Nyilvánosságra került a finnek haditerve: így kerülnék meg Magyarország ellenkezését

Állítólag nincs szükség az egyhangúságra.

A Jarsz mobil interkontinentális rakétáról keveset tudni, ám jelentések szerint az eszköz hatótávolsága 12 ezer kilométer is lehet.
Korábban megírta a Mandiner, hogy költségvetési kiadásai egyharmadát titkosította Oroszország.
Hadgyakorlatokba kezdett Oroszország, amelyek a Jarsz interkontinentális rakétarendszereket is érintik – közölte az ország hadügyminisztériuma szerdán. A minisztérium Telegram-csatornája szerint több mint 3 ezer katonát és mintegy 300 eszközt érint a gyakorlat – írta meg a Világgazdaság.
A lap tájékoztatott róla, hogy a Jarsz rakétarendszer a korábbi Topol rendszert váltotta az orosz haderőnél és a szárazföldi nukleáris erők egyik legfontosabb elemének számít.
A minisztérium közlése alapján mindössze annyit lehet tudni, hogy a Jarsz mobil rendszerei
ám azt nem árulták el, melyek ezek. A Jarsz mobil interkontinentális rakétáról keveset tudni, ám jelentések szerint
és katonai blogok szerint képes több, egymástól független célpont ellen irányuló atomtöltetet is hordozni.
***
A nyitókép illusztráció. Fotó: AFP/Anadolu agency