon, és csak akkor szól, ha megérdemeljük, ha tettünk érte, mert ilyenkor meghálálja a tészta a figyelmet és a szeretetet, amelyet beledolgoztunk.”