Maráczi Tamás interjúja a Mandiner hetilapban.
Furcsa itt lenni?
Kicsit igen, vegyesek az érzéseim. Ritkán járok az arénában, bár tapasztalatból mondom, ez a világ egyik legszínvonalasabb uszodája. Noha az utolsó versenyzésem nem úgy sikerült itt, ahogy szerettem volna.
Most üresek az uszodák, leállt az úszóélet a járvány miatt. Hogyan látja a helyzetet?
A válogatott több tagja a külföldi edzőtáborokból hazatérve elkapta a fertőzést, ezért szükségszerű lépés volt. Így, hogy a következő hónapokban nincs nagy verseny, talán kisebb a veszteség, és mindenkinek lesz ideje visszanyerni a formáját. Ettől függetlenül egy üres uszoda látványa szívszorító és elég szemléletes.
A versenyek elmaradása, az úszóidény leállása milyen praktikus hátrányokkal jár az élsportoló úszók számára?
Az idősebb sportolóknak, akiknek feltehetőleg a tokiói olimpia lenne az utolsó világversenyük, ez érvágás. Az ő formába hozásuk, edzéstervük erre a nyárra volt kihegyezve, és most egy évvel el kell tolni. A fiatalabbaknak viszont ez az időszak akár lehetőséget is nyújthat, hiszen ha még nem álltak készen, most fel tudják hozni magukat. Persze mindenkinek újratervezést jelent a helyzet, mivel az úszók négyéves olimpiai ciklusokban gondolkoznak, eszerint ütemeznek mindent. Ez a rendszer most felborul.
Itthon is előretörhetnek olyan úszók, akikkel idén még nem számoltunk volna az élmezőnyben
Májusban úszó-Eb-t rendezett volna Budapest. Eredetileg minden összeállt a versenyre?
Az idei év csúcsversenyének az olimpia számított, azelőtt lett volna esedékes az úszó-Eb, ahogy 2012-ben Debrecenben is volt. Az Európai Úszószövetség nyugodt volt, a megfigyelői gyakran jöttek Budapestre, rendszeresen találkoztam velük, és biztosak voltak benne, hogy az Eb rendben lesz. A versenyt később rendezzük meg, bár még nem tudjuk, mikor. Afelől nincs kétségem, hogy szervezési oldalról Budapest tökéletesen helyt fog állni.
A tokiói olimpia elhalasztásáról nagy vita folyt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB). A döntéssel a csillagászati összegű beruházást és a kiszámított felkészülési időszakot féltve késlekedtek?
Ez komplex döntés volt. Egyrészt amikor felmerült, még távolinak tűnt a július, másrészt látni kell, hogy nem csak a NOB döntésén múlik, hiszen van egy rendező város – jelen esetben Tokió –, amely júliusra tervezett, és minden erőforrást, kapacitást oda összpontosított. A házigazda álláspontja, a tévétársaságokkal kötött szerződések, a szponzori megállapodások, a sportolók érdekei vagy éppen a doppingellenőrzések kivitelezhetősége is része a döntési folyamatnak. Nem lehetett kapkodva dönteni egy ekkora eseményről, így az a pár nap, amíg a döntés megszületett, nem nevezhető hosszas késlekedésnek.