Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

A román védelmi minisztérium a haditengerészet felszíni és víz alatti harci képességeit akarja javítani.

Tengeralattjárók és aknászhajók beszerzéséhez, illetve a rakétahordozó hadihajók korszerűsítéséhez kért parlamenti jóváhagyást a román védelmi minisztérium (MAPN) – közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.
A haditengerészet védelmi képességeit javító három program szerves részét képezi a román hadsereg 2040-ig megvalósítandó, az európai uniós és NATO-szövetségesek előtt vállalt átalakításának, amelyhez elengedhetetlen a harci alakulatok ütőképességét, tűzerejét, alkalmazkodó és túlélési esélyeit növelő, a 21. század követelményeinek megfelelő fegyverzet és harci eszközök beszerzése – olvasható a védelmi tárca indoklásában.
a beszerzendő tengeralattjárók pedig az ellenséges hajók megsemmisítését, semlegesítését vagy elrettentését, felderítő műveletek végrehajtását hivatottak szolgálni. Küldetéseiket a szövetséges hajókkal együttműködve vagy önállóan, nemzetközi vagy éppenséggel ellenséges vizeken, adott esetben veszélyes övezetekben, a támaszponttól nagy távolságra kell majd végrehajtaniuk – olvasható a parlament elé terjesztett átiratban.
A bukaresti média szerint Románia – a francia Naval Group által gyártott – Scorpene osztályú tengeralattjárókat vásárolna: erről tavaly nyáron Vasile Dincu akkori védelmi miniszter szándéknyilatkozatot is aláírt francia partnerével.
és mennyi pénzt költene erre a programra, de a tárca egy korábbi vezetője, Mihai Fifor évekkel ezelőtt azt mondta, hogy három tengeralattjáró beszerzését tervezik, Agel Tilvar jelenlegi védelmi miniszter pedig a parlamenthez intézett levelében arra hivatkozott, hogy a román hadsereg korszerűsítésének felgyorsítása azt követően vált lehetővé, hogy Románia 2023-tól kezdődően a GDP 2,5 százalékára emelte védelmi kiadásait.
(MTI)
***
***
Nyitókép: EyePress News / EyePress via AFP